12. Rész Levél

Sára szemszöge

Egy darabig csak álltam, és néztem Lou után, majd mint egy Holdkóros, bevánszorogtam a nappaliba, leültem, és csak néztem ki a fejemből. Közben a könnyek elkezdtek potyogni a szememből.Tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
Egyszer csak arra eszméltem, hogy Janka bökdös az orrával.  Szegénykéről teljesen megfeledkeztem. Így úgy döntöttem, elviszem sétálni.
Ahogy kiléptem az ajtón, egy postaládába tűzött rózsán akadt meg a tekintetem. Kivettem, és észrevettem mellette egy levelet is, azt is megpróbáltam kibányászni kulcs nélkül. Eközben Janka kíváncsian, farkcsóválva nézett rám.
A levél a balettiskolától jött, ahogy beleolvastam, a tanév kezdetével kapcsolatos információkat találtam benne. Nem tudtam, van-e összefüggés a két tárgy között, de nem hittem volna. De akkor kitől jöhetett a rózsa? Na jó, ez nem komoly kérdés volt, csak mivel nem voltam tisztában a helyzetünkkel, így ezt sem tudtam hová tenni. Mindenesetre bevittem a levelet és a rózsát is a konyhába, és elindultunk sétálni, szigorúan a környék azon részét elkerülve, ahol az a bizonyos srác lakik.

Másnap délelőtt -na jó, ez nekem még bőven reggel, szóval épp hogy felöltöztem, és nekiálltam reggelizni-, fél tízkor csöngetett valaki. Kinyitottam az ajtót, és ismét Louval találtam szemben magam.
De nem azzal  a Louval, akit mindenki a neten keresztül ismer, aki mindig vigyorog, mindig vidám, hanem egy rettentően szomorú, megtört tekintetű Louval.
-Szia!-néztem rá az előbbiek miatt meglepetten.-Gyere beljebb!
-Helló-köszönt szomorkásan.- De most tényleg nem foglak sokáig zavarni.
-Tegnap óta tudnod kéne, hogy sosem zavarsz- mondtam szégyellősen. Erre ő keserűen elmosolyodott.
De hirtelen még nagyobb fájdalom ült ki a tekintetére. Oda kaptam a fejem, ahova nézett: a rózsára. Lehet, hogy mégsem tőle kaptam? Vagy akkor miért lenne ilyen bánatos képe?!
-Tegnap a postaládámban volt.-mondtam.-Azt hittem, te voltál...
-Én voltam-felelt.
-Akkor mi a baj? És úgy egyáltalán, mi bánt?-kérdeztem.-Gyere, ülj le!
-Hát épp az a baj, hogy tőlem kaptad, de...
-De...?-nem értem...
-...de nem hívtál, pedig egész tegnap este azt vártam.-fejezte be a mondatot.
-Miért kellett volna hogy hívjalak? Még a számod sincs meg!-kezdtem még jobban belezavarodni a helyzetbe.
-Hát gondolom, ha a rózsát láttad...
-Akkor...?-miért kell minden szót kihúzni belőle?!
-...akkor a levelet is.
-Levelet?!
-Ühümm.
-De milyen levelet? Azt, ami a balettsulitól jött?-néztem rá kételkedve.Lehet, hogy mégis van összefüggés?! De mi a bánat lehetne az?!
-Nem, dehogy is. Azt amit én írtam.-felelte.
-Ne haragudj, azt nem láttam-vallottam be.-Csak a rózsát és egy másik levelet vettem ki tegnap a postaládából, nem vettem észre, hogy más is lenne benne-"hála" az én szelektív látásomnak...-Elmondod, mi volt benne?
-Khmm, ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném!
-Leülhetek?-kérdezte.
-Persze, ne haragudj, hogy nem mondtam-tényleg nem vagyok magamnál. Leültem Lou mellé a kanapéra törökülésbe, és szembe fordultam vele.
-Elmondom az előzményeket is, oké?-kérdezte, majd bólintottam. Hát a tegnap történtek után hazamentem, és beszéltem Nikyvel, hogy tényleg igaz lehet-e... -kezdte, én pedig csendben figyeltem rá.-Erre ő teljesen hülyének nézett, hogy hát miért ne lenne az, teljesen vak vagyok, hogy már aznap nem tűnt fel, és hogy miért nem itt vagyok... Aztán nekiálltam írni neked egy levelet, hogy ne haragudj azért, hogy szó nélkül leléptem, és úgy összességében mindenért, és ha meg tudsz nekem bocsájtani, akkor aznap 24:00-ig hívj fel.
-Uhh. Ne haragudj!-néztem rá könnyes szemekkel. Rettenetesen bűntudatom volt.- Észrevettem a rózsát, meg láttam, hogy kilóg a balettos levél teteje, de mivel egy lusta disznó vagyok, nem néztem meg, hogy jött-e még levelem.
-Semmi gond-mondta, de látszott rajta, hogy nem ezek voltak élete legboldogabb órái.
-És hogy-hogy most eljöttél? Félre ne értsd, örülök neki!-kérdeztem a sírással küszködve.
-Tulajdonképpen...elbúcsúzni jöttem-felelte.-Gondoltam, ennyit még megengedhetek magamnak, mielőtt végleg bele kell törődnöm...-Itt már nem volt elég önuralmam, elkezdtem zokogni.
Lou erre tétován felém nyúlt, én a sírástól nagy szemekkel ránéztem, majd hozzábújtam.
Miután kissé megnyugodtam, elhúzódtam tőle, és megkérdeztem:
-De ugye most nem akarsz elbúcsúzni?-kérdeztem ijedten.
-Nem szeretnék, hacsak te...
-Nee! Ne fejezd be!-szakítottam félbe, és visszabújtam hozzá.