27. Rész Az első koncert

Így a vasárnap 'eleje' vásárlással telt. A koncertre néztünk magunknak ruhákat. A csajok már ezer koncerten voltak, de azt mondták, hogy a nekem elsőn mindenképp ott akarnak lenni.
Szóval hogy Loui ne csalódjon bennem, egy fekete-fehér csíkos tunikát választottam piros cicanacival.
Ezután elmentünk cipőket keresgélni, a lányok már profik voltak, így már a második boltban megtaláltam álmaim cipőjét.

-Sáraaa!! Gyere máááár!! Nem te fogsz fellépni, hanem Louis! De ha így folytatod, lemaradsz szegényről!-hallom Nikkyt a fürdő előtt kiabálni. Lehet, lassan indulni kéne kifelé... De az az egy tincs még mindig nem áll jól...
Meglehet, lassan másfél órája csücsükélek a fürdőben a tükörrel szemben. Azt sem volt könnyű kitalálni, hogy milyen hajam legyen, hát még azt megvalósítani! Ja, és persze a smink. Azzal is piszmogtam eleget. De talán most elfogadhatóan nézek ki.
-Megyek már!-szólok ki, és elindulok az ajtó felé, miközben Jessyt hallom:
-Csajok! Induljunk! Nem akarom lekésni Hazzust!
Nem értem, mi ez a a nagy sietség. Még csak fél 6 van, és a koncert fél 8-kor kezdődik. Az előzenekar meg úgyis csak előzenekar, és a fiúk az érdekesek.
-Nagyon szörnyű?-kérdezem a többieket az öltözékemről, mikor kilépek a fürdőből.
-Szörnyűűűű?!?'-néz rám Wendy nagy szemekkel.
-Jól érzed magad?-kérdezi aggódva Jessy.
-Ne hívjunk orvost? Nincs láza?-lép hozzám Nikky.
-Mi a baj?-nézek rájuk riadtan.
-Áá, várjatok, lehet hogy csak a tükör volt piszkos-mondja Perrie. Ha nem félnék ennyire, hogy mi történt, akkor lenne időm nem meglepődni, hogy Zayn nyomán Pezznek jutott eszébe a tükör. Mellesleg fogalmam sincs, hogy hogy jön az ide.
-Lehet, hogy csak egy szemüveg kéne-jött Nikky ötlete, aztán mindenki nevetésben tört ki, én pedig értetlenül néztem ki a fejemből.
-Ennyire rosszul nézek ki?-kezdtem kapizsgálni valamit.
-Mondom én, hogy valami nincs rendben nála-mondja Jessy a többieknek, amin szintén mindenki nevet, majd odalép hozzám, és megölel.-Rettentően csinos vagy! Komolyan! Lounak le fog esni az álla!
-Na nyugii!-ölel meg Wendy is.-Csodásan áll rajtad ez a ruci!
-És a hajad is szupi lett!-csatlakozik Perrie.
-Teljesen egyetértek a többiekkel!-mosolyog rám Nikky. Én egyenlőre nem tudok megszólalni, rendbe kell rakni a fejemben a dolgokat.
-Nagyon megijesztettünk?-kérdezi mosolyogva Wendy, miközben Perrie az ajtó felé húz a kezemnél fogva.
-Hát eléggé-vallom be.-De akkor ugye semmi baj a kinézésemmel?
-Dehogy is! Mondtuk már, gyönyörű vagy!-tuszkolnak be a kocsiba.
Az út még nagyrészt a megnyugtatásommal telik. Majd mikor odaérünk, megértem, hova ez a nagy sietség, hiszen hatalmas sor kigyózik a bejárat előtt. Mivel a csajokat ismerik és szeretik a Directionerek, kicsit sikerült turakodnunk, és egy óra múlva megközelítettük az ajtókat.
De milyen volt az az egy óra! A lányok már azon poénkodtak, hogy jobban izgulok, mint az 1D tagok összevéve. Bár lehet hogy igazuk volt, alig tudtam magam visszafogni, hogy ne sikítsak, mint a mellettem állók.
Hátranéztem, még utánunk is rengeteg ember érkezett. Aztán eszembe jutott valami, amit szóvá is tettem:
-Csajszik! Ti nem tudtatok volna bemenni valami hátsó ajtón, vagy valami?-nézek rájuk. Lehetetlen, hogy őket ne engednék be.
Mind elvigyorodnak.
-Ne már!-kezdek el nevetni.-De akkor miért kellet megvárni, míg ez a tömeg bejut?
-Azt akartuk, hogy olyan legyen az első koncert, mintha egy rendes Directioner lennél. Szóval nem Lou csaja.
-Jessy!!! Csendesebben! Túl sok ember van itt ahhoz, hogy nyugodtan ilyeneket üvöltözz!-szidta le Pezz.

Végre bejutottunk a terembe. Elcaplattunk az első sorig.. Az előzenekar levonult a színpadról... Kialudtak a fények.... Lement a kisfilm..... Megérkezett.....
...Liam...
...Harry...
...Niall...
...Zayn...
...majd Louis. Miközben szaladt be a színpadra, természetesen mosolygott, integetett a rajongóknak, de a tekintete állandóan visszatalált az első sorokba. Majd végül megtalált engem, és a szemembe nézett, én pedig az övébe. A csajok tekintetét magamon éreztem, de nem akartam elengedni PiciMacim pillantását. De sajna muszáj volt.
Ezek után a srácoknak volt egy nagy-ölelése-amit csak mi érthettünk- a veszekedések miatt, de a közönség ezt is lelkesen fogadta. Köszöntötték a Directionereket, majd jöttek a várva várt dalok. Az összes szuper volt. Természetesen csusszantak be hamis hangok, de nekünk ettől volt tökéletes.
Mikor Louis szólózott a Little Thingsben, és jött a második sor, azaz "Maybe that's the reason that you talk in your sleep". Itt rámpillantott, és szeretetteljesen elmosolyodott. Volt egy rossz érzésem, ami később be is bizonyosodott.
A számok között rengeteget bohóckodtak. Liam kézen illetve fejen állt, őt próbálta utánozni Niall kevesebb sikerrel, Zayn tánctudását villogtatta, Lounak és Harrynek pedig  rengeteg Larry pillanata volt.
És a rajongók tényleg olyanok voltak mint egy nagy család. Együtt nevettek, együtt sírtak (szó szerint!). Bebizonyosodott, hogy tényleg létezik a Directioner Family.
És elérkezett az utolsó szám. A They don't know about us. Eközben is elkaptam néhányszor Lou pillantását. Az utóbbi időben ez a dal nagyon vonatkozott ránk.
Meghajoltak, és nagy bánatunkra kimentek. A koncerten ez volt az egyetlen rossz pillanat, a többi csodálatos volt.
Ezután a tömegen át a csajok a backstage felé kezdtek ráncigálni.
-Még rengeteg koncertre fogsz menni, de ne feledd, mindig az első a legjobb!-súgta oda nekem Nikky.
Mire odaértünk a srácokhoz, ők már átöltözve vártak minket. Loui nem szólt semmit, csak megfogta a kezem, és az öltözője felé húzott.
-Köszönöm!-mondtam, és könnybe lábadt szemmel megöleltem.-Egyszerűen fantasztikusak voltatok!
-Örülök, hogy tetszett-felelte.-De arra senki nem tanított meg, hogy előadás közben nem illik elterelni az előadó figyelmét?-kérdezte játékosan vigyorogva.
-Ott volt az a rengeteg rajongó, és azt mondod, hogy én egyedül tereltem el a figyelmed?-húztam fel a szemöldökömet.
-Bizony! Gyönyörű vagy!-mondta, majd lágyan megcsókolt.
-Khm, lenne még egy kérdésem-húzódtam kicsit el tőle.-Little thingsben a szólódnál... hmm... direkt néztél rám?-néztem a szemébe.-Szóval tényleg beszélek álmomban?
-Hát ami azt illeti, igen-válaszolta félelmemet beigazolva.-Naa, mi a baj? Illetve éppen az, hogy ezzel semmi baj nincs! Nagyon aranyos szoktál lenni-tűrte el a kissé már szétjött hajamat a fülem mögé. És mivel látta, hogy ezzel nem győzött meg, még hozzátette:- Te csak azt  az egy sort értetted meg?-majd elkezdte énekelni a refrént, miközben én hozzábújtam.
Miután befejezte a dalt, megnézte az időt a telefonján, majd megkérdezte:
-Indulhatunk?-De volt egy olyan érzésem, hogy nem hazafelé szeretné venni az irányt.

26. Rész Imádlak!

Mi hárman azonnal elindultunk Janka keresésére, és a többiek is lassan megérkeztek. Mindannyian egyfolytában kérdezősködtek, nem lehetett őket leállítani. Ráadásul egy-egy elejtett szóból elég érdekes sztorik keletkeztek, mikor ők próbálták összerakni a történetet. Közben pedig hiába kutattuk a London hozzánk közeli részét, nem jutottunk az elveszett kutyus nyomára. Így úgy döntöttünk, hogy visszasétálunk a közös házhoz, és megbeszélünk mindent. Közben pedig reménykedünk, hogy Janka hazatalál.

Miután Niall elmesélt mindent a többieknek is, az elérzékenyült, könnyes szemű Wendyvel felmentek megbeszélni a dolgaikat, Kizártnak tartom, hogy ne békülnének ki ezek után. Talán végre mindenki mindenkivel jóban lesz. Kivéve engem és Niallt, aki ha épp nem Wendyvel van elfoglalva, az én bocsánatomért esedezik(amit habár nehéz a kutyus miatt szívvel, de már rég elnyert) Janka elvesztése miatt.

Így, hogy minden jóra fordult, Louival elindultunk hazafelé, közben egy utolsó kört téve a focipálya felé, ahol kutyuskámat találtam. De most sem jártam sikerrel.
-Nagyon hiányzik?-kérdezte Lou, bár csak pár órája tudtam az elveszéséről.
-Hát eléggé... És még hogy fog, ha nem kerül elő...-feleltem, mire Lou átölelt, és a fejem búbjára nyomott egy puszit.-Tudod, ő volt itt a legelső, akihez kötődtem.
-Nem is én?-próbálta enyhíteni szomorkás hangulatomat.
-Téged még nem is ismertelek!-nevetek rá.
-De ha jól emlékszem, azt mondtad, már első nap láttál-vakargatja a fejét, mintha erősen gondolkodna.
-Na várj csak! Az két külön dolog, hogy beleesel valakibe, vagy hogy kötődsz, ragaszkodsz hozzá-felelem kicsit komolyabbra fordítva a szót.
-Mert te nem ragaszkodtál volna hozzá, hogy összejöjj velem?-Annyira édes, ahogy próbál jókedvre deríteni! De nem is, rosszul fogalmaztam, nem csak próbál, hanem sikerül is neki. És közben újból rájövök, hogy mennyire szeretem.
-Hát mondhatnám, hogy de, de mellesleg elég gyáva lettem volna hozzá-vallom be nevetve.
-Akkor rajtam múlott (volna) minden?
-Hát eléggé úgy tűnik.
-Na, akkor már duplán jó, hogy vagyok-jelenti ki szintén vigyorogva. Miután kérdőn nézek rá, így folytatja:-Hát először, hogy vagyok neked, másodszor, hogy összehoztam magunkat.
-Hmm, egy pillanat. Közbe eszembe jutott, hogy mintha téged is kellet volna győzködni, hogy gyere át, nem jól emlékszem?-tettem fel a kérdést, mire ő rávágja, hogy ,,Nem!", és mindketten ismét nevetésben törünk ki.
Hasonlókon elviccelődve fel sem tűnik, milyen hamar hazaértünk.
Lefekvéskor szorosan hozzábújva aludtam el, és így is maradtunk reggelig.

Vasárnap volt, tehát ma van a srácok koncertje- jutott eszembe miután fölkeltünk. Természetesen ez Lounak is eszében volt, így miután végeztem a fürdőben, egy kocertjeggyel fogadott, én pedig a nyakába ugrottam.
-Nekem ma sajna próbám van, de beszéltem Liammel, a csajok mennek vásárolni, téged is beszerveztelek hozzájuk, ha nem baj.-mosolyog rám.
-Juuj, köszi mindent! Imádlak!-nézek a szemébe, és nem csak a jegy vagy a vásárlás miatt mondom, hanem komolyan is gondolom, bár ezt talán csak a szememben láthatja.