Így a délelőtt hátralevő része gyorsan eltelt. Ebédre tegnapról maradt mákostészta, minek elfogyasztása után a fogmosás mellett döntöttünk, amit mindkettőnk tetőtől-talpig fogkrémesen fejezett be.
-Bevallom, kiskoromban utáltam fogat mosni, de most azt hiszem megváltozott a róla a véleményem-mondta vigyorogva Loui miközben megölelt, hogy 1 fogkrémmentes négyzetcentiméter se maradjon rajtam.
-Nem gondolod, hogy át kéne öltöznünk?-kérdeztem, én is jókedvűen.
-Szerintem csinik vagyunk fehéren is!
-Akkor jó!-mondtam, miközben Lou hirtelen kiszaladt a fürdőből. Kinéztem utána, és egy borotvahabos flakonnal jött visszafelé. Tudtam mire készül, úgyhogy még mielőtt visszaért volna, kirohantam a fürdőből egyenesen a konyha irányába, ahol előkaptam a hűtőből a tejszínhabot. Loui persze rohant utánam, Janka meg Lou után. Én odaálltam közvetlenül az ajtó mellé -amennyire csak tudtam észrevétlenül-, és amikor utolért, egy jó adag tejszínhabot nyomtam szerelmem képébe, de utána én sem jártam másképp, sőt talán rosszabbul, mert én borotvahabbal tapasztalhattam magamon ugyanezt.
Az egész délutánt hasonló hülyeségekkel töltöttük, megfeledkezve mindenről és mindenkiről, egészen addig, amíg Louis el nem ment fürödni, és én meg nem néztem az e-mailjeimet...
A következő üzenet fogadott:
,,Kedves'' Sara!
Mondd, úgy mégis mit képzelsz magadról? Idejössz a legkisebb országból, és betolakodsz a legnagyobb fiúbanda életébe.
Először csak jópofizol nekünk, majd betolakodsz a házunkba, kiállsz mellettem, mint egy ártatlan bárány, közbe pedig lecsapsz Louira. Szégyelld magadat!
És mindennek a tetejében még óriási veszekedéseket robbantsz ki, aminek a végeredménye az lett, hogy elvetted tőlünk, sőt elvetted a bandától Louist, aki már a próbákra se jár be MIATTAD!
Kérjük vissza a MI Louisunkat, és te pedig TŰNJ EL -legrosszabb esetben a közeléből-!!! Semmi szükség itt rád!
,,Puszi"
Loui ahogy kijött a fürdőből, csak azt látta, hogy szakadatlanul bőgök. Odarohant hozzám:
-Mi a baj?-nézett rám értetlenül.
-Semmi-hüppögtem.
-Na lehet, hogy bolond igen, de teljesen hülye azért nem vagyok-utalt arra, hogy a semmiért nem zokognék.-Na nem mondod el, mi a baj?-kérdezte, és megsimogatta a hátamat.-Mivel még mindig nem szóltam semmit, a következőt kérdezte:-Ugye nem én bántottalak meg?
-Nem, dehogy is!-ráztam meg a fejem.
-Akkor meg?-kérdezte, miközben a pillantása a számítógépre tévedt.-Ez az?-bökött a levélre.
Nem volt más választásom, bólintottam. Loui átfutotta a levelet, és azonnal dühbe gurult.
-Ezt mégis hogyan képzelik? És ki volt ez a név nélküli tapló?-kiabált.
-Nyugi Loui!-szipogtam.-Attól hogy kiabálsz, nem lesz senkinek sem jobb.
-Tudom-mondta.-De akkor is felháborító! És mégis honnan tudják az e-mailcímed?
-Gondolom facebook alapján nem volt nehéz kideríteni...
-Igaz...De én még mindig nem értem, hogy jut eszükbe ilyen!! És mi az, hogy ,,kiállsz mellettem, mint egy ártatlan bárány, közbe pedig lecsapsz Louira''?!?!?! Köszönné meg, hogy megvédted, s nem hagyta ott Niall a francba...Niall... Szóval ez Wendy!-jött rá Loui az író kilétére.
-Figyelj, Loui! nem szeretném, ha emiatt valami hülyeséget csinálnál! Menjünk most aludni, és holnap tiszta fejjel megbeszélünk mindent, jó?
-De csak a kedvedért...!
-Köszönöm!-kikapcsoltam a gépet, és bár még korántsem megnyugodva, de elmentünk aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése