Így a vasárnap 'eleje' vásárlással telt. A koncertre néztünk magunknak ruhákat. A csajok már ezer koncerten voltak, de azt mondták, hogy a nekem elsőn mindenképp ott akarnak lenni.
Szóval hogy Loui ne csalódjon bennem, egy fekete-fehér csíkos tunikát választottam piros cicanacival.
Ezután elmentünk cipőket keresgélni, a lányok már profik voltak, így már a második boltban megtaláltam álmaim cipőjét.
-Sáraaa!! Gyere máááár!! Nem te fogsz fellépni, hanem Louis! De ha így folytatod, lemaradsz szegényről!-hallom Nikkyt a fürdő előtt kiabálni. Lehet, lassan indulni kéne kifelé... De az az egy tincs még mindig nem áll jól...
Meglehet, lassan másfél órája csücsükélek a fürdőben a tükörrel szemben. Azt sem volt könnyű kitalálni, hogy milyen hajam legyen, hát még azt megvalósítani! Ja, és persze a smink. Azzal is piszmogtam eleget. De talán most elfogadhatóan nézek ki.
-Megyek már!-szólok ki, és elindulok az ajtó felé, miközben Jessyt hallom:
-Csajok! Induljunk! Nem akarom lekésni Hazzust!
Nem értem, mi ez a a nagy sietség. Még csak fél 6 van, és a koncert fél 8-kor kezdődik. Az előzenekar meg úgyis csak előzenekar, és a fiúk az érdekesek.
-Nagyon szörnyű?-kérdezem a többieket az öltözékemről, mikor kilépek a fürdőből.
-Szörnyűűűű?!?'-néz rám Wendy nagy szemekkel.
-Jól érzed magad?-kérdezi aggódva Jessy.
-Ne hívjunk orvost? Nincs láza?-lép hozzám Nikky.
-Mi a baj?-nézek rájuk riadtan.
-Áá, várjatok, lehet hogy csak a tükör volt piszkos-mondja Perrie. Ha nem félnék ennyire, hogy mi történt, akkor lenne időm nem meglepődni, hogy Zayn nyomán Pezznek jutott eszébe a tükör. Mellesleg fogalmam sincs, hogy hogy jön az ide.
-Lehet, hogy csak egy szemüveg kéne-jött Nikky ötlete, aztán mindenki nevetésben tört ki, én pedig értetlenül néztem ki a fejemből.
-Ennyire rosszul nézek ki?-kezdtem kapizsgálni valamit.
-Mondom én, hogy valami nincs rendben nála-mondja Jessy a többieknek, amin szintén mindenki nevet, majd odalép hozzám, és megölel.-Rettentően csinos vagy! Komolyan! Lounak le fog esni az álla!
-Na nyugii!-ölel meg Wendy is.-Csodásan áll rajtad ez a ruci!
-És a hajad is szupi lett!-csatlakozik Perrie.
-Teljesen egyetértek a többiekkel!-mosolyog rám Nikky. Én egyenlőre nem tudok megszólalni, rendbe kell rakni a fejemben a dolgokat.
-Nagyon megijesztettünk?-kérdezi mosolyogva Wendy, miközben Perrie az ajtó felé húz a kezemnél fogva.
-Hát eléggé-vallom be.-De akkor ugye semmi baj a kinézésemmel?
-Dehogy is! Mondtuk már, gyönyörű vagy!-tuszkolnak be a kocsiba.
Az út még nagyrészt a megnyugtatásommal telik. Majd mikor odaérünk, megértem, hova ez a nagy sietség, hiszen hatalmas sor kigyózik a bejárat előtt. Mivel a csajokat ismerik és szeretik a Directionerek, kicsit sikerült turakodnunk, és egy óra múlva megközelítettük az ajtókat.
De milyen volt az az egy óra! A lányok már azon poénkodtak, hogy jobban izgulok, mint az 1D tagok összevéve. Bár lehet hogy igazuk volt, alig tudtam magam visszafogni, hogy ne sikítsak, mint a mellettem állók.
Hátranéztem, még utánunk is rengeteg ember érkezett. Aztán eszembe jutott valami, amit szóvá is tettem:
-Csajszik! Ti nem tudtatok volna bemenni valami hátsó ajtón, vagy valami?-nézek rájuk. Lehetetlen, hogy őket ne engednék be.
Mind elvigyorodnak.
-Ne már!-kezdek el nevetni.-De akkor miért kellet megvárni, míg ez a tömeg bejut?
-Azt akartuk, hogy olyan legyen az első koncert, mintha egy rendes Directioner lennél. Szóval nem Lou csaja.
-Jessy!!! Csendesebben! Túl sok ember van itt ahhoz, hogy nyugodtan ilyeneket üvöltözz!-szidta le Pezz.
Végre bejutottunk a terembe. Elcaplattunk az első sorig.. Az előzenekar levonult a színpadról... Kialudtak a fények.... Lement a kisfilm..... Megérkezett.....
...Liam...
...Harry...
...Niall...
...Zayn...
...majd Louis. Miközben szaladt be a színpadra, természetesen mosolygott, integetett a rajongóknak, de a tekintete állandóan visszatalált az első sorokba. Majd végül megtalált engem, és a szemembe nézett, én pedig az övébe. A csajok tekintetét magamon éreztem, de nem akartam elengedni PiciMacim pillantását. De sajna muszáj volt.
Ezek után a srácoknak volt egy nagy-ölelése-amit csak mi érthettünk- a veszekedések miatt, de a közönség ezt is lelkesen fogadta. Köszöntötték a Directionereket, majd jöttek a várva várt dalok. Az összes szuper volt. Természetesen csusszantak be hamis hangok, de nekünk ettől volt tökéletes.
Mikor Louis szólózott a Little Thingsben, és jött a második sor, azaz "Maybe that's the reason that you talk in your sleep". Itt rámpillantott, és szeretetteljesen elmosolyodott. Volt egy rossz érzésem, ami később be is bizonyosodott.
A számok között rengeteget bohóckodtak. Liam kézen illetve fejen állt, őt próbálta utánozni Niall kevesebb sikerrel, Zayn tánctudását villogtatta, Lounak és Harrynek pedig rengeteg Larry pillanata volt.
És a rajongók tényleg olyanok voltak mint egy nagy család. Együtt nevettek, együtt sírtak (szó szerint!). Bebizonyosodott, hogy tényleg létezik a Directioner Family.
És elérkezett az utolsó szám. A They don't know about us. Eközben is elkaptam néhányszor Lou pillantását. Az utóbbi időben ez a dal nagyon vonatkozott ránk.
Meghajoltak, és nagy bánatunkra kimentek. A koncerten ez volt az egyetlen rossz pillanat, a többi csodálatos volt.
Ezután a tömegen át a csajok a backstage felé kezdtek ráncigálni.
-Még rengeteg koncertre fogsz menni, de ne feledd, mindig az első a legjobb!-súgta oda nekem Nikky.
Mire odaértünk a srácokhoz, ők már átöltözve vártak minket. Loui nem szólt semmit, csak megfogta a kezem, és az öltözője felé húzott.
-Köszönöm!-mondtam, és könnybe lábadt szemmel megöleltem.-Egyszerűen fantasztikusak voltatok!
-Örülök, hogy tetszett-felelte.-De arra senki nem tanított meg, hogy előadás közben nem illik elterelni az előadó figyelmét?-kérdezte játékosan vigyorogva.
-Ott volt az a rengeteg rajongó, és azt mondod, hogy én egyedül tereltem el a figyelmed?-húztam fel a szemöldökömet.
-Bizony! Gyönyörű vagy!-mondta, majd lágyan megcsókolt.
-Khm, lenne még egy kérdésem-húzódtam kicsit el tőle.-Little thingsben a szólódnál... hmm... direkt néztél rám?-néztem a szemébe.-Szóval tényleg beszélek álmomban?
-Hát ami azt illeti, igen-válaszolta félelmemet beigazolva.-Naa, mi a baj? Illetve éppen az, hogy ezzel semmi baj nincs! Nagyon aranyos szoktál lenni-tűrte el a kissé már szétjött hajamat a fülem mögé. És mivel látta, hogy ezzel nem győzött meg, még hozzátette:- Te csak azt az egy sort értetted meg?-majd elkezdte énekelni a refrént, miközben én hozzábújtam.
Miután befejezte a dalt, megnézte az időt a telefonján, majd megkérdezte:
-Indulhatunk?-De volt egy olyan érzésem, hogy nem hazafelé szeretné venni az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése