Wendyvel leültünk a kanapéra, és nekiállt kifaggatni.
Mindenre készségesen válaszoltam, majd megkérdeztem, vele mi a helyzet:
-Hát mit mondjak magamról-kezdte-,van egy húgom, kis korunk óta itt élünk, most éppen a barátainkkal és a haverjaikkal élünk egy házban.
-A haverjaikkal?-csodálkoztam.- De Londont én is imádom, pedig csak másodjára vagyok itt.
-Igen-válaszolta.- Tudod, ők rendkívül jóban vannak, de ez egy hosszú történet. Majd egy más alkalommal talán elmesélem.- mondta.- De az látszik, hogy London is szeret téged-váltott témát-, ha ide költöztél, gondolom tudod, hogy itt csak ritkán van jó idő, és kész csoda, ha nem esik.
-Igen, tudom. Két esernyővel, egy gumicsizmával és egy esőkabáttal szerinted ki tudom húzni egy darabig?-kérdeztem.
-Hát talán egy-egy újabb darab vásárlásáig igen-nevetett Wendy.-És hogy állsz a zenehallgatással-kérdezte hirtelen. A One Directiont szereted?
-Nem nagyon szoktam zenét hallgatni, csak egy két szám van a telómon. Én inkább olvasni szeretek-válaszoltam, majd folytattam az 1D-s témával, akikről, hogy őszinte legyek, nem sokat tudtam.- Hát a One Directionnal az a helyzet, hogy nem igazán ismerem őket, ezért nem nagyon tudok róluk véleményt mondani. A tesóm viszont éjjel-nappal őket hallgatja-tettem hozzá, mer láttam, hogy egy hatalmas rajongóval állok szemben-, de ő mindig a szobájában gubbaszt. De két számuk megvan, amiket ő küldött át észrevétlenül a telómra, azok nagyon tetszenek.
-Értem-mondta Wendy sejtelmesen mosolyogva, amit nem tudtam mire vélni.-És hogy állsz a Little Mix-szel?-kérdezte ugyanazzal a titokzatossággal, ami látszott rajta, hogy el szeretné tüntetni az arcáról.
-Az ő számuk a Wings?-kérdeztem bátortalanul.
-Igen-mosolygott új barátnőm.
-Hát szeretem azt a számot is, de sokkal többet nem tudok róluk se-feleltem, és kezdtem picit kínosan érezni magam.-Azt hiszem, jobb lesz utánanéznem az angol együtteseknek!-próbáltam nevetni.
A kínos helyzetből anya telefonhívása mentett ki.
- Ne haragudj, ezt fel kell vennem! Anya az, és ahogy nézem, már 21-szer hívott, én meg itthon felejtettem a telefonomat.-szabadkoztam.
-Vedd fel nyugodtan, nekem már úgy is mennem kell!-mondta Wendy.
Gyorsan elköszöntünk, kikísértem, majd visszahívtam anyát.
-Szia anya, ne haragudj hogy nem vettem fel,-
-Semmi baj-vágott közbe-, a lényeg az hogy jól vagy. Tudod, hogy nem én aggódtam a legjobban, hanem a nagyszüleid, akik már szinte megőrültek! De egy telefont igazán megereszthettél volna, miután megérkeztél!
-Tudom, és ne haragudj! Viszont elmentem sétálni, kivételesen gyönyörű idő van! És már szereztem három új barátot is!-meséltem, amin anya őszintén meglepődött, bár erősen próbálta leplezni.
A telefonálás után körbenéztem a házban, hogy mivel lehetne feldobni, és elhatároztam, hogy reggeli után az első utam az Oxford streetre fog vezetni. Meg kellene majd mennem a Tescoba is valami kaját venni, bár még bőven maradtak szendvicsek az útról.
Kis bajlódás után az 'angol' csappal sikerült megfürödnöm, majd lefeküdtem aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése