Így a délelőtt hátralevő része gyorsan eltelt. Ebédre tegnapról maradt mákostészta, minek elfogyasztása után a fogmosás mellett döntöttünk, amit mindkettőnk tetőtől-talpig fogkrémesen fejezett be.
-Bevallom, kiskoromban utáltam fogat mosni, de most azt hiszem megváltozott a róla a véleményem-mondta vigyorogva Loui miközben megölelt, hogy 1 fogkrémmentes négyzetcentiméter se maradjon rajtam.
-Nem gondolod, hogy át kéne öltöznünk?-kérdeztem, én is jókedvűen.
-Szerintem csinik vagyunk fehéren is!
-Akkor jó!-mondtam, miközben Lou hirtelen kiszaladt a fürdőből. Kinéztem utána, és egy borotvahabos flakonnal jött visszafelé. Tudtam mire készül, úgyhogy még mielőtt visszaért volna, kirohantam a fürdőből egyenesen a konyha irányába, ahol előkaptam a hűtőből a tejszínhabot. Loui persze rohant utánam, Janka meg Lou után. Én odaálltam közvetlenül az ajtó mellé -amennyire csak tudtam észrevétlenül-, és amikor utolért, egy jó adag tejszínhabot nyomtam szerelmem képébe, de utána én sem jártam másképp, sőt talán rosszabbul, mert én borotvahabbal tapasztalhattam magamon ugyanezt.
Az egész délutánt hasonló hülyeségekkel töltöttük, megfeledkezve mindenről és mindenkiről, egészen addig, amíg Louis el nem ment fürödni, és én meg nem néztem az e-mailjeimet...
A következő üzenet fogadott:
,,Kedves'' Sara!
Mondd, úgy mégis mit képzelsz magadról? Idejössz a legkisebb országból, és betolakodsz a legnagyobb fiúbanda életébe.
Először csak jópofizol nekünk, majd betolakodsz a házunkba, kiállsz mellettem, mint egy ártatlan bárány, közbe pedig lecsapsz Louira. Szégyelld magadat!
És mindennek a tetejében még óriási veszekedéseket robbantsz ki, aminek a végeredménye az lett, hogy elvetted tőlünk, sőt elvetted a bandától Louist, aki már a próbákra se jár be MIATTAD!
Kérjük vissza a MI Louisunkat, és te pedig TŰNJ EL -legrosszabb esetben a közeléből-!!! Semmi szükség itt rád!
,,Puszi"
Loui ahogy kijött a fürdőből, csak azt látta, hogy szakadatlanul bőgök. Odarohant hozzám:
-Mi a baj?-nézett rám értetlenül.
-Semmi-hüppögtem.
-Na lehet, hogy bolond igen, de teljesen hülye azért nem vagyok-utalt arra, hogy a semmiért nem zokognék.-Na nem mondod el, mi a baj?-kérdezte, és megsimogatta a hátamat.-Mivel még mindig nem szóltam semmit, a következőt kérdezte:-Ugye nem én bántottalak meg?
-Nem, dehogy is!-ráztam meg a fejem.
-Akkor meg?-kérdezte, miközben a pillantása a számítógépre tévedt.-Ez az?-bökött a levélre.
Nem volt más választásom, bólintottam. Loui átfutotta a levelet, és azonnal dühbe gurult.
-Ezt mégis hogyan képzelik? És ki volt ez a név nélküli tapló?-kiabált.
-Nyugi Loui!-szipogtam.-Attól hogy kiabálsz, nem lesz senkinek sem jobb.
-Tudom-mondta.-De akkor is felháborító! És mégis honnan tudják az e-mailcímed?
-Gondolom facebook alapján nem volt nehéz kideríteni...
-Igaz...De én még mindig nem értem, hogy jut eszükbe ilyen!! És mi az, hogy ,,kiállsz mellettem, mint egy ártatlan bárány, közbe pedig lecsapsz Louira''?!?!?! Köszönné meg, hogy megvédted, s nem hagyta ott Niall a francba...Niall... Szóval ez Wendy!-jött rá Loui az író kilétére.
-Figyelj, Loui! nem szeretném, ha emiatt valami hülyeséget csinálnál! Menjünk most aludni, és holnap tiszta fejjel megbeszélünk mindent, jó?
-De csak a kedvedért...!
-Köszönöm!-kikapcsoltam a gépet, és bár még korántsem megnyugodva, de elmentünk aludni.
2013. május 28., kedd
2013. május 27., hétfő
19. Rész Louival szent a béke
-Figyelj Loui! Azért be kell látnunk, nem ez lehetett Niky legboldogabb szülinapja...-próbáltam békíteni. De lehet, hogy nem kellett volna.
-Most te is Liam pártját fogod?-nézett rám meglepődve, elkeseredve.
-Dehogy is! Teljesen igazad volt, hogy kiakadtál Eleanor miatt...-kezdtem volna magyarázkodni, de Loui elfordult, és elaludt, legalábbis úgy csinált.
Na grat! De hogy a francba álltam volna át Liam pártjára?! Ezt ő sem gondolhatja komolyan! Vagy mégis...? Ezen még sokáig gondolkodtam, bár már leragadtak a szemeim, mégsem hagyott békén a gondolat, hogy mánap reggel nem találom magam mellett.
Másnap reggel idegesen fordítottam oldalra a fejemet, de megnyugodhattam. Lou ott aludt mellettem. Szegényke tegnap alaposan elfáradhatott. Nem tudom, felébredt-e éjszaka vagy csak véletlen, de már nem elfordulva feküdt. Nem mertem megmozdulni, nehogy felébresszem, de az időt azért óvatosan megnéztem a telómon. Fél tizenegy. Huh, eddig még én sem szoktam elaludni.
Miközben néztem, hogy alszik, azon gondolkodtam, vajon haragszik-e még rám, és hogy hogyan tudnám elmondani, hogy tényleg nem akartam megbántani.
Elkezdett mocorogni, majd kinyitotta a szemeit, én pedig lesütöttem az enyémeket.
-Jó reggelt!-mondta álmosan.
-Jó reggelt!-mondtam én is csöndesen.
-Úú basszus. Csak álmodtam, vagy tényleg megsértődtem?-kérdezte, mikor már nagyjából felébredt.
-Tényleg-válaszoltam.-És szeretnék...
-Ne, légyszí! Nem a te hibád!-folytotta belém a szót.-Te nem mondtál semmi olyat, amiért jogomban állna haragudni, úgyhogy én szeretnék bocsánatot kérni. Amit meg mondtál, abban pedig teljesen igazad volt. Nagyon haragszol rám?-kérdezte.
-Én egyáltalán nem haragszom, attól féltem, hogy te fogsz-mondtam az igazat.
-Huh-nyugodott meg Loui.-Alig bírtam elaludni emiatt, de nem akartalak felébreszteni-vallotta be.
-Felébreszteni?-mosolyodtam el.-Mintha én el tudtam volna aludni... Attól rettegtem, hogy reggelre lelépsz...
-Na jól van. Ha ezt tegnap megtárgyaltuk volna, akkor mindkettőnknek lett volna egy nyugodt éjszakája... Amúgy mennyi az idő?-kérdezte.
-Lassan tizenegy óra.
-Ijj, akkor a mai próbát lekéstem. Mindegy, valószínűleg úgysem mentem volna el rá.
A reggel további részében nem beszéltünk az 1D-ről, kerülte a témát, én pedig még véletlenül sem akartam újabb veszekedést.
Megreggeliztünk, majd előkerestünk pár társasjátékot.
-Most te is Liam pártját fogod?-nézett rám meglepődve, elkeseredve.
-Dehogy is! Teljesen igazad volt, hogy kiakadtál Eleanor miatt...-kezdtem volna magyarázkodni, de Loui elfordult, és elaludt, legalábbis úgy csinált.
Na grat! De hogy a francba álltam volna át Liam pártjára?! Ezt ő sem gondolhatja komolyan! Vagy mégis...? Ezen még sokáig gondolkodtam, bár már leragadtak a szemeim, mégsem hagyott békén a gondolat, hogy mánap reggel nem találom magam mellett.
Másnap reggel idegesen fordítottam oldalra a fejemet, de megnyugodhattam. Lou ott aludt mellettem. Szegényke tegnap alaposan elfáradhatott. Nem tudom, felébredt-e éjszaka vagy csak véletlen, de már nem elfordulva feküdt. Nem mertem megmozdulni, nehogy felébresszem, de az időt azért óvatosan megnéztem a telómon. Fél tizenegy. Huh, eddig még én sem szoktam elaludni.
Miközben néztem, hogy alszik, azon gondolkodtam, vajon haragszik-e még rám, és hogy hogyan tudnám elmondani, hogy tényleg nem akartam megbántani.
Elkezdett mocorogni, majd kinyitotta a szemeit, én pedig lesütöttem az enyémeket.
-Jó reggelt!-mondta álmosan.
-Jó reggelt!-mondtam én is csöndesen.
-Úú basszus. Csak álmodtam, vagy tényleg megsértődtem?-kérdezte, mikor már nagyjából felébredt.
-Tényleg-válaszoltam.-És szeretnék...
-Ne, légyszí! Nem a te hibád!-folytotta belém a szót.-Te nem mondtál semmi olyat, amiért jogomban állna haragudni, úgyhogy én szeretnék bocsánatot kérni. Amit meg mondtál, abban pedig teljesen igazad volt. Nagyon haragszol rám?-kérdezte.
-Én egyáltalán nem haragszom, attól féltem, hogy te fogsz-mondtam az igazat.
-Huh-nyugodott meg Loui.-Alig bírtam elaludni emiatt, de nem akartalak felébreszteni-vallotta be.
-Felébreszteni?-mosolyodtam el.-Mintha én el tudtam volna aludni... Attól rettegtem, hogy reggelre lelépsz...
-Na jól van. Ha ezt tegnap megtárgyaltuk volna, akkor mindkettőnknek lett volna egy nyugodt éjszakája... Amúgy mennyi az idő?-kérdezte.
-Lassan tizenegy óra.
-Ijj, akkor a mai próbát lekéstem. Mindegy, valószínűleg úgysem mentem volna el rá.
A reggel további részében nem beszéltünk az 1D-ről, kerülte a témát, én pedig még véletlenül sem akartam újabb veszekedést.
Megreggeliztünk, majd előkerestünk pár társasjátékot.
2013. május 25., szombat
18. Rész Éjfél
Sára szemszöge
-Louiii!-vísítottam. Útkereszteződés. Autó. Túl. Gyorsan. Jött...
Az autó fékje megcsikordult.
Nem mertem odanézni, de tudtam, hogy rohannom kéne segíteni neki. Erőt vettem magamon és elkezdtem futni felé.
Nagyon kivagyok, Louist láttam szintén futni felém, de tudtam, hogy ezt csak beképzelem, hisz az előbb 'találkozott' egy autóval... Ahogy elértük egymást a képzeletem-szülte Louissal, szorosan magamhoz öleltem, ahogy csak tudtam. Szememből ömlöttek a könnyek. Ha csak nem őrültem meg teljesen, és nem fogok továbbra is képzelődni, lehet, hogy most találkoztam utoljára Louival.
Mindez másodpercek alatt futott végig az agyamon, közben hallotam, hogy leáll a motor, a kocsi ajtaja becsapódik. Majd egy ismerős hang kiálltja:
-Louiiis!!-ez Zayn. De miért felém fut? Miért nem Lounak segít? A képzelt Loum elengedett és a barátja felé fordult. Megölelték egymást... Zayn hogy-hogy látja?
Erőt vettem magamon, és a kocsi irányába fordultam, de Lout nem láttam előtte. Visszakaptam a fejemet. Lehet, hogy mégsem képzelődtem, és tényleg nem ütötte el az autó?
-Loui?-mondtam szinte hangtalanul. Felém fordult, de nem jött ki egy szó se a száján, csak könnybelábadtak a szemei.
-Nem sokon múlt-mondta végül Zayn.
-Hát nem-szólalt meg Lou is.-És neked köszönhetem!-nézett rám, és megölelt.
-Mi történt pontosan? Nem mertem oda nézni.-vallottam be.
-Mikor meghallottam, hogy sikítasz, megtorpantam az úttest szélén és hátrafordultam.
-Én pedig ahogy észrevettem Louit, azonnal beletapostam a fékbe, bár először nem ismertem fel-fejezte be a történetet Zayn.
-Huh-csak ennyit tudtam 'mondani'.-És mit csinálunk most?-kérdeztem. Erre Zaynnek szinte vörös lett a feje a haragtól, még az Eleanoros ügy miatt, de nem szólt semmit.
-Nem szívesen mennék vissza-jelentette ki Loui.
-Én sem. Rohadt dühös vagyok rájuk. És miattuk ütöttem el majdnem a legjobb barátomat.-értett egyet Zayn.
-Pedig vissza kéne mennünk-mondtam csöndesen. Loui elképedve nézett rám.
-Téged nem is zavart, hogy ott van El?-kérdezte felháborodva.
-Dehogynem.
-Akkor meg?
-Először is, légyszí, legalább mi ne veszekedjünk miatta...,
-Ebben van valami-szólt közbe Zayn.
-Másodszor senki nem tudott rólunk, ha csak te el nem mondtad -itt ismét félbe akartak szakítani, de ezúttal nem hagytam magam-,és csak neked akartak jót. Harmadszor pedig Nikynek szülinapja van. Legalább rá legyetek tekintettel!
Zaynen látszott, hogy nem győztem meg, Lou talán már hajlott az ötlet felé.
-Lehet, hogy igazad van, meg kellene beszélnünk-egyezett bele.-Zayn, elviszel bennünket?
-Persze, gyertek!
Louval hátul összebújva ültünk. Hiába nem beszéltünk róla, még nem voltunk túl az előbb történteken.
-Viszont most nektek kell okosabbnak lenni.-mondtam.-Ők nem valószínű, hogy belétek kötnek, mert ti vagytok rájuk mérgesek. És ha ti nem köttök beléjük, akkor talán nyugi lesz.
-Hát sok szerencsét!-mondta Zayn, miközben leparkolt a házuk előtt.
Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk. A bulinak vége volt, elpakoltak mindent, a vendégek elmentek. Szegény Niky! A nappaliba mindenki kisebb csoportokba beszélgetett. Amikor beléptünk, mindenki ránk nézett, majd visszakapta a pillantását a földre.
Loui fölkapta az ajándékot, amit az ajtóban hagytunk, és ezzel sétáltunk oda Nikyhez.
-Szeretnénk bocsánatot kérni a mai napért-mondta Louis-,és ha még van rá egy lehelletnyi esély, akkor boldog szülinapot kívánni.
Niky szemszöge
-Túlélem, és köszönöm -vettem át a csomagot, majd kibontottam.-Nagyon csinos, köszi!-mondtam, és megpróbáltam mosolyogni. Az elejéhez még hozzáfűztem volna, hogy nem ők tehetnek róla, de a többiek miatt nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet lenne.
Ezután a fiúk elvonultak gondolom megbeszélni a dolgokat.
-Sára!-szólítottam meg.-Ugye te nem haragszol ránk? Én tényleg nem tudtam a vendéglistát-ha tudtam volna, El nem lett volna itt-mondtam végig a mondat végét magamban.
-Nem, dehogy is. Egyrészt nekem semmi közöm ahhoz, hogy ki jön ide, másrészt meg kettőtökön kívül más nem hiszem, hogy tudtak rólunk-mondta.
-Köszi!-mondtam hálásan.-De ki a másik?
-Zayn. De ő ő maga jött rá-válaszolta.
-Értem-feleltem.
A többiek némán hallgatták a beszélgetésünket. Wendy az elején kissé ellenszenvesen nézett Sárára, gondolom Lou és Niall konfliktusa miatt, de a végére ő is megnyugodott. Jesy és Perrie az végig közömbösen nézegettek.
Lassan visszaértek a fiúk. Mindenki megnyugodott, csak Liam arcán láttam valami furcsát.
-Mi a baj?-kérdeztem, miután odamentem hozzá.
-Semmi-mondta és megrázta a fejét. Én még mindig nem hittem neki, de mivel Sára készülődött haza, későbbre hagytam a témát.
Sára szemszöge
-Na én megyek. Sziasztok!-köszöntem el.
-Hello!-mondta egyszerre sablonszerűen mindenki.
Loui kikísért, megkért, hogy a majdnem-elütős történet maradjon hármónk közt, majd elköszöntünk egymástól.
Hazamentem, megetettem Jankát, és én is vacsiztam. Fürdés után még írtam a naplómba és olvastam, de sehogy sem tudtam elaludni, úgyhogy a mai nap történteken agyaltam.
Éjfél körül csöngettek. Ki lehet ilyen későn? Kissé félve osontam az ablakhoz, hogy megnézzem a látogatómat, mielőtt beengedném. De feleslegesen rettegtem, Louis volt az.
-Szia!-nyitottam ajtót.-Mit csinálsz te ilyenkor?
-Helló! Ne haragudj, felébresztettelek? Csak tudod összevesztünk Liammel, és nem bírtam otthon maradni-felelte.
-Nem keltettél fel, nem bírtam elaludni-nyugtattam meg.-De ennyire komoly a dolog?-néztem a mellette álló bőröndre.
-Elég csúnyán összekaptunk.
-Na de gyere be, majd bent elmeséled, ha szeretnéd!-hívtam be.
-Szóval nem lenne baj, ha itt aludnék?-kérdezte.
-Miért lenne baj?-mosolyogtam rá.
Bejött, letette a bőröndjét és megölelt.
-Hol szeretnél aludni? Van egy ágy a balettos-szobámban, és egy itt a nappaliba, ez azt hiszem kihúzható.
-Nekem mindegy. Akkor mondjuk itt kint.
Gyorsan megágyaztam neki, addig elment fürödni. Miután végzett mindketten leültünk az ágy szélére. Ránéztem Loura. Nagyon csillogott a szeme, de nem az izgatottságtól.
-Lou, te sírsz?-kérdeztem kissé meglepődve.
Bólogatott, majd lehajtotta a fejét.
-El szeretnéd mondani, min vesztetek össsze?-kérdeztem.
Megint bólintott, majd megkérdezte:-Nem akarsz kijönni aludni?-Elmosolyodtam, majd kihoztam a takarómat.
Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd hozzákezdett:
-Szóval miután elmentél, még egy kis ideig nyugi volt, aztán Liam elkezdte mondani a magáét, hogy tönkretettük Niky szülinapját, és így egymásnak estünk. Zayn mellém állt, Niall természetesen Liam mellé, Harry és Niky próbáltak minket lenyugtatni, a többiek pedig elvonultak, mert elegük volt a veszekedésből.
Iszonyatosan sértegettük egymást. Aztán szóba került az előző, Eleanoros téma is, hogy nem kell nekem "kerítőnő", és innentől már egymás csaját is szidtuk. Niky sírva fölszaladt, és már én sem bírtam, ahogy téged bánt, és összepakoltam. Zaynt Perrie ott tartotta, de nem sokon múlt, hogy ő is lelépjen.-mesélte Louis könnyes szemekkel.
-Louiii!-vísítottam. Útkereszteződés. Autó. Túl. Gyorsan. Jött...
Az autó fékje megcsikordult.
Nem mertem odanézni, de tudtam, hogy rohannom kéne segíteni neki. Erőt vettem magamon és elkezdtem futni felé.
Nagyon kivagyok, Louist láttam szintén futni felém, de tudtam, hogy ezt csak beképzelem, hisz az előbb 'találkozott' egy autóval... Ahogy elértük egymást a képzeletem-szülte Louissal, szorosan magamhoz öleltem, ahogy csak tudtam. Szememből ömlöttek a könnyek. Ha csak nem őrültem meg teljesen, és nem fogok továbbra is képzelődni, lehet, hogy most találkoztam utoljára Louival.
Mindez másodpercek alatt futott végig az agyamon, közben hallotam, hogy leáll a motor, a kocsi ajtaja becsapódik. Majd egy ismerős hang kiálltja:
-Louiiis!!-ez Zayn. De miért felém fut? Miért nem Lounak segít? A képzelt Loum elengedett és a barátja felé fordult. Megölelték egymást... Zayn hogy-hogy látja?
Erőt vettem magamon, és a kocsi irányába fordultam, de Lout nem láttam előtte. Visszakaptam a fejemet. Lehet, hogy mégsem képzelődtem, és tényleg nem ütötte el az autó?
-Loui?-mondtam szinte hangtalanul. Felém fordult, de nem jött ki egy szó se a száján, csak könnybelábadtak a szemei.
-Nem sokon múlt-mondta végül Zayn.
-Hát nem-szólalt meg Lou is.-És neked köszönhetem!-nézett rám, és megölelt.
-Mi történt pontosan? Nem mertem oda nézni.-vallottam be.
-Mikor meghallottam, hogy sikítasz, megtorpantam az úttest szélén és hátrafordultam.
-Én pedig ahogy észrevettem Louit, azonnal beletapostam a fékbe, bár először nem ismertem fel-fejezte be a történetet Zayn.
-Huh-csak ennyit tudtam 'mondani'.-És mit csinálunk most?-kérdeztem. Erre Zaynnek szinte vörös lett a feje a haragtól, még az Eleanoros ügy miatt, de nem szólt semmit.
-Nem szívesen mennék vissza-jelentette ki Loui.
-Én sem. Rohadt dühös vagyok rájuk. És miattuk ütöttem el majdnem a legjobb barátomat.-értett egyet Zayn.
-Pedig vissza kéne mennünk-mondtam csöndesen. Loui elképedve nézett rám.
-Téged nem is zavart, hogy ott van El?-kérdezte felháborodva.
-Dehogynem.
-Akkor meg?
-Először is, légyszí, legalább mi ne veszekedjünk miatta...,
-Ebben van valami-szólt közbe Zayn.
-Másodszor senki nem tudott rólunk, ha csak te el nem mondtad -itt ismét félbe akartak szakítani, de ezúttal nem hagytam magam-,és csak neked akartak jót. Harmadszor pedig Nikynek szülinapja van. Legalább rá legyetek tekintettel!
Zaynen látszott, hogy nem győztem meg, Lou talán már hajlott az ötlet felé.
-Lehet, hogy igazad van, meg kellene beszélnünk-egyezett bele.-Zayn, elviszel bennünket?
-Persze, gyertek!
Louval hátul összebújva ültünk. Hiába nem beszéltünk róla, még nem voltunk túl az előbb történteken.
-Viszont most nektek kell okosabbnak lenni.-mondtam.-Ők nem valószínű, hogy belétek kötnek, mert ti vagytok rájuk mérgesek. És ha ti nem köttök beléjük, akkor talán nyugi lesz.
-Hát sok szerencsét!-mondta Zayn, miközben leparkolt a házuk előtt.
Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk. A bulinak vége volt, elpakoltak mindent, a vendégek elmentek. Szegény Niky! A nappaliba mindenki kisebb csoportokba beszélgetett. Amikor beléptünk, mindenki ránk nézett, majd visszakapta a pillantását a földre.
Loui fölkapta az ajándékot, amit az ajtóban hagytunk, és ezzel sétáltunk oda Nikyhez.
-Szeretnénk bocsánatot kérni a mai napért-mondta Louis-,és ha még van rá egy lehelletnyi esély, akkor boldog szülinapot kívánni.
Niky szemszöge
-Túlélem, és köszönöm -vettem át a csomagot, majd kibontottam.-Nagyon csinos, köszi!-mondtam, és megpróbáltam mosolyogni. Az elejéhez még hozzáfűztem volna, hogy nem ők tehetnek róla, de a többiek miatt nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet lenne.
Ezután a fiúk elvonultak gondolom megbeszélni a dolgokat.
-Sára!-szólítottam meg.-Ugye te nem haragszol ránk? Én tényleg nem tudtam a vendéglistát-ha tudtam volna, El nem lett volna itt-mondtam végig a mondat végét magamban.
-Nem, dehogy is. Egyrészt nekem semmi közöm ahhoz, hogy ki jön ide, másrészt meg kettőtökön kívül más nem hiszem, hogy tudtak rólunk-mondta.
-Köszi!-mondtam hálásan.-De ki a másik?
-Zayn. De ő ő maga jött rá-válaszolta.
-Értem-feleltem.
A többiek némán hallgatták a beszélgetésünket. Wendy az elején kissé ellenszenvesen nézett Sárára, gondolom Lou és Niall konfliktusa miatt, de a végére ő is megnyugodott. Jesy és Perrie az végig közömbösen nézegettek.
Lassan visszaértek a fiúk. Mindenki megnyugodott, csak Liam arcán láttam valami furcsát.
-Mi a baj?-kérdeztem, miután odamentem hozzá.
-Semmi-mondta és megrázta a fejét. Én még mindig nem hittem neki, de mivel Sára készülődött haza, későbbre hagytam a témát.
Sára szemszöge
-Na én megyek. Sziasztok!-köszöntem el.
-Hello!-mondta egyszerre sablonszerűen mindenki.
Loui kikísért, megkért, hogy a majdnem-elütős történet maradjon hármónk közt, majd elköszöntünk egymástól.
Hazamentem, megetettem Jankát, és én is vacsiztam. Fürdés után még írtam a naplómba és olvastam, de sehogy sem tudtam elaludni, úgyhogy a mai nap történteken agyaltam.
Éjfél körül csöngettek. Ki lehet ilyen későn? Kissé félve osontam az ablakhoz, hogy megnézzem a látogatómat, mielőtt beengedném. De feleslegesen rettegtem, Louis volt az.
-Szia!-nyitottam ajtót.-Mit csinálsz te ilyenkor?
-Helló! Ne haragudj, felébresztettelek? Csak tudod összevesztünk Liammel, és nem bírtam otthon maradni-felelte.
-Nem keltettél fel, nem bírtam elaludni-nyugtattam meg.-De ennyire komoly a dolog?-néztem a mellette álló bőröndre.
-Elég csúnyán összekaptunk.
-Na de gyere be, majd bent elmeséled, ha szeretnéd!-hívtam be.
-Szóval nem lenne baj, ha itt aludnék?-kérdezte.
-Miért lenne baj?-mosolyogtam rá.
Bejött, letette a bőröndjét és megölelt.
-Hol szeretnél aludni? Van egy ágy a balettos-szobámban, és egy itt a nappaliba, ez azt hiszem kihúzható.
-Nekem mindegy. Akkor mondjuk itt kint.
Gyorsan megágyaztam neki, addig elment fürödni. Miután végzett mindketten leültünk az ágy szélére. Ránéztem Loura. Nagyon csillogott a szeme, de nem az izgatottságtól.
-Lou, te sírsz?-kérdeztem kissé meglepődve.
Bólogatott, majd lehajtotta a fejét.
-El szeretnéd mondani, min vesztetek össsze?-kérdeztem.
Megint bólintott, majd megkérdezte:-Nem akarsz kijönni aludni?-Elmosolyodtam, majd kihoztam a takarómat.
Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd hozzákezdett:
-Szóval miután elmentél, még egy kis ideig nyugi volt, aztán Liam elkezdte mondani a magáét, hogy tönkretettük Niky szülinapját, és így egymásnak estünk. Zayn mellém állt, Niall természetesen Liam mellé, Harry és Niky próbáltak minket lenyugtatni, a többiek pedig elvonultak, mert elegük volt a veszekedésből.
Iszonyatosan sértegettük egymást. Aztán szóba került az előző, Eleanoros téma is, hogy nem kell nekem "kerítőnő", és innentől már egymás csaját is szidtuk. Niky sírva fölszaladt, és már én sem bírtam, ahogy téged bánt, és összepakoltam. Zaynt Perrie ott tartotta, de nem sokon múlt, hogy ő is lelépjen.-mesélte Louis könnyes szemekkel.
17. Rész Kellemetlen meglepetés
Louis szemszöge
14 óra 25 perc
Megérkeztem Sárához, de még van öt percem.
Niky ajándékát sikeresen becsomagoltam, ebéd után elmentem venni hozzá csomagolópapírt, aztán bennragadtam egy könyvesboltban. Utána hazamentem, segítettem Liaméknek, majd öltözhettem is, és indulhattam Sárához. Gyalog jöttem, hisz csak egy utcányira lakik tőlünk. 14:29. Ideje becsöngetni.
-Szia!-nyitott ajtót az új ruhájában.
-Szia! Nagyon csini vagy!-dícsértem meg miközben beléptem a házba.
-Köszi! Ugye nem baj, hogy ezt vettem fel?-kérdezte.
-Dehogy is, sőt!-mondtam, majd megöleltem, és megcsókoltam, miért-ne,-hisz-szeretem alapon.
-Segítettél Nialléknek?-kérdezte vicces-számonkérő hangon.
-Háát... egy picit azért igen. Elmentem csomagolópapírért, benéztem egy könyvesboltba, és hát ottmaradtam-vallottam be.
-A könyvesboltban? Te is szeretsz olvasni?
-Én imádok. Ezek szerint te is?
-Aha! És milyen könyveket vettél?
-Ha akarod, majd a buli után megmutatom-mondtam.
-Oké.
-És neked milyen könyveid vannak?-kíváncsiskodtam.
-Nagyrészt magyar nyelvűek, de ha szeretnéd, megmutatom őket, még van 20 percünk.
-Rendben!
-Akkor gyere!-hívott be a szobájába.
Annyira belemerültünk a könyvek nézegetésébe, hogy 5 óra előtt pár percel eszméltünk rá, hogy indulni kéne. Gyorsan összeszedelőzködtünk, és szinte futva tettük meg az utat hazáig, de így is késtünk, és már mindenki megérkezett, mint utóbb kiderült.
Ahogy beléptünk az ajtón, megdermedtem. Eleanor Calderrel találtam szembe magam. El az exbarátnőm. Nem számítottam rá. Láttam, ahogy mindenkinek az arcára fagy a mosoly. Na ne! Csak miattam hívták ide. Ebben biztos vagyok. Hátranyúltam Sára kezéért, és megszorítottam. Senki sem szólt egy szót sem. Zayn közben leállította a zenét, így minden néma volt.
-Ezt ugye nem gondoltátok komolyan?-kérdeztem. Dühömet próbáltam vissza folytani, több-kevesebb sikerrel, de nem bírtam tovább, kirohantam a nyitva maradt ajtón.
Sára szemszöge
-Louiiiiiiis!-rohantam utána, de ő csak futott tovább.-Légyszíves állj meg!! Nem tudtak rólunk, csak jót akartak neked...! Állj meg, kérlek!-de még mindig rohant tovább.-Louiii!-vísítottam. Útkereszteződés. Autó. Túl. Gyorsan. Jött...
Zayn szemszöge
-Mondátok, ti normálisak vagytok?!-üvöltöttem. Fel nem foghattam, hogy tehettek ilyen őrültséget.-Eleanor! Állj meg!-csíptem nyakon.-Eszedbe ne jusson utánamenni, világos?!-még csak az hiányozna. -Mégis hogy a jó büdös francba fogadhattad el a meghívást?! És ki volt az az idióta állat, aki meghívta?!-néztem a srácokra.
-Zayn, nyugi!-próbált Perrie csitítani.- Nem tudhattuk, hogy összejöttek. Hidd el, Niall csak jót akart!
-Szóval Niall volt az. Gratulálok haver! Igazán zseniális ötlet volt! Szerinted, ha valakik szakítanak, az azért van, mert még halálosan szerelmesek egymásba?! Térjetek már észhez! Én most elmegyek utánnuk, mert nekem fontosak a barátaim érzései-vágtam oda Niallnak.-És senkinek se jusson eszébe utánam jönni-majd kirohantam a házból. Ha jól láttam, jobbra mentek, de már nem láttam őket sehol, túl sok időt töltöttem bent. Bevágtam magam a kocsimba, és elindultam a sejtett irányba.
14 óra 25 perc
Megérkeztem Sárához, de még van öt percem.
Niky ajándékát sikeresen becsomagoltam, ebéd után elmentem venni hozzá csomagolópapírt, aztán bennragadtam egy könyvesboltban. Utána hazamentem, segítettem Liaméknek, majd öltözhettem is, és indulhattam Sárához. Gyalog jöttem, hisz csak egy utcányira lakik tőlünk. 14:29. Ideje becsöngetni.
-Szia!-nyitott ajtót az új ruhájában.
-Szia! Nagyon csini vagy!-dícsértem meg miközben beléptem a házba.
-Köszi! Ugye nem baj, hogy ezt vettem fel?-kérdezte.
-Dehogy is, sőt!-mondtam, majd megöleltem, és megcsókoltam, miért-ne,-hisz-szeretem alapon.
-Segítettél Nialléknek?-kérdezte vicces-számonkérő hangon.
-Háát... egy picit azért igen. Elmentem csomagolópapírért, benéztem egy könyvesboltba, és hát ottmaradtam-vallottam be.
-A könyvesboltban? Te is szeretsz olvasni?
-Én imádok. Ezek szerint te is?
-Aha! És milyen könyveket vettél?
-Ha akarod, majd a buli után megmutatom-mondtam.
-Oké.
-És neked milyen könyveid vannak?-kíváncsiskodtam.
-Nagyrészt magyar nyelvűek, de ha szeretnéd, megmutatom őket, még van 20 percünk.
-Rendben!
-Akkor gyere!-hívott be a szobájába.
Annyira belemerültünk a könyvek nézegetésébe, hogy 5 óra előtt pár percel eszméltünk rá, hogy indulni kéne. Gyorsan összeszedelőzködtünk, és szinte futva tettük meg az utat hazáig, de így is késtünk, és már mindenki megérkezett, mint utóbb kiderült.
Ahogy beléptünk az ajtón, megdermedtem. Eleanor Calderrel találtam szembe magam. El az exbarátnőm. Nem számítottam rá. Láttam, ahogy mindenkinek az arcára fagy a mosoly. Na ne! Csak miattam hívták ide. Ebben biztos vagyok. Hátranyúltam Sára kezéért, és megszorítottam. Senki sem szólt egy szót sem. Zayn közben leállította a zenét, így minden néma volt.
-Ezt ugye nem gondoltátok komolyan?-kérdeztem. Dühömet próbáltam vissza folytani, több-kevesebb sikerrel, de nem bírtam tovább, kirohantam a nyitva maradt ajtón.
Sára szemszöge
-Louiiiiiiis!-rohantam utána, de ő csak futott tovább.-Légyszíves állj meg!! Nem tudtak rólunk, csak jót akartak neked...! Állj meg, kérlek!-de még mindig rohant tovább.-Louiii!-vísítottam. Útkereszteződés. Autó. Túl. Gyorsan. Jött...
Zayn szemszöge
-Mondátok, ti normálisak vagytok?!-üvöltöttem. Fel nem foghattam, hogy tehettek ilyen őrültséget.-Eleanor! Állj meg!-csíptem nyakon.-Eszedbe ne jusson utánamenni, világos?!-még csak az hiányozna. -Mégis hogy a jó büdös francba fogadhattad el a meghívást?! És ki volt az az idióta állat, aki meghívta?!-néztem a srácokra.
-Zayn, nyugi!-próbált Perrie csitítani.- Nem tudhattuk, hogy összejöttek. Hidd el, Niall csak jót akart!
-Szóval Niall volt az. Gratulálok haver! Igazán zseniális ötlet volt! Szerinted, ha valakik szakítanak, az azért van, mert még halálosan szerelmesek egymásba?! Térjetek már észhez! Én most elmegyek utánnuk, mert nekem fontosak a barátaim érzései-vágtam oda Niallnak.-És senkinek se jusson eszébe utánam jönni-majd kirohantam a házból. Ha jól láttam, jobbra mentek, de már nem láttam őket sehol, túl sok időt töltöttem bent. Bevágtam magam a kocsimba, és elindultam a sejtett irányba.
2013. május 24., péntek
16. Rész Kellemes meglepetés
Másnap reggel szintén Lou SMS-e ébresztett:
10 perc múlva érted megyek, légy készen!
Puszi: Loui♥
Úr Isteeen! 10 perc?! Kiugrottam az ágyból, és rohantam a fürdőbe. Gyorsan megmostam a fogamat, megfésülködtem, majd kerestem gyorsan valami ruhát magamnak. Pont elkészültem, amikor csöngetett Louis. Gyorsan szaladtam ajtót nyitni, majd Lou nyakábaugrottam.
-Szia!-ölelt meg.
-Szia!
-Készen vagy?-kérdezte.
-Hát, attól függ, mit hozzak-ugyanis fogalmam sem volt, hova megyünk.
-Csak magadat!-válaszolta.
-Akkor indulhatunk!-gyorsan bezártam a házat, majd beültünk Lou kocsijába-Hova megyünk?-kérdeztem.
-Nikynek ajándékot venni. De azt hozzá kell tennem, hogy nincs semmi ötletem. Úgyhogy azt gondoltam, körülnézhetnénk az Oxford streeten-itt elkezdtem nevetni-Vagy rossz ötlet?
-Nem, dehogy is. Csak mióta itt vagyok, és elindultam oda, nemigazán tudtam maradni 10 percnél, ha egyáltalán eljutottam odáig.
-Azért megpróbálhatjuk? Hátha együtt sikerül?-kérdezte.
-Felőlem! De várj egy picit! Tegnap nem mentünk el ebédelni, mert...-lehet, hogy most sem sikerül?! Ilyen nincs...
-Ó tényleg-szakított félbe. De ma ma van. És nem érdekel senki, felveszek egy napszemcsit meg sapit, és megyünk-döntötte el.
-Jól meggondoltad?-örültem meg.
-Az nem biztos, de megyünk-válaszolt nevetve.
Így is tettünk, és ta-ta-ta-támm sikerült:D
Nikynek találtunk egy csini világoskék-rózsaszín pöttyös egybe ruhát, és Lou vett nekem is egy ugyanilyet, csak sárga-rózsaszín színekbe. Persze nem akartam engedni, már az is elég kellemetlen volt, hogy Nikyét ő fizette, de hajthatatlan volt. De legalább volt mit fölvennem a buliba. És egy napszemcsi tényleg csodákra képes: össz-vissz öt rajongó ismerte fel, de azokat lekötötte Loui, velem nem nagyon foglalkoztak.
-Tényleg Lou, hányra menjek délután?
-A buli 5-kor kezdődik, jó lesz, ha félre érted megyek?
-Persze-egyeztem bele.
-Akkor fél 5 mondta Loui, miközben leparkolt a házam előtt.
-Ok. És lesz még ott rajtunk kívül valaki?
-Nem tudom, mert Niall és Liam szervezi, de úgy tudom lesznek mások is-válaszolta.
-És nem baj, ha mások is fognak tudni rólunk?
-Nekem nem. És gondolom olyan barátokat hívnak, akik nem kürtölik szét, ha megkérjük őket.
-Oké-válaszoltam megnyugodva. Nem lett volna semmi bajom vele, csak még nem voltam rá felkészülve.-Na megyek. Bejössz picit, vagy mész valahova?
-Most inkább megyek, megnézem nem kell-e segíteni a többieknek. Nem baj?
-Nem, menj nyugodtan-mondtam.-Szia!-kezdtem kinyitni az ajtót.
-A rucid nem viszed?-kérdezte.
-Jaj, dehogynem!-és kiszálltunk mindketten a kocsiból, hogy kivegyük a csomagtartóból.
-Nikyét becsomagolod?-kérdeztem közben.
-Megpróbálom, de nem ígérek semmit!-nevetett, miközben kezembe nyomta a ruhámat.
-Na most már tényleg megyek-és búcsúzás képpen megöleltem.
-Várj egy picit!
-Igen?-fordultam vissza felé.
-Csak valamit ki akarok próbálni, hogy ne a bulin kelljen-húzott vissza magához, és mélyen a szemembe nézett. Nem telt bele sok idő, és elcsattant az első csókunk. Nekem pedig eszeveszettül koncentrálnom kellett, hogy eszméletemnél maradjak. Mindketten elmosolyodtunk, majd elköszöntünk egymástól és bementem a házba.
10 perc múlva érted megyek, légy készen!
Puszi: Loui♥
Úr Isteeen! 10 perc?! Kiugrottam az ágyból, és rohantam a fürdőbe. Gyorsan megmostam a fogamat, megfésülködtem, majd kerestem gyorsan valami ruhát magamnak. Pont elkészültem, amikor csöngetett Louis. Gyorsan szaladtam ajtót nyitni, majd Lou nyakábaugrottam.
-Szia!-ölelt meg.
-Szia!
-Készen vagy?-kérdezte.
-Hát, attól függ, mit hozzak-ugyanis fogalmam sem volt, hova megyünk.
-Csak magadat!-válaszolta.
-Akkor indulhatunk!-gyorsan bezártam a házat, majd beültünk Lou kocsijába-Hova megyünk?-kérdeztem.
-Nikynek ajándékot venni. De azt hozzá kell tennem, hogy nincs semmi ötletem. Úgyhogy azt gondoltam, körülnézhetnénk az Oxford streeten-itt elkezdtem nevetni-Vagy rossz ötlet?
-Nem, dehogy is. Csak mióta itt vagyok, és elindultam oda, nemigazán tudtam maradni 10 percnél, ha egyáltalán eljutottam odáig.
-Azért megpróbálhatjuk? Hátha együtt sikerül?-kérdezte.
-Felőlem! De várj egy picit! Tegnap nem mentünk el ebédelni, mert...-lehet, hogy most sem sikerül?! Ilyen nincs...
-Ó tényleg-szakított félbe. De ma ma van. És nem érdekel senki, felveszek egy napszemcsit meg sapit, és megyünk-döntötte el.
-Jól meggondoltad?-örültem meg.
-Az nem biztos, de megyünk-válaszolt nevetve.
Így is tettünk, és ta-ta-ta-támm sikerült:D
Nikynek találtunk egy csini világoskék-rózsaszín pöttyös egybe ruhát, és Lou vett nekem is egy ugyanilyet, csak sárga-rózsaszín színekbe. Persze nem akartam engedni, már az is elég kellemetlen volt, hogy Nikyét ő fizette, de hajthatatlan volt. De legalább volt mit fölvennem a buliba. És egy napszemcsi tényleg csodákra képes: össz-vissz öt rajongó ismerte fel, de azokat lekötötte Loui, velem nem nagyon foglalkoztak.
-Tényleg Lou, hányra menjek délután?
-A buli 5-kor kezdődik, jó lesz, ha félre érted megyek?
-Persze-egyeztem bele.
-Akkor fél 5 mondta Loui, miközben leparkolt a házam előtt.
-Ok. És lesz még ott rajtunk kívül valaki?
-Nem tudom, mert Niall és Liam szervezi, de úgy tudom lesznek mások is-válaszolta.
-És nem baj, ha mások is fognak tudni rólunk?
-Nekem nem. És gondolom olyan barátokat hívnak, akik nem kürtölik szét, ha megkérjük őket.
-Oké-válaszoltam megnyugodva. Nem lett volna semmi bajom vele, csak még nem voltam rá felkészülve.-Na megyek. Bejössz picit, vagy mész valahova?
-Most inkább megyek, megnézem nem kell-e segíteni a többieknek. Nem baj?
-Nem, menj nyugodtan-mondtam.-Szia!-kezdtem kinyitni az ajtót.
-A rucid nem viszed?-kérdezte.
-Jaj, dehogynem!-és kiszálltunk mindketten a kocsiból, hogy kivegyük a csomagtartóból.
-Nikyét becsomagolod?-kérdeztem közben.
-Megpróbálom, de nem ígérek semmit!-nevetett, miközben kezembe nyomta a ruhámat.
-Na most már tényleg megyek-és búcsúzás képpen megöleltem.
-Várj egy picit!
-Igen?-fordultam vissza felé.
-Csak valamit ki akarok próbálni, hogy ne a bulin kelljen-húzott vissza magához, és mélyen a szemembe nézett. Nem telt bele sok idő, és elcsattant az első csókunk. Nekem pedig eszeveszettül koncentrálnom kellett, hogy eszméletemnél maradjak. Mindketten elmosolyodtunk, majd elköszöntünk egymástól és bementem a házba.
2013. május 22., szerda
15. Rész Oxford street harmadszor
Másnap reggel 11-kor Loui SMS-ére ébredtem:
Szia! Mivel ma nem tudunk talizni,
de holnap lesz Niky szülinapja, és
rendezünk egy kis bulit, átjöhetnél!
Puszi:BooBear ♥
Válaszom:
Szia! Máris van mára programom!:D
Szívesen átmegyek, de előtte feltétlen
beszélnünk kéne!
Puszi: Sára ♥
Elindultam az Oxford streetre, abban a reményben, hogy most oda is érek, és találok valamit Nikynek. Nem nagyon volt ötletem, mit adjak neki, hiszen mindene megvan.
És lássatok csodát: most sem jutottam el a bevásárlóutcába! Ugyanis Louis pont akkor válaszolt, amikor már csak 10 percre lehettem onnét, hogy van háromnegyed óra szünete, értem jön, csak írjam meg, hol vagyok. Így is tettem, és nemsokára egy ideges Louis kocsijába szálltam be villámgyorsan, bízva abban, hogy senki sem látott.
Louis szemszöge
Egész nap ideges voltam, ezt a többiek is megjegyezték. Nem tudtam, miért akar velem beszélni Sára. Fogalmam sincs. Lehet, hogy meggondolta magát? Bevallom, félek! És ettől nem tudok semmire sem figyelne, ezen kattog az agyam egyfolytában. Sokszor hallottam, hogy a 'Ha'-val kezdődő mondatokon nem érdemes rágódni, de egyszerűen ez fizikai képtelenség.
De mindennel ellentmondott, hogy mosolyogva szállt be a kocsiba. Nem, ilyen kegyetlen nem lehet, hogy vigyorogva hagyjon faképnél. De ahogy meglátta az ideges arcomat, feszült lett a hangulat.
-Helló!-köszöntem, miközben gyorsan elhajtottam, nehogy valaki felismerjen.
-Szia! Valami baj van?-kérdezte Sára.-Vagy csak a fotósok miatt idegeskedsz?
-Nincs semmi baj, csak a fotósok-hagytam rá.
Utána csendben de feszülten utaztunk, míg ki nem értünk mellékútra kifelé Londonból, és kevésbé kellett figyelnem az útra. Láttam, hogy Sára az arcomat fürkészi, és nem hisz az előző hazugságomnak.
-Lehet, hogy nem vagyok angol, de hülyének se nézz!-szólalt meg végül.-Látom, hogy van valami, ami bánt-mondta gyengédebb hangnemben. Nem válaszoltam semmit, néztem az utat továbbra is.-Figyelj, ha nem akarod elmondani nem kell, csak akkor legalább ne tagadd le! Rád van írva, hogy valami nincs rendben.
Erre se szóltam semmit, mire ő is elkezdte az utat bámulni.
Nem bírtam tovább a vezetésre koncentrálni, leálltam az út szélére.
-Még van fél órám megbeszélni amit akartál-mondtam végül. Valamit elárulhattam a hangommal, mert a következőket mondta:
-Ez a baj? Meggondoltad magad? Mégse menjek?-kérdezte. Nagyon ügyes vagyok, grat Lou!
Sára szemszöge
-Nem dehogy is!-ebben a pillanatban lehullott arcáról az ideges 'maszk', és fájdalom ült ki rá.
-Akkor mi a baj?-kérdezte, és felé nyúltam, hogy megfogjam a kezét. Attól tartottam, elhúzza előlem, de nem. Megfogta a kezem, és megszorította.
-Egész nap azon aggódtam, hogy mit akarsz velem megbeszélni. Rettenetesen féltem, hogy meggondoltad magad, és itt akarsz hagyni. Ezért az első adandó alkalommal amikor kaptunk egy kis szünetet, rohantam érted, hogy megnyugtass, hogy nem így van. De rettenetesen aggódok, hogy mi van, ha voltak, vannak alapjai a félelmemnek-törtek elő belőle a szavak.
Elmosolyodtam, és egy könnycsepp bújt ki a szememből.
-Na de most már itt vagyok, és amíg el nem küldesz, magamtól el nem megyek, soha.-Itt végre fölemelte a fejét, és reménykedve rám nézett.-Nyugodj meg! Nincs semmi baj! És pont ellenkező dolog miatt akartam beszélni veled: Holnap mit mondjunk magunkkal kapcsolatban a többieknek?-mondtam.
-Tényleg ezen idegeskedtem egész nap?-kérdezte most már mosolyogva.
-Úgy tűnik. Kis butus!-mondtam szeretettel.
-Hát jó-törődött bele.-Visszatérve az igazi kérdésre, Zayn és Niky már tudja, és ha ők észrevették, a többieknek is fel fog tűnni. És egy darabig, azt hiszem, nem lehet majd levakarni az arcomról a mosolyt, főleg ha te is ott vagy.
-Hát igazából csak Zaynnek tűnt fel, Niky tőlem tudja.-vallottam be, mire kérdőn nézett rám.-Mikor mentem Niall miatt hozzátok, az ajtóban megtorpantam, mikor szembe megláttalak, de ti akkor még jócskán veszekedtetek. Illetve Wendy és Jesy. És akkor muszáj volt elmondanom Nikynek... De ettől függetlenül, felőlem elmondhatjuk.-fejeztem be a mondókámat.
-Értem. És oké! Mondom, úgy se tudnám eltitkolni-vigyorgott.
-Akkor ezt megbeszéltük-mondtam.- Tudsz nekem még egy picit segíteni? De közbe indulhatunk vissza.
-Persze, miben?-kérdezte, miközben megfordult, és az előbbinél jóval lassabb elindult.
-Nem tudom, mit adjak Nikynek.
-Uhh, ez jó kérdés... De várj csak! Ha így alakultak a dolgok, akkor adhatjuk közösen is az ajándékot. Úgyis mindenki párban szokta!
-Az nagyon jó lenne, köszi!-könnyebbültem meg.
Lassan hazaértünk, és mindkettőnk megnyugodva, boldogan ment intézni a saját teendőit.
14. Rész Pizza
Louis még tovább kérdezősködött mindenféle hétköznapi dolgokról,mint például a szülinapom, a kedvenc színem, a kedvenc stb.-m. Aztán a gyomrom korgására lettünk figyelmesek.
-Mikor szoktál ebédelni?-kérdezte Lou.
-Délben- feleltem, és a telóm órájára pillantottam: lassan 2 óra lesz.
-Juj! Ne haragudj! Van ebéded?-kérdezte hirtelen, mosolyogva.
-Nincs-délelőtt akartam főzni, de jött Loui. Azt hiszem, így megéri éhezni!
-És van valami programod mára?
-Nincsen-igazából ezt egy olyan lustulásos napnak terveztem.
-Akkor elvihetlek ebédelni valahova?-nézett rám reménykedve, én pedig magamban majd kiugrottam a bőrömből.
-Persze!-vigyorogtam vissza, és próbáltam megnyugodni. De rögtön el is keseredtem, mert eszembe jutottak a következők, amit szóvá is tettem:-Várj Lou! Ez nem fog menni!-erre értetlen, elkeseredett arcot vágott.
-Miért?
-Nekem nem lenne vele semmi bajom, de valamire nem gondoltunk. Nem lesz ember, akinek nem fog feltűnni, hogy Louis Tomlinson egy csajjal megy ebédelni. Fél óra múlva mindenhol rólunk lesznek képek!
-Igazad van.-értett egyet.-Pedig már úgy beleéltem magam...
-Én is-mondtam, miközben vigasztalásképp megöleltem.
-Akkor mit szólnál, ha rendelnénk pizzát?-állt elő újabb ötlettel.
-Okéé!
-Főlhívod?-keresett ki a pizzafutár számát a telójából.-Csak hogy véletlen se bukjunk le.
-Aha! Milyet kérünk?
-Egy nagyot, vagy két picit kérjünk?
-Egy nagyot.
-Oké. A hawaiit szereted?
-Az a kedvencem!
-Akkor ezt megbeszéltük-mondta, és lediktálta a pizzafutár számát, aki egy fél órán belül megérkezett az ebédünkkel. Míg vártunk megetettem Jankát, akiről közben teljesen elfeledkeztünk.
Szépen megettük a pizzát, azaz hogy nem szépen. El nem tudtam volna eddig képzelni, hogy mit lehet egy szegény, ártatlan pizzával ennyit hülyéskedni, mint ahogy Loui tette.
Miután befejeztük az evést Louis ragaszkodott hozzá, hogy ő elmosogasson, és én semmit nem segíthettem. Bár így kissé lassabban lett kész, mint ahogy én lettem volna, és én hagytam volna a francba az egészet azutánra, mikor ő már elmegy, de ő mindenképpen segíteni akart. És ha lehet mosogatásra ilyet mondani, akkor kifejezetten aranyosan mosogatott.☺
-Holnapra van programod? Mert ha nem, sürgősen találj ki valamit, mert egész nap nem érek rá a próbák miatt a szombati koncertre, így nem tudok jönni, téged boldogítani!-mondta, miután a helyére került az összes tányér.
-Még nincsen. De akkor majd töröm a buksimat-feleltem, és a szombati koncertet elraktároztam a fejemben.
Még picit dumcsiztunk, majd sajnos el kellett mennie:
-Ne haragudj, nekem lassan lépnem kéne. Egyrészt, hogy ne legyen feltűnő, hogy eltűnök otthonról, meg ma nekem kell bevásárolnom. És téged sem akarlak feltartani.-mondta.
-Rendben-mondtam szomorkásan.
Lou megölelt, majd búcsúzásul adott egy puszit.
-Mikor szoktál ebédelni?-kérdezte Lou.
-Délben- feleltem, és a telóm órájára pillantottam: lassan 2 óra lesz.
-Juj! Ne haragudj! Van ebéded?-kérdezte hirtelen, mosolyogva.
-Nincs-délelőtt akartam főzni, de jött Loui. Azt hiszem, így megéri éhezni!
-És van valami programod mára?
-Nincsen-igazából ezt egy olyan lustulásos napnak terveztem.
-Akkor elvihetlek ebédelni valahova?-nézett rám reménykedve, én pedig magamban majd kiugrottam a bőrömből.
-Persze!-vigyorogtam vissza, és próbáltam megnyugodni. De rögtön el is keseredtem, mert eszembe jutottak a következők, amit szóvá is tettem:-Várj Lou! Ez nem fog menni!-erre értetlen, elkeseredett arcot vágott.
-Miért?
-Nekem nem lenne vele semmi bajom, de valamire nem gondoltunk. Nem lesz ember, akinek nem fog feltűnni, hogy Louis Tomlinson egy csajjal megy ebédelni. Fél óra múlva mindenhol rólunk lesznek képek!
-Igazad van.-értett egyet.-Pedig már úgy beleéltem magam...
-Én is-mondtam, miközben vigasztalásképp megöleltem.
-Akkor mit szólnál, ha rendelnénk pizzát?-állt elő újabb ötlettel.
-Okéé!
-Főlhívod?-keresett ki a pizzafutár számát a telójából.-Csak hogy véletlen se bukjunk le.
-Aha! Milyet kérünk?
-Egy nagyot, vagy két picit kérjünk?
-Egy nagyot.
-Oké. A hawaiit szereted?
-Az a kedvencem!
-Akkor ezt megbeszéltük-mondta, és lediktálta a pizzafutár számát, aki egy fél órán belül megérkezett az ebédünkkel. Míg vártunk megetettem Jankát, akiről közben teljesen elfeledkeztünk.
Szépen megettük a pizzát, azaz hogy nem szépen. El nem tudtam volna eddig képzelni, hogy mit lehet egy szegény, ártatlan pizzával ennyit hülyéskedni, mint ahogy Loui tette.
Miután befejeztük az evést Louis ragaszkodott hozzá, hogy ő elmosogasson, és én semmit nem segíthettem. Bár így kissé lassabban lett kész, mint ahogy én lettem volna, és én hagytam volna a francba az egészet azutánra, mikor ő már elmegy, de ő mindenképpen segíteni akart. És ha lehet mosogatásra ilyet mondani, akkor kifejezetten aranyosan mosogatott.☺
-Holnapra van programod? Mert ha nem, sürgősen találj ki valamit, mert egész nap nem érek rá a próbák miatt a szombati koncertre, így nem tudok jönni, téged boldogítani!-mondta, miután a helyére került az összes tányér.
-Még nincsen. De akkor majd töröm a buksimat-feleltem, és a szombati koncertet elraktároztam a fejemben.
Még picit dumcsiztunk, majd sajnos el kellett mennie:
-Ne haragudj, nekem lassan lépnem kéne. Egyrészt, hogy ne legyen feltűnő, hogy eltűnök otthonról, meg ma nekem kell bevásárolnom. És téged sem akarlak feltartani.-mondta.
-Rendben-mondtam szomorkásan.
Lou megölelt, majd búcsúzásul adott egy puszit.
2013. május 20., hétfő
13. Rész Ki a leghelyesebb
Még egy darabig szótlanul ültem a karjaiban, és próbáltam elhinni ami történik. Végül Loui törte meg a csendet:
-Faggathatlak egy kicsit?-kérdezte.
-Nyugodtan-válaszoltam.
-Most akkor hogy állsz az 1D-vel?-tette fel az első kérdést.
-Hát mikor idejöttem, akkor még ugye nem nagyon ismertem, akarom mondani ismertelek titeket, de Wendy hatására utánatok olvastam-vallottam be-, és végighallgattam a számaitokat, és mind nagyon-nagyon tetszett.
-Kedvenc dal?
-Talán a Rock me, és a Summer love.
-Van facebookod?
-Van.
-Lájkolgattál 1D-s oldalakat?
-Igen.
-Szoktál KE sztorikat olvasgatni?
-Igen
-Szoktál képeket nézegetni?
-Szintén igen.
-Első ránézésre ki volt a leghelyesebb?
-Te-vágtam rá. Ez valami pszichológiai teszt volt?-gondoltam, és elvigyorodtam.
-Helyes-vigyorgott Lou is.-De azt mondtad, hogy láttál már egyszer előtte is, nem?
-Rögtön az első napon. De ez így nem fair.
-Mi?
-A többieknek esélyük sem volt.-ezen kissé elgondolkodott, majd a következőt kérdezte:
-Tegyük föl, hogy nem láttál előtte. Akkor is engem tartanál a leghelyesebbnek?
-Miért ne lenne így?-kérdeztem vissza.
-Miért én lennék a leghelyesebb?
-Szerintem ez abszolút nincs összefüggésben azzal, hogy láttalak-e előtte. Ha pl. Liamet láttam volna, és utána nézek rólatok képet, akkor feltűnik, hogy Liamet láttam, de attól még te leszel a leghelyesebb.
-Értem. De miért pont én?
-Ezt hogy érted?
-Barna a hajam, közepes növésű vagyok, focizok, mint a legtöbb srác. Nem vagyok átlagos?-itt felültem, hogy szembe legyek vele, de mielőtt megszólalhattam volna, folytatta- Liamnek óriási szíve van, Zayn pakisztáni, Niall ír és szőke, Harrynek pedig például göndör haja van. És még sorolhatnám. De én?
-Loui! Abszolút nem vagy átlagos, főleg nekem nem, és miért kellene versengened a többiekkel?
-Mert egy bandában vagyunk, de rólam van a legkevesebb KE sztori és kép, eleinte Niallt nem szerették annyira, de helyet cseréltünk, tök kevés szólóm van, nekem nem volt egyedül barátnőm...
-Nyugodj meg!-mondtam, és megöleltem.-Nézzük sorban az elejétől! Miért ne lenne nagy szíved, ha itt vagy? Te angol vagy, ez ugyanúgy érdekes más országban, mint itt egy pakisztáni, sőt, ide rengeteg helyről jöttek emberek, úgy tudom. Niall festetett szőke, és mi baj lenne a barna hajaddal? Szerintem szőke vagy fekete nem állna ilyen jól. Az tény, hogy Harry göndör haja sokmindenkinek bejön, de főleg a kisebbeknek. Viszont te már szinte férfi vagy.
Aztán Magyarországon a legnagyobb 1D-s oldal a Louis Tomlinson Hungary, és megnéztem, neked van a harmadik legtöbb szólód. És mostmár itt vagyok neked!-próbáltam megnyugtatni, és újra megöleltem. Loui visszaölelt, mint aki soha nem akar elengedni, amit én nem bántam volna.
Tudtam, hogy egy olyan valakit találtam, akit maximálisan lehet szeretni, aki fél, hogy elveszít, aki fontos nekem, és akinek fontos vagyok.
-Faggathatlak egy kicsit?-kérdezte.
-Nyugodtan-válaszoltam.
-Most akkor hogy állsz az 1D-vel?-tette fel az első kérdést.
-Hát mikor idejöttem, akkor még ugye nem nagyon ismertem, akarom mondani ismertelek titeket, de Wendy hatására utánatok olvastam-vallottam be-, és végighallgattam a számaitokat, és mind nagyon-nagyon tetszett.
-Kedvenc dal?
-Talán a Rock me, és a Summer love.
-Van facebookod?
-Van.
-Lájkolgattál 1D-s oldalakat?
-Igen.
-Szoktál KE sztorikat olvasgatni?
-Igen
-Szoktál képeket nézegetni?
-Szintén igen.
-Első ránézésre ki volt a leghelyesebb?
-Te-vágtam rá. Ez valami pszichológiai teszt volt?-gondoltam, és elvigyorodtam.
-Helyes-vigyorgott Lou is.-De azt mondtad, hogy láttál már egyszer előtte is, nem?
-Rögtön az első napon. De ez így nem fair.
-Mi?
-A többieknek esélyük sem volt.-ezen kissé elgondolkodott, majd a következőt kérdezte:
-Tegyük föl, hogy nem láttál előtte. Akkor is engem tartanál a leghelyesebbnek?
-Miért ne lenne így?-kérdeztem vissza.
-Miért én lennék a leghelyesebb?
-Szerintem ez abszolút nincs összefüggésben azzal, hogy láttalak-e előtte. Ha pl. Liamet láttam volna, és utána nézek rólatok képet, akkor feltűnik, hogy Liamet láttam, de attól még te leszel a leghelyesebb.
-Értem. De miért pont én?
-Ezt hogy érted?
-Barna a hajam, közepes növésű vagyok, focizok, mint a legtöbb srác. Nem vagyok átlagos?-itt felültem, hogy szembe legyek vele, de mielőtt megszólalhattam volna, folytatta- Liamnek óriási szíve van, Zayn pakisztáni, Niall ír és szőke, Harrynek pedig például göndör haja van. És még sorolhatnám. De én?
-Loui! Abszolút nem vagy átlagos, főleg nekem nem, és miért kellene versengened a többiekkel?
-Mert egy bandában vagyunk, de rólam van a legkevesebb KE sztori és kép, eleinte Niallt nem szerették annyira, de helyet cseréltünk, tök kevés szólóm van, nekem nem volt egyedül barátnőm...
-Nyugodj meg!-mondtam, és megöleltem.-Nézzük sorban az elejétől! Miért ne lenne nagy szíved, ha itt vagy? Te angol vagy, ez ugyanúgy érdekes más országban, mint itt egy pakisztáni, sőt, ide rengeteg helyről jöttek emberek, úgy tudom. Niall festetett szőke, és mi baj lenne a barna hajaddal? Szerintem szőke vagy fekete nem állna ilyen jól. Az tény, hogy Harry göndör haja sokmindenkinek bejön, de főleg a kisebbeknek. Viszont te már szinte férfi vagy.
Aztán Magyarországon a legnagyobb 1D-s oldal a Louis Tomlinson Hungary, és megnéztem, neked van a harmadik legtöbb szólód. És mostmár itt vagyok neked!-próbáltam megnyugtatni, és újra megöleltem. Loui visszaölelt, mint aki soha nem akar elengedni, amit én nem bántam volna.
Tudtam, hogy egy olyan valakit találtam, akit maximálisan lehet szeretni, aki fél, hogy elveszít, aki fontos nekem, és akinek fontos vagyok.
2013. május 17., péntek
12. Rész Levél
Sára szemszöge
Egy darabig csak álltam, és néztem Lou után, majd mint egy Holdkóros, bevánszorogtam a nappaliba, leültem, és csak néztem ki a fejemből. Közben a könnyek elkezdtek potyogni a szememből.Tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
Egyszer csak arra eszméltem, hogy Janka bökdös az orrával. Szegénykéről teljesen megfeledkeztem. Így úgy döntöttem, elviszem sétálni.
Ahogy kiléptem az ajtón, egy postaládába tűzött rózsán akadt meg a tekintetem. Kivettem, és észrevettem mellette egy levelet is, azt is megpróbáltam kibányászni kulcs nélkül. Eközben Janka kíváncsian, farkcsóválva nézett rám.
A levél a balettiskolától jött, ahogy beleolvastam, a tanév kezdetével kapcsolatos információkat találtam benne. Nem tudtam, van-e összefüggés a két tárgy között, de nem hittem volna. De akkor kitől jöhetett a rózsa? Na jó, ez nem komoly kérdés volt, csak mivel nem voltam tisztában a helyzetünkkel, így ezt sem tudtam hová tenni. Mindenesetre bevittem a levelet és a rózsát is a konyhába, és elindultunk sétálni, szigorúan a környék azon részét elkerülve, ahol az a bizonyos srác lakik.
Másnap délelőtt -na jó, ez nekem még bőven reggel, szóval épp hogy felöltöztem, és nekiálltam reggelizni-, fél tízkor csöngetett valaki. Kinyitottam az ajtót, és ismét Louval találtam szemben magam.
De nem azzal a Louval, akit mindenki a neten keresztül ismer, aki mindig vigyorog, mindig vidám, hanem egy rettentően szomorú, megtört tekintetű Louval.
-Szia!-néztem rá az előbbiek miatt meglepetten.-Gyere beljebb!
-Helló-köszönt szomorkásan.- De most tényleg nem foglak sokáig zavarni.
-Tegnap óta tudnod kéne, hogy sosem zavarsz- mondtam szégyellősen. Erre ő keserűen elmosolyodott.
De hirtelen még nagyobb fájdalom ült ki a tekintetére. Oda kaptam a fejem, ahova nézett: a rózsára. Lehet, hogy mégsem tőle kaptam? Vagy akkor miért lenne ilyen bánatos képe?!
-Tegnap a postaládámban volt.-mondtam.-Azt hittem, te voltál...
-Én voltam-felelt.
-Akkor mi a baj? És úgy egyáltalán, mi bánt?-kérdeztem.-Gyere, ülj le!
-Hát épp az a baj, hogy tőlem kaptad, de...
-De...?-nem értem...
-...de nem hívtál, pedig egész tegnap este azt vártam.-fejezte be a mondatot.
-Miért kellett volna hogy hívjalak? Még a számod sincs meg!-kezdtem még jobban belezavarodni a helyzetbe.
-Hát gondolom, ha a rózsát láttad...
-Akkor...?-miért kell minden szót kihúzni belőle?!
-...akkor a levelet is.
-Levelet?!
-Ühümm.
-De milyen levelet? Azt, ami a balettsulitól jött?-néztem rá kételkedve.Lehet, hogy mégis van összefüggés?! De mi a bánat lehetne az?!
-Nem, dehogy is. Azt amit én írtam.-felelte.
-Ne haragudj, azt nem láttam-vallottam be.-Csak a rózsát és egy másik levelet vettem ki tegnap a postaládából, nem vettem észre, hogy más is lenne benne-"hála" az én szelektív látásomnak...-Elmondod, mi volt benne?
-Khmm, ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném!
-Leülhetek?-kérdezte.
-Persze, ne haragudj, hogy nem mondtam-tényleg nem vagyok magamnál. Leültem Lou mellé a kanapéra törökülésbe, és szembe fordultam vele.
-Elmondom az előzményeket is, oké?-kérdezte, majd bólintottam. Hát a tegnap történtek után hazamentem, és beszéltem Nikyvel, hogy tényleg igaz lehet-e... -kezdte, én pedig csendben figyeltem rá.-Erre ő teljesen hülyének nézett, hogy hát miért ne lenne az, teljesen vak vagyok, hogy már aznap nem tűnt fel, és hogy miért nem itt vagyok... Aztán nekiálltam írni neked egy levelet, hogy ne haragudj azért, hogy szó nélkül leléptem, és úgy összességében mindenért, és ha meg tudsz nekem bocsájtani, akkor aznap 24:00-ig hívj fel.
-Uhh. Ne haragudj!-néztem rá könnyes szemekkel. Rettenetesen bűntudatom volt.- Észrevettem a rózsát, meg láttam, hogy kilóg a balettos levél teteje, de mivel egy lusta disznó vagyok, nem néztem meg, hogy jött-e még levelem.
-Semmi gond-mondta, de látszott rajta, hogy nem ezek voltak élete legboldogabb órái.
-És hogy-hogy most eljöttél? Félre ne értsd, örülök neki!-kérdeztem a sírással küszködve.
-Tulajdonképpen...elbúcsúzni jöttem-felelte.-Gondoltam, ennyit még megengedhetek magamnak, mielőtt végleg bele kell törődnöm...-Itt már nem volt elég önuralmam, elkezdtem zokogni.
Lou erre tétován felém nyúlt, én a sírástól nagy szemekkel ránéztem, majd hozzábújtam.
Miután kissé megnyugodtam, elhúzódtam tőle, és megkérdeztem:
-De ugye most nem akarsz elbúcsúzni?-kérdeztem ijedten.
-Nem szeretnék, hacsak te...
-Nee! Ne fejezd be!-szakítottam félbe, és visszabújtam hozzá.
Egy darabig csak álltam, és néztem Lou után, majd mint egy Holdkóros, bevánszorogtam a nappaliba, leültem, és csak néztem ki a fejemből. Közben a könnyek elkezdtek potyogni a szememből.Tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
Egyszer csak arra eszméltem, hogy Janka bökdös az orrával. Szegénykéről teljesen megfeledkeztem. Így úgy döntöttem, elviszem sétálni.
Ahogy kiléptem az ajtón, egy postaládába tűzött rózsán akadt meg a tekintetem. Kivettem, és észrevettem mellette egy levelet is, azt is megpróbáltam kibányászni kulcs nélkül. Eközben Janka kíváncsian, farkcsóválva nézett rám.
A levél a balettiskolától jött, ahogy beleolvastam, a tanév kezdetével kapcsolatos információkat találtam benne. Nem tudtam, van-e összefüggés a két tárgy között, de nem hittem volna. De akkor kitől jöhetett a rózsa? Na jó, ez nem komoly kérdés volt, csak mivel nem voltam tisztában a helyzetünkkel, így ezt sem tudtam hová tenni. Mindenesetre bevittem a levelet és a rózsát is a konyhába, és elindultunk sétálni, szigorúan a környék azon részét elkerülve, ahol az a bizonyos srác lakik.
Másnap délelőtt -na jó, ez nekem még bőven reggel, szóval épp hogy felöltöztem, és nekiálltam reggelizni-, fél tízkor csöngetett valaki. Kinyitottam az ajtót, és ismét Louval találtam szemben magam.
De nem azzal a Louval, akit mindenki a neten keresztül ismer, aki mindig vigyorog, mindig vidám, hanem egy rettentően szomorú, megtört tekintetű Louval.
-Szia!-néztem rá az előbbiek miatt meglepetten.-Gyere beljebb!
-Helló-köszönt szomorkásan.- De most tényleg nem foglak sokáig zavarni.
-Tegnap óta tudnod kéne, hogy sosem zavarsz- mondtam szégyellősen. Erre ő keserűen elmosolyodott.
De hirtelen még nagyobb fájdalom ült ki a tekintetére. Oda kaptam a fejem, ahova nézett: a rózsára. Lehet, hogy mégsem tőle kaptam? Vagy akkor miért lenne ilyen bánatos képe?!
-Tegnap a postaládámban volt.-mondtam.-Azt hittem, te voltál...
-Én voltam-felelt.
-Akkor mi a baj? És úgy egyáltalán, mi bánt?-kérdeztem.-Gyere, ülj le!
-Hát épp az a baj, hogy tőlem kaptad, de...
-De...?-nem értem...
-...de nem hívtál, pedig egész tegnap este azt vártam.-fejezte be a mondatot.
-Miért kellett volna hogy hívjalak? Még a számod sincs meg!-kezdtem még jobban belezavarodni a helyzetbe.
-Hát gondolom, ha a rózsát láttad...
-Akkor...?-miért kell minden szót kihúzni belőle?!
-...akkor a levelet is.
-Levelet?!
-Ühümm.
-De milyen levelet? Azt, ami a balettsulitól jött?-néztem rá kételkedve.Lehet, hogy mégis van összefüggés?! De mi a bánat lehetne az?!
-Nem, dehogy is. Azt amit én írtam.-felelte.
-Ne haragudj, azt nem láttam-vallottam be.-Csak a rózsát és egy másik levelet vettem ki tegnap a postaládából, nem vettem észre, hogy más is lenne benne-"hála" az én szelektív látásomnak...-Elmondod, mi volt benne?
-Khmm, ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném!
-Leülhetek?-kérdezte.
-Persze, ne haragudj, hogy nem mondtam-tényleg nem vagyok magamnál. Leültem Lou mellé a kanapéra törökülésbe, és szembe fordultam vele.
-Elmondom az előzményeket is, oké?-kérdezte, majd bólintottam. Hát a tegnap történtek után hazamentem, és beszéltem Nikyvel, hogy tényleg igaz lehet-e... -kezdte, én pedig csendben figyeltem rá.-Erre ő teljesen hülyének nézett, hogy hát miért ne lenne az, teljesen vak vagyok, hogy már aznap nem tűnt fel, és hogy miért nem itt vagyok... Aztán nekiálltam írni neked egy levelet, hogy ne haragudj azért, hogy szó nélkül leléptem, és úgy összességében mindenért, és ha meg tudsz nekem bocsájtani, akkor aznap 24:00-ig hívj fel.
-Uhh. Ne haragudj!-néztem rá könnyes szemekkel. Rettenetesen bűntudatom volt.- Észrevettem a rózsát, meg láttam, hogy kilóg a balettos levél teteje, de mivel egy lusta disznó vagyok, nem néztem meg, hogy jött-e még levelem.
-Semmi gond-mondta, de látszott rajta, hogy nem ezek voltak élete legboldogabb órái.
-És hogy-hogy most eljöttél? Félre ne értsd, örülök neki!-kérdeztem a sírással küszködve.
-Tulajdonképpen...elbúcsúzni jöttem-felelte.-Gondoltam, ennyit még megengedhetek magamnak, mielőtt végleg bele kell törődnöm...-Itt már nem volt elég önuralmam, elkezdtem zokogni.
Lou erre tétován felém nyúlt, én a sírástól nagy szemekkel ránéztem, majd hozzábújtam.
Miután kissé megnyugodtam, elhúzódtam tőle, és megkérdeztem:
-De ugye most nem akarsz elbúcsúzni?-kérdeztem ijedten.
-Nem szeretnék, hacsak te...
-Nee! Ne fejezd be!-szakítottam félbe, és visszabújtam hozzá.
2013. május 16., csütörtök
11. Rész Azt mondják, nem vagyok normális
Louis szemszöge
Na most akkor mi van...? Eljöttem, megtudtam amit akartam, azt hallottam amit szerettem volna, de nem azt, amire számítottam. És vajon tudhat róla még valaki? Ha Zayn és én is észrevettem...?! Mi lenne, ha ugyanezzel a szöveggel megkérdeznék valakit? Mondjuk Nikyt? Hát hajrá! Ne felejtsd, a nehezén már túl vagy, Niky pedig a barátod csaja, akivel egy házba laksz, és jóban vagy.-Gondoltam végig a helyzetem, és így is cselekedtem.
-Zayn?! Lou, te jól vagy?!-nézett rám Niky, miután félrehívtam a szobámba, és feltettem neki a kérdést.-Te komolyan ennyire lökött vagy?-nézett rám csodálkozva, ám vigyorogva.
-Eléggé úgy látszik-feleltem. Szóval ő is tud valamit...
-Komoly nem vetted észre, hogy miattad vörösödött el?!-kérdezte.-És hogy mielőtt Zaynnek bólintott volna, a haverod feléd bökött a fejével?!
-De...-erre meglepett, értetlen fejet vágott.
-Lou!! Mi bajod van?!-szegényt sikerült belezavarnom a dolgokba.
-Igen, láttam én is, csak nem voltam benne biztos. Sőt nála is voltam már, és ő is ezt vallotta.
-Most már tényleg nem értelek. Láttál mindent, nem voltál bizti benne, ezért megkérdezted őt, és még mindig bizonytalan vagy, és hogy meg tudd mit láttam, kitaláltál egy hülye sztorit Zaynnel.-Próbálta rendberakni a fejében a hallottakat.
-Igen, kb. így áll a helyzet.
-Huh! Na azt tudjuk, hogy ő mit gondol, akarom mondani érez, de mi van veled?
-Hát...-kezdtem, de úgy látszik kimondatlanul is rájött:
-Hát te is beleestél.-mondta ki, amit én nem mertem.
-Ühümm-csak ennyit tudtam kipréselni magamból.
-Akkor újabb dolog, amit nem értek: miért vagy itt?
-Hogy-hogy miért vagyok itt?-már én is kezdtem belezavarodni.
-Miért nem vele vagy?
-Hát ez jó kérdés... Nem tudom lenne-e bátorságom visszamenni... És mi van, ha kidob, amiért az előbb szó nélkül leléptem?
-Mi vaaan?! Te tényleg nem vagy normális! Komoly szó nélkül mentél el?!- ajaj, úgy látszik ezt nem volt jó ötlet elmondani. Illetve nem volt jó ötlet megcsinálni.
-Egy ölelés ér valamit?-kérdeztem reménykedve.
-Egy icipicivel jobban hangzik-felelte.-De most el kell döntened, hogy komolyan gondolod-e, mert akkor valamit még időben tenni kéne. És ebben csak magadra hagyatkozhatsz!-válaszolta.
Erre bólintottam, megköszöntem mindent, majd Niky kiment a szobámból. Majd fél-háromnegyed óra múlva én is kirohantam a házból.
Na most akkor mi van...? Eljöttem, megtudtam amit akartam, azt hallottam amit szerettem volna, de nem azt, amire számítottam. És vajon tudhat róla még valaki? Ha Zayn és én is észrevettem...?! Mi lenne, ha ugyanezzel a szöveggel megkérdeznék valakit? Mondjuk Nikyt? Hát hajrá! Ne felejtsd, a nehezén már túl vagy, Niky pedig a barátod csaja, akivel egy házba laksz, és jóban vagy.-Gondoltam végig a helyzetem, és így is cselekedtem.
-Zayn?! Lou, te jól vagy?!-nézett rám Niky, miután félrehívtam a szobámba, és feltettem neki a kérdést.-Te komolyan ennyire lökött vagy?-nézett rám csodálkozva, ám vigyorogva.
-Eléggé úgy látszik-feleltem. Szóval ő is tud valamit...
-Komoly nem vetted észre, hogy miattad vörösödött el?!-kérdezte.-És hogy mielőtt Zaynnek bólintott volna, a haverod feléd bökött a fejével?!
-De...-erre meglepett, értetlen fejet vágott.
-Lou!! Mi bajod van?!-szegényt sikerült belezavarnom a dolgokba.
-Igen, láttam én is, csak nem voltam benne biztos. Sőt nála is voltam már, és ő is ezt vallotta.
-Most már tényleg nem értelek. Láttál mindent, nem voltál bizti benne, ezért megkérdezted őt, és még mindig bizonytalan vagy, és hogy meg tudd mit láttam, kitaláltál egy hülye sztorit Zaynnel.-Próbálta rendberakni a fejében a hallottakat.
-Igen, kb. így áll a helyzet.
-Huh! Na azt tudjuk, hogy ő mit gondol, akarom mondani érez, de mi van veled?
-Hát...-kezdtem, de úgy látszik kimondatlanul is rájött:
-Hát te is beleestél.-mondta ki, amit én nem mertem.
-Ühümm-csak ennyit tudtam kipréselni magamból.
-Akkor újabb dolog, amit nem értek: miért vagy itt?
-Hogy-hogy miért vagyok itt?-már én is kezdtem belezavarodni.
-Miért nem vele vagy?
-Hát ez jó kérdés... Nem tudom lenne-e bátorságom visszamenni... És mi van, ha kidob, amiért az előbb szó nélkül leléptem?
-Mi vaaan?! Te tényleg nem vagy normális! Komoly szó nélkül mentél el?!- ajaj, úgy látszik ezt nem volt jó ötlet elmondani. Illetve nem volt jó ötlet megcsinálni.
-Egy ölelés ér valamit?-kérdeztem reménykedve.
-Egy icipicivel jobban hangzik-felelte.-De most el kell döntened, hogy komolyan gondolod-e, mert akkor valamit még időben tenni kéne. És ebben csak magadra hagyatkozhatsz!-válaszolta.
Erre bólintottam, megköszöntem mindent, majd Niky kiment a szobámból. Majd fél-háromnegyed óra múlva én is kirohantam a házból.
2013. május 15., szerda
10. Rész Már nem csak két ember tudja...
Sára szemszöge
Na ezek szerint bizti látta...De azt lehet hogy nem, ahogy Zayn felé biccent...Nem tudooom! Mindenesetre nem tudom, hogy juthatott eszébe, hogy köztem és Zayn között van valami! Bár ő nem tudja, hogy nekem ő tetszik....
Lou még egy darabig faggatott a balettról, majd mivel nem akart tovább "zavarni", elindult hazafelé. De az ajtóban még visszafordult egy utolsó kérdésre:
-Ha nem Zayn miatt néztetek össze, akkor miért?-tette fel a kérdést, amitől ott helyben majdnem elájultam. Azonnal lesütöttem a szememet, a földet bámultam. De valahogy nem éreztem, hogy elvörösödtem volna... És tudtam ez olyan most vagy soha helyzet. És hát mi veszteni valóm van? Csak a One Direction és a csajok...csak..."csak". De a balettintézetes társaimmal még nem is találkoztam, szóval ott még lehet egy csomó barátnőm...Most...vagy soha...MOST!
-Hát az az igazság-kezdtem, vártam egy kicsit, hogy összeszedjem magam, majd felnéztem Loura-,hogy miattad.-fejeztem be a mondatot.
Loui elgondolkodó fejet vágott, majd újabb kérdést tett föl:
-Pontosabban?
Most már nincs visszaút. Így elmondtam mindent:
-Emlékszel, mikor indulni készültem, és azzal poénkodtál, hogy 'Mégis milyen lassan akarok menni'?-Lou bólintott, és figyelt tovább.-Aztán Hazza megkérdezte, hogy 'Mert mennyire lassan szeretnéd?' Itt elvörösödtem, és ezt Zayn észrevehette. És később a fejével feléd bökött, utána nézett kérdőn, és én erre szintén vörös fejjel bólintottam-kész, túl vagyok rajta. Közben éreztem, hogy a sírás kerülget, de amennyire csak lehetséges volt, tartottam magam.
-Értem-felelte Louis.-Tehát ez azt jelenti, hogy...?-nézett rám kérdő tekintettel, hogy fejezzem be a mondatot.
-Tehát ez azt jelenti, hogy az első itt töltött napon belédestem.-mondtam ki az igazságot.
-Az első napon?-kérdezett vissza.
-Igen, az elsőn. Elmentem sétálni, és mielőtt Wendyékkel találkoztam volna, láttalak beszállni a kocsidba...-feleltem.
-De akkor még nem is ismertél-vonta le a következtetést.
-Nem-mondtam. Ezen elmosolyodott, nekem pedig kibuggyant az első könnycsepp a szememből.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi-ráztam meg a fejem, és próbáltam mosolyogni.
Erre Lou búcsúzóul megölelt, majd szó nélkül el ment. Nem tudtam hova tenni a helyzetet.
Na ezek szerint bizti látta...De azt lehet hogy nem, ahogy Zayn felé biccent...Nem tudooom! Mindenesetre nem tudom, hogy juthatott eszébe, hogy köztem és Zayn között van valami! Bár ő nem tudja, hogy nekem ő tetszik....
Lou még egy darabig faggatott a balettról, majd mivel nem akart tovább "zavarni", elindult hazafelé. De az ajtóban még visszafordult egy utolsó kérdésre:
-Ha nem Zayn miatt néztetek össze, akkor miért?-tette fel a kérdést, amitől ott helyben majdnem elájultam. Azonnal lesütöttem a szememet, a földet bámultam. De valahogy nem éreztem, hogy elvörösödtem volna... És tudtam ez olyan most vagy soha helyzet. És hát mi veszteni valóm van? Csak a One Direction és a csajok...csak..."csak". De a balettintézetes társaimmal még nem is találkoztam, szóval ott még lehet egy csomó barátnőm...Most...vagy soha...MOST!
-Hát az az igazság-kezdtem, vártam egy kicsit, hogy összeszedjem magam, majd felnéztem Loura-,hogy miattad.-fejeztem be a mondatot.
Loui elgondolkodó fejet vágott, majd újabb kérdést tett föl:
-Pontosabban?
Most már nincs visszaút. Így elmondtam mindent:
-Emlékszel, mikor indulni készültem, és azzal poénkodtál, hogy 'Mégis milyen lassan akarok menni'?-Lou bólintott, és figyelt tovább.-Aztán Hazza megkérdezte, hogy 'Mert mennyire lassan szeretnéd?' Itt elvörösödtem, és ezt Zayn észrevehette. És később a fejével feléd bökött, utána nézett kérdőn, és én erre szintén vörös fejjel bólintottam-kész, túl vagyok rajta. Közben éreztem, hogy a sírás kerülget, de amennyire csak lehetséges volt, tartottam magam.
-Értem-felelte Louis.-Tehát ez azt jelenti, hogy...?-nézett rám kérdő tekintettel, hogy fejezzem be a mondatot.
-Tehát ez azt jelenti, hogy az első itt töltött napon belédestem.-mondtam ki az igazságot.
-Az első napon?-kérdezett vissza.
-Igen, az elsőn. Elmentem sétálni, és mielőtt Wendyékkel találkoztam volna, láttalak beszállni a kocsidba...-feleltem.
-De akkor még nem is ismertél-vonta le a következtetést.
-Nem-mondtam. Ezen elmosolyodott, nekem pedig kibuggyant az első könnycsepp a szememből.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi-ráztam meg a fejem, és próbáltam mosolyogni.
Erre Lou búcsúzóul megölelt, majd szó nélkül el ment. Nem tudtam hova tenni a helyzetet.
2013. május 13., hétfő
9. Rész Zayn
...az utóbbi napokban már teljesen meg is feledkeztem róla, egészen
addig, amíg egy délután, két óra tájban nem csöngettek.
Nem számítottam rá, hogy valaki meglátogat, úgyhogy csak az otthoni melegítőmben indultam ajtót nyitni. Louival találtam szemben magam.
-Szia!-köszöntem meglepetten.
-Helló! Nem zavarok?-kérdezte kissé bizonytalan arckifejezéssel.
-Nem, gyere csak be-válaszoltam. Fogalmam nem volt, miért jött, és kissé kényelmetlenül éreztem magam.
-Ari lett a kutyusod-mondta, hogy megtörje a csendet, miközben a nappali felé sétáltunk.
-Igen, jót tett neki a fürdés-mondtam egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra.-Foglalj helyet! Kérsz valamit inni?-kérdeztem.
-Öhm, egy pohár vizet elfogadnék-válaszolta, úgyhogy elindultam a konyha felé. Még mindig nem volt tippem miért jött. De valamiért rettentő feszültnek éreztem. És olyan határozatlannak.
-Itt van-tettem le a vizet Lou elé az asztalra.
-Köszi-mondta, és ivott egy kortyot, közben Janka felugrott mellé a kanapéra.-Van már neve a kutyusnak?-kérdezte, kicsit úgy tűnt, hogy időhúzás céljából.
-Igen, Jankának neveztem el.
-Aranyos név. Illik rá-mondta.
Megsimogatta Janka buksiját, és közben kínos csönd lett.
-És tulajdonképpen miért jöttél?-törtem meg végül hallgatásunkat.
Rám nézett, majd vissza a kutyusra. Látszott rajta, hogy nerősen gondolkodik, próbálja megfogalmazni mondanivalóját.
-Nem beszélgethetnénk előtte egy kicsit másról?-kérdezte, és reménykedve rám nézett.
-Ha szeretnéd-egyeztem bele.
-Köszi-mondta.
-És miről beszéljünk?-kérdeztem. Érzékelhetően kezdett oldódni a feszültség.
-Nem tudom. Mesélhetnél kicsit a balettról, például.
-Oké-mentem bele mostmár őszintén mosolyogva.
-Milyen szerepeid voltak eddig?-kezdett kérdezgetni.
-Hát legelőször Spanyol táncos voltam a Bűvészinasban, aztán Nyári zápor a Négy évszakban, utánna volt a Pinokkió, abban a tesómmal együtt bohócok voltunk...
-A tesód is balettozik-szakított félbe.
-Már nem, csak pár évet járt.
-Mondd csak tovább, bocsi, nem akartalak megszakítani.
-A Pinokkió után Virágtündér voltam a Szépség és szörnyetegben-folytattam, Lou végig elgondolkodó arcott vágott.-, utána a Kis Hableány testvére -természetesen- a Kis Hableány I. és II.-ben, majd Geneviev a 12 táncoló hercegnőben...
-Ő a főszereplő, nem?-kérdezte.
-Igen-mosolyodtam el.
-Akkor biztos nagyon ügyes lehetsz-mondta.-És hogy-hogy idejöttél Londonba?
-A Magyarországi életem nem volt a legboldogabb, Londont pedig kis korom óta imádom.-kezdtem a válaszhoz.-És mivel tudok angolul, itt is van Balettintézet, ahova szerencsére fel is vettek, gondoltam, miért ne?
-Értem-felelte.-És szeretsz itt lakni?
-Igen, eddig nagyon tetszik-válaszoltam.
-És mikor kezdesz a balettsuliba?
-Szeptemberben.
-Ha balettozol, akkor van neked is olyan balettcipőd, amivel a lábujjaidon tudsz állni?-kérdezte érdeklődve.
-Igen, spicc cipőnek hívják-mosolyogtam.
-Megmutatod?
-Ha érdekel, természetesen. Gyere!-és bevezettem a 'balett termembe'. Megmutattam neki a spiccipőm, és elmagyaráztam, hogy kell rajta állni. De a vége felé láttam rajta, hogy már nem nagyon figyel, és valamibe mindjárt belekezd, úgyhogy elhallgattam.
-Elmondhatom most, hogy miért jöttem, vagy majd később, és mesélsz még most a balettról?-kérdezte.
-Mondd nyugodtan-lett újra feszült a hangulat.
Lou szemszöge
Végre kitaláltam, mit mondjak, hogy ne bukjak le, de közelebb kerüljek a célomhoz:
-Niallék miatt átjöttél, és utána leültünk a nappaliba-kezdtem lassan-láttam, hogy Zaynnel összenéztél, és bólintottál.-Ügyesen kihagytam azt a részt, hogy Zayn felém bólintott.-Ugye nem azért volt, mert van köztetek valami?-fejeztem be a kérdésem.
-Nem, dehogy is.-felelte, és őszintének tűnt.
-Akkor jó.-mondtam.- Semmi bajom nincs veled, -sőt! tettem házzá magamban,-csak ott van Perrie.
-Értelek-mondta Sára.
Egy darabig még fürkésztük egymás tekintetét, majd megkértem hogy folytassa a 'mesélést' ahol abbahagyta.
Én pedig kissé megnyugodtam, de így még nyugtalanabb lettem. És kezdtem reménykedni, hogy a szemem nem csalt.
Nem számítottam rá, hogy valaki meglátogat, úgyhogy csak az otthoni melegítőmben indultam ajtót nyitni. Louival találtam szemben magam.
-Szia!-köszöntem meglepetten.
-Helló! Nem zavarok?-kérdezte kissé bizonytalan arckifejezéssel.
-Nem, gyere csak be-válaszoltam. Fogalmam nem volt, miért jött, és kissé kényelmetlenül éreztem magam.
-Ari lett a kutyusod-mondta, hogy megtörje a csendet, miközben a nappali felé sétáltunk.
-Igen, jót tett neki a fürdés-mondtam egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra.-Foglalj helyet! Kérsz valamit inni?-kérdeztem.
-Öhm, egy pohár vizet elfogadnék-válaszolta, úgyhogy elindultam a konyha felé. Még mindig nem volt tippem miért jött. De valamiért rettentő feszültnek éreztem. És olyan határozatlannak.
-Itt van-tettem le a vizet Lou elé az asztalra.
-Köszi-mondta, és ivott egy kortyot, közben Janka felugrott mellé a kanapéra.-Van már neve a kutyusnak?-kérdezte, kicsit úgy tűnt, hogy időhúzás céljából.
-Igen, Jankának neveztem el.
-Aranyos név. Illik rá-mondta.
Megsimogatta Janka buksiját, és közben kínos csönd lett.
-És tulajdonképpen miért jöttél?-törtem meg végül hallgatásunkat.
Rám nézett, majd vissza a kutyusra. Látszott rajta, hogy nerősen gondolkodik, próbálja megfogalmazni mondanivalóját.
-Nem beszélgethetnénk előtte egy kicsit másról?-kérdezte, és reménykedve rám nézett.
-Ha szeretnéd-egyeztem bele.
-Köszi-mondta.
-És miről beszéljünk?-kérdeztem. Érzékelhetően kezdett oldódni a feszültség.
-Nem tudom. Mesélhetnél kicsit a balettról, például.
-Oké-mentem bele mostmár őszintén mosolyogva.
-Milyen szerepeid voltak eddig?-kezdett kérdezgetni.
-Hát legelőször Spanyol táncos voltam a Bűvészinasban, aztán Nyári zápor a Négy évszakban, utánna volt a Pinokkió, abban a tesómmal együtt bohócok voltunk...
-A tesód is balettozik-szakított félbe.
-Már nem, csak pár évet járt.
-Mondd csak tovább, bocsi, nem akartalak megszakítani.
-A Pinokkió után Virágtündér voltam a Szépség és szörnyetegben-folytattam, Lou végig elgondolkodó arcott vágott.-, utána a Kis Hableány testvére -természetesen- a Kis Hableány I. és II.-ben, majd Geneviev a 12 táncoló hercegnőben...
-Ő a főszereplő, nem?-kérdezte.
-Igen-mosolyodtam el.
-Akkor biztos nagyon ügyes lehetsz-mondta.-És hogy-hogy idejöttél Londonba?
-A Magyarországi életem nem volt a legboldogabb, Londont pedig kis korom óta imádom.-kezdtem a válaszhoz.-És mivel tudok angolul, itt is van Balettintézet, ahova szerencsére fel is vettek, gondoltam, miért ne?
-Értem-felelte.-És szeretsz itt lakni?
-Igen, eddig nagyon tetszik-válaszoltam.
-És mikor kezdesz a balettsuliba?
-Szeptemberben.
-Ha balettozol, akkor van neked is olyan balettcipőd, amivel a lábujjaidon tudsz állni?-kérdezte érdeklődve.
-Igen, spicc cipőnek hívják-mosolyogtam.
-Megmutatod?
-Ha érdekel, természetesen. Gyere!-és bevezettem a 'balett termembe'. Megmutattam neki a spiccipőm, és elmagyaráztam, hogy kell rajta állni. De a vége felé láttam rajta, hogy már nem nagyon figyel, és valamibe mindjárt belekezd, úgyhogy elhallgattam.
-Elmondhatom most, hogy miért jöttem, vagy majd később, és mesélsz még most a balettról?-kérdezte.
-Mondd nyugodtan-lett újra feszült a hangulat.
Lou szemszöge
Végre kitaláltam, mit mondjak, hogy ne bukjak le, de közelebb kerüljek a célomhoz:
-Niallék miatt átjöttél, és utána leültünk a nappaliba-kezdtem lassan-láttam, hogy Zaynnel összenéztél, és bólintottál.-Ügyesen kihagytam azt a részt, hogy Zayn felém bólintott.-Ugye nem azért volt, mert van köztetek valami?-fejeztem be a kérdésem.
-Nem, dehogy is.-felelte, és őszintének tűnt.
-Akkor jó.-mondtam.- Semmi bajom nincs veled, -sőt! tettem házzá magamban,-csak ott van Perrie.
-Értelek-mondta Sára.
Egy darabig még fürkésztük egymás tekintetét, majd megkértem hogy folytassa a 'mesélést' ahol abbahagyta.
Én pedig kissé megnyugodtam, de így még nyugtalanabb lettem. És kezdtem reménykedni, hogy a szemem nem csalt.
2013. május 12., vasárnap
8. Rész Janka
Ma úgy döntöttem, visszamegyek az Oxford Streetre, hogy bepótoljam a
vásárolgatást. Reggeli után felvettem a kedvenc londonos felsőmet egy
fekete nacival, majd elindultam.
Ahogy mentem a metróhoz, egy focipálya mellett haladtam el, ahol két kutyus játszott. Ahogy észrevettek, odarohantak hozzám. Az egyik egy kölyök husky volt, a másik pedig valami kis loncsos-loboncos keverék kóbor kutya. Amint közelebb értek és jobban láttam őket, a husky nagyon ismerősnek tűnt. Ez Loki!-döbbentem rá. Odaszaladtam hozzá, és miután megnéztem a nyakörvén a nevét, már biztos voltam benne, hogy ez Niky és Liam kutyuskája.
Gyorsan az ölembe vettem nehogy 'tovább' szökjön, megsimogattam, és elindultam vele a srácok háza felé. De a másik kutyus mindvégig velünk tartott.
Mikor már néhány háznyira voltam csak a célomtól, 'Loki merre vagy?'-hoz hasonló kiáltásokat hallottam.
-Látod, hogy aggódnak érted? Nem szabad elszökni, mert nagyon megijeszted a gazdiid!-szóltam a kutyushoz.
Ezután Liam rohant ki az ajtón, majdnem fellökve engem.
-Liam!-kiáltottam.
-Jajj, ne haragudj! De most nem érek rá!-kért elnézést, és rohant volna tovább.
-Itt van Loki!! Nem őt keresed?-szóltam utána.
-Mi?-fordult meg hirtelen.-Lokiii! Ne haragudj, észre se vettem!!
-Semmi baj-mondtam, majd odaadtam neki kiskedvencét.
-De hogy került hozzád?-csodálkozott.
-Épp vásárolni indultam, amikor odaszaladt hozzám vele együtt-mutattam a másik ebre.
-Értem, és nagyon szépen köszönöm, hogy visszahoztad! Nagyon hálás vagyok!-mondta.
-Igazán szívesen-mosolyogtam.
-Gyorsan szólok a többieknek is. Van pár perced?-kérdezte, és kinyitotta előttem az ajtót.-Nem jössz be egy kicsit?
-De csak ha tényleg nem zavarok.-feleltem.
- És mi legyen a másik kutyával?-vetette fel a kérdést Liam.
-Nem tudom.-mondtam, és leguggoltam mellé, hogy megsimogassam, ő pedig jókedvűen csóválta a farkát.
-Várj egy picit, egyrészt szólok nekik, hogy megvan Loki, másrészt megkérdezem, hogy bejöhet-e az előtérbe. Én szívesen beengedném, és szerintem a többiek is, de azért bizti ami bizti-mondta mosolyogva, majd bement.
Fél perc múlva Niky szaladt ki, megköszönte, hogy visszahoztam Lokit, majd behívott a kutyussal együtt.
Bent el kellett mesélnem újra a sztorit, majd végighallgathattam mindenki hálálkodását.
-Tényleg nagyon köszönjük, már azt hittem meg fogok süketülni a sok-sok 'Lokiiiiiii'-tól-nevetett Niall.
Mindenki nagyon kedves volt most is, csak Lou ment föl az emeletre pár perc után, nagy bánatomra.
-És mi lesz vele?-mutatott a másik kutyusra Zayn, majd játékosan megvakargatta a fejét.
-Kóbor kutyának tűnik, nem hinném hogy lenne gazdija.-mondta Perrie.
-Én is így gondolom.-mondtam.-Szerintetek mi lenne, ha örökbe fogadnám?-vetettem fel az ötletet.
-Az tök jó lenne! Úgyse lenne szívem az utcára kirakni.-mondta Jesy.
-Hát akkor kis kutyus, jössz velem haza!-kaptam az ölembe.-Ha nem bánjátok, én most elmegyek, és megfürdetem ezt a kis ebet-kezdtem elköszönni.
-Rendben. De ha rendbe szedted, egyszer majd hozd át, hogy megnézhessük, milyen tisztán!-mondta Wendy.
-Oké! Sziasztok!
-köszöntem el.
A következő napjaim a Janka -ezt a nevet adtam új kutyámnak- megfürdetésével, játékok, kutya-kellékek vásárlásával telt. Miután túlestünk a szépítkezésen, egy rettentően aranyos kis szőrmók lett belőle.
Lou csak néha-néha jutott eszembe, de akkor elgondolkodtam rajta, vajon mi baja lehet? Lehet, hogy ő is látta ahogy elpirultam, de én nem jövök be neki? Mindenesetre próbálta lezárni, hogy ebből nem lesz az ég világon semmi, és az utóbbi napokban már teljesen meg is feledkeztem róla, egészen addig, amikor....
Ahogy mentem a metróhoz, egy focipálya mellett haladtam el, ahol két kutyus játszott. Ahogy észrevettek, odarohantak hozzám. Az egyik egy kölyök husky volt, a másik pedig valami kis loncsos-loboncos keverék kóbor kutya. Amint közelebb értek és jobban láttam őket, a husky nagyon ismerősnek tűnt. Ez Loki!-döbbentem rá. Odaszaladtam hozzá, és miután megnéztem a nyakörvén a nevét, már biztos voltam benne, hogy ez Niky és Liam kutyuskája.
Gyorsan az ölembe vettem nehogy 'tovább' szökjön, megsimogattam, és elindultam vele a srácok háza felé. De a másik kutyus mindvégig velünk tartott.
Mikor már néhány háznyira voltam csak a célomtól, 'Loki merre vagy?'-hoz hasonló kiáltásokat hallottam.
-Látod, hogy aggódnak érted? Nem szabad elszökni, mert nagyon megijeszted a gazdiid!-szóltam a kutyushoz.
Ezután Liam rohant ki az ajtón, majdnem fellökve engem.
-Liam!-kiáltottam.
-Jajj, ne haragudj! De most nem érek rá!-kért elnézést, és rohant volna tovább.
-Itt van Loki!! Nem őt keresed?-szóltam utána.
-Mi?-fordult meg hirtelen.-Lokiii! Ne haragudj, észre se vettem!!
-Semmi baj-mondtam, majd odaadtam neki kiskedvencét.
-De hogy került hozzád?-csodálkozott.
-Épp vásárolni indultam, amikor odaszaladt hozzám vele együtt-mutattam a másik ebre.
-Értem, és nagyon szépen köszönöm, hogy visszahoztad! Nagyon hálás vagyok!-mondta.
-Igazán szívesen-mosolyogtam.
-Gyorsan szólok a többieknek is. Van pár perced?-kérdezte, és kinyitotta előttem az ajtót.-Nem jössz be egy kicsit?
-De csak ha tényleg nem zavarok.-feleltem.
- És mi legyen a másik kutyával?-vetette fel a kérdést Liam.
-Nem tudom.-mondtam, és leguggoltam mellé, hogy megsimogassam, ő pedig jókedvűen csóválta a farkát.
-Várj egy picit, egyrészt szólok nekik, hogy megvan Loki, másrészt megkérdezem, hogy bejöhet-e az előtérbe. Én szívesen beengedném, és szerintem a többiek is, de azért bizti ami bizti-mondta mosolyogva, majd bement.
Fél perc múlva Niky szaladt ki, megköszönte, hogy visszahoztam Lokit, majd behívott a kutyussal együtt.
Bent el kellett mesélnem újra a sztorit, majd végighallgathattam mindenki hálálkodását.
-Tényleg nagyon köszönjük, már azt hittem meg fogok süketülni a sok-sok 'Lokiiiiiii'-tól-nevetett Niall.
Mindenki nagyon kedves volt most is, csak Lou ment föl az emeletre pár perc után, nagy bánatomra.
-És mi lesz vele?-mutatott a másik kutyusra Zayn, majd játékosan megvakargatta a fejét.
-Kóbor kutyának tűnik, nem hinném hogy lenne gazdija.-mondta Perrie.
-Én is így gondolom.-mondtam.-Szerintetek mi lenne, ha örökbe fogadnám?-vetettem fel az ötletet.
-Az tök jó lenne! Úgyse lenne szívem az utcára kirakni.-mondta Jesy.
-Hát akkor kis kutyus, jössz velem haza!-kaptam az ölembe.-Ha nem bánjátok, én most elmegyek, és megfürdetem ezt a kis ebet-kezdtem elköszönni.
-Rendben. De ha rendbe szedted, egyszer majd hozd át, hogy megnézhessük, milyen tisztán!-mondta Wendy.
-Oké! Sziasztok!
-köszöntem el.
A következő napjaim a Janka -ezt a nevet adtam új kutyámnak- megfürdetésével, játékok, kutya-kellékek vásárlásával telt. Miután túlestünk a szépítkezésen, egy rettentően aranyos kis szőrmók lett belőle.
Lou csak néha-néha jutott eszembe, de akkor elgondolkodtam rajta, vajon mi baja lehet? Lehet, hogy ő is látta ahogy elpirultam, de én nem jövök be neki? Mindenesetre próbálta lezárni, hogy ebből nem lesz az ég világon semmi, és az utóbbi napokban már teljesen meg is feledkeztem róla, egészen addig, amikor....
2013. május 8., szerda
7. Rész Már két ember minimum tudja...
Ezután leültünk, és a srácok kifaggattak, többek közt Magyarországról, a családomról, arról, hogy miért költöztem ide, és hogy miként kerültem ma az ő házukba. Végül szóba került az a téma is, hogy Directioner vagyok-e.
-Igen-mondtam kicsit elpirulva-, bár még csak két napja.-Erre mindenki elkezdett mosolyogni.
-Ezt hogy hoztad össze, ilyen gyorsan?-kérdezte Zayn.
-Tegnap előtt ugye nálam volt Wendy, és kérdezte, hogy szeretem-e az 1D-t és a Little Mixet-itt Perrie-re néztem, és ő visszamosolygott-én meg csak egy-két számot ismertem, úgyhogy miután elment, felmentem a netre, és utánatok néztem. És hát nagyon tetszettek a dalaitok.-válaszoltam.
És eszembe jutott, hogy ilyenkor mi a következő kérdés:'És ki a kedvenced?' Na nem! Erre itt és most nem fogok válaszolni, az fix! Gyorsan, mivel tereljük a témát...Villámgyorsan száguldoztam a fejemben a gondolatok, és megszületett a megmentő is:
-És lányok, hogy-hogy bejöttetek hozzám két napja? Oké, hogy ismerkedni akartatok egy nem Directionerrel, de honnan tudtátok, hogy én nem vagyok az?-tettem fel a kérdést, ami eddig eszembe sem jutott.
-Hát onnan gondoltuk, hogy a Directionerek akik a környékre tévednek mind rohannak lefotózni a házunkat-mondta nevetve Jesy.
-És miután láttuk egymást már biztosak voltunk benne, hogy nem vagy az, mert nem rohantál hozzánk fotóért, aláírásért-vette át a szót Niky.
-Értem, így már teljesen logikus-mondtam.
-Ha már aláírásoknál tartunk-kezdte Liam-nem szeretnél egyet-egyet?
-Szívesen elfogadnám-mondtam boldogan.
-Várjatok, nekem szerintem fönt van még egy felesleges poszterem, azt szívesen neked adom, és lesz mit dedikálni-ajánlotta föl Niall.
-Köszönöm-mondtam, miután visszaért, és aláfirkantotta a posztert, majd körbeadta. Mindenki aláírta, Loutól is megkaptam az ari smiley-ját.
Perrie is visszajött, -akit bem is vettem észre, hogy kiment, lehet, hogy túlságosan Lou aláírására figyeltem?-és a kezembe nyomott egy Little Mix-es posztert, miután ő dedikálta.
-Jaj, nagyon szépen köszönöm!-hálálkodtam.
-Nincs mit-mondta mosolyogva.
-Lassan elindulok haza, nem akarlak benneteket feltartani.-mondtam, miután végignéztem mindkét poszteremen, és mind a hat aláíráson.
-Mennyire lassan?-kérdezte poénkodva Loui. Ha csak egy barátnőm mondta volna, akkor most nyelvnyújtós-homlokráncolós képpel néztem volna rá, de Loura nem tudtam.
-Mert mennyire lassan szeretnéd?-kérdezte Hazza a barátjától. Itt nem mertem felnézni, féltem, hogy túlságosan vörös a fejem, de nagyon kíváncsi lettem volna Lou arckifejezésére.
-Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig szívesen látok olyan Directionereket, akik nem sikítoznak, nem bőgnek stb -vágta ki, -ugyan miért kellett volna neki gondoltam szomorúan - magát a bolygó leghelyesebb sráca.
-Kértek valamit inni?-váltott témát Niky. Vajon direkt?
-Van Pepsi?- kérdezték a srácok kórusban.
-Megnézem-mondta Liam barátnője, majd kiment a konyhába.
Ahogy levettem Nikyről a szemem, Zaynnel néztem szemközt, aki úgy látszott, valamin töpreng. Fejével Lou felé bökött, és kérdőn nézett rám. Rögtön leesett, hogy az előző témán gondolkodott el komolyabban. Lehet, hogy látta, ahogy elpirultam? De akkor lehet, hogy nem csak ő látta!! Mivel még mindig nézett, nem tudtam mást tenni, muszáj volt bólintanom. Ha eddig nem szoktam hazudni, most pont Zayn Malikot csapjam be? Ő erre megint elgondolkodó fejet vágott, majd elfordította rólam a fejét. Kezdtem kínosan érezni magam.
Niky megérkezett a Pepsivel, és miután az utolsó csepp is elfogyott, mondtam, hogy most már tényleg mennem kell, elköszöntem, majd hálálkodások és újabb meghívások után hazasétáltam.
Észre se vettem, hogy el ment az idő. Kipakoltam az ajtóban hagyott szatyrokból, összeütöttem magamnak egy kis vacsit, majd kiraktam a posztereket az ágyam fölé. Ezek után elővettem a naplómat. hát volt mit írni bele.
Eszembe jutott, hogy esetleg felhívom a tesómat, hogy kikkel találkoztam, de nem tettem, mert féltem, hogy netán szünet végéig idejön, és szétrombolja az én jó kilátásokkal rendelkező új életemet.
Majd ellgondolkodtam, hogy vajon mi lesz ezután...
-Igen-mondtam kicsit elpirulva-, bár még csak két napja.-Erre mindenki elkezdett mosolyogni.
-Ezt hogy hoztad össze, ilyen gyorsan?-kérdezte Zayn.
-Tegnap előtt ugye nálam volt Wendy, és kérdezte, hogy szeretem-e az 1D-t és a Little Mixet-itt Perrie-re néztem, és ő visszamosolygott-én meg csak egy-két számot ismertem, úgyhogy miután elment, felmentem a netre, és utánatok néztem. És hát nagyon tetszettek a dalaitok.-válaszoltam.
És eszembe jutott, hogy ilyenkor mi a következő kérdés:'És ki a kedvenced?' Na nem! Erre itt és most nem fogok válaszolni, az fix! Gyorsan, mivel tereljük a témát...Villámgyorsan száguldoztam a fejemben a gondolatok, és megszületett a megmentő is:
-És lányok, hogy-hogy bejöttetek hozzám két napja? Oké, hogy ismerkedni akartatok egy nem Directionerrel, de honnan tudtátok, hogy én nem vagyok az?-tettem fel a kérdést, ami eddig eszembe sem jutott.
-Hát onnan gondoltuk, hogy a Directionerek akik a környékre tévednek mind rohannak lefotózni a házunkat-mondta nevetve Jesy.
-És miután láttuk egymást már biztosak voltunk benne, hogy nem vagy az, mert nem rohantál hozzánk fotóért, aláírásért-vette át a szót Niky.
-Értem, így már teljesen logikus-mondtam.
-Ha már aláírásoknál tartunk-kezdte Liam-nem szeretnél egyet-egyet?
-Szívesen elfogadnám-mondtam boldogan.
-Várjatok, nekem szerintem fönt van még egy felesleges poszterem, azt szívesen neked adom, és lesz mit dedikálni-ajánlotta föl Niall.
-Köszönöm-mondtam, miután visszaért, és aláfirkantotta a posztert, majd körbeadta. Mindenki aláírta, Loutól is megkaptam az ari smiley-ját.
Perrie is visszajött, -akit bem is vettem észre, hogy kiment, lehet, hogy túlságosan Lou aláírására figyeltem?-és a kezembe nyomott egy Little Mix-es posztert, miután ő dedikálta.
-Jaj, nagyon szépen köszönöm!-hálálkodtam.
-Nincs mit-mondta mosolyogva.
-Lassan elindulok haza, nem akarlak benneteket feltartani.-mondtam, miután végignéztem mindkét poszteremen, és mind a hat aláíráson.
-Mennyire lassan?-kérdezte poénkodva Loui. Ha csak egy barátnőm mondta volna, akkor most nyelvnyújtós-homlokráncolós képpel néztem volna rá, de Loura nem tudtam.
-Mert mennyire lassan szeretnéd?-kérdezte Hazza a barátjától. Itt nem mertem felnézni, féltem, hogy túlságosan vörös a fejem, de nagyon kíváncsi lettem volna Lou arckifejezésére.
-Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig szívesen látok olyan Directionereket, akik nem sikítoznak, nem bőgnek stb -vágta ki, -ugyan miért kellett volna neki gondoltam szomorúan - magát a bolygó leghelyesebb sráca.
-Kértek valamit inni?-váltott témát Niky. Vajon direkt?
-Van Pepsi?- kérdezték a srácok kórusban.
-Megnézem-mondta Liam barátnője, majd kiment a konyhába.
Ahogy levettem Nikyről a szemem, Zaynnel néztem szemközt, aki úgy látszott, valamin töpreng. Fejével Lou felé bökött, és kérdőn nézett rám. Rögtön leesett, hogy az előző témán gondolkodott el komolyabban. Lehet, hogy látta, ahogy elpirultam? De akkor lehet, hogy nem csak ő látta!! Mivel még mindig nézett, nem tudtam mást tenni, muszáj volt bólintanom. Ha eddig nem szoktam hazudni, most pont Zayn Malikot csapjam be? Ő erre megint elgondolkodó fejet vágott, majd elfordította rólam a fejét. Kezdtem kínosan érezni magam.
Niky megérkezett a Pepsivel, és miután az utolsó csepp is elfogyott, mondtam, hogy most már tényleg mennem kell, elköszöntem, majd hálálkodások és újabb meghívások után hazasétáltam.
Észre se vettem, hogy el ment az idő. Kipakoltam az ajtóban hagyott szatyrokból, összeütöttem magamnak egy kis vacsit, majd kiraktam a posztereket az ágyam fölé. Ezek után elővettem a naplómat. hát volt mit írni bele.
Eszembe jutott, hogy esetleg felhívom a tesómat, hogy kikkel találkoztam, de nem tettem, mert féltem, hogy netán szünet végéig idejön, és szétrombolja az én jó kilátásokkal rendelkező új életemet.
Majd ellgondolkodtam, hogy vajon mi lesz ezután...
2013. május 6., hétfő
6. Rész Kibékülés
-Mi a baj?-nézett rám ilyedt tekintettel Niky, ahogy megtorpantam az ajtóban.
-Azt hiszem, valamit még nem mondtam el-sütöttem le a szemem, és közben alaposan elvörösödhettem. Szerencsére a többiek mind elvoltak foglalva a veszekedéssel, és senki nem vett észre minket.
-Oh, basszus.-esett le Nikynek.-Legalább Niall a 'szerencsés'?
-Nem-ráztam meg a fejem, még mindig a földet bámulva, és suttogtam:-Lou.
Azon törtem a feje, hogyan tűnhetnék innen el a lehető leghamarabb. Ám hirtelen kissé elvesztettem az egyensúlyom, és meg kellett kapaszkodnom az ajtóba. De az megnyikordult, és minden szempár rám szegeződött.
Most már tényleg itt az idő, hogy elrohanjak, amerre látok. Épp indultam volna, mikor megláttam Wendy kisírt, kétségbeesett szemeit, aki odarohant hozzánk, és zokogva a nyakunkba borult.
A srácok száját 'Ő meg ki?' és hasonló kérdések, felháborodások hagyták el.
-Megcsalsz, össze-vissza hazudsz, egy vadidegent behozol a házunkba, és a nyakába borulsz?!-üvöltötte Niall.
Ekkor Wendy elengedett, és én megpróbáltam egy 'Várj egy picit!' kérést intézni Niallhoz, de nem hatotta meg. Közben volt néhány másodpercem körbenézni. Valószínűleg a nappaliban állhattunk, de én inkább az arcokat keresgéltem. Velem szembe állt Niall, 'kissé' feldúlt lelkiállapotban. Mögötte balra Zayn és Perrie álltak egymás mellett, tőlük nem messze Liam. Nialltól jobbra állt Harry és Jesy, Lou közvetlen Niall mellett, Wendy és Niky pedig tőlem jobbra. 2 szempár kivételével mind rám szegeződött, ez a kettő pedig Jesy-é és Harryé volt, akik egymást nézték, és Jesy gondolom engem 'mutatott be' a barátjának. Egy röpke másodpercig átfutott az agyamon, hogy Lou egyedül áll. De hirtelen elhallgatott Niall, így nem gondolkodhattam ezen tovább, és nem is ezért vagyok itt. Ekkor megszólalt Loui:
-Hello! Én azt hiszem, sejtem a szitut. Te vagy Sára, Wendy új barátnője. Jól gondolom?-tapintott rá a lényegre.
-Sziasztok! Igen, így van-válaszoltam kissé remegő hangon.- Én vagyok Sára, tegnap költöztem ide, és ne haragudjatok, hogy csak úgy besétáltam a házatokba. Niky kért meg, hogy segítsek Wendy helyzetét tisztázni-nyílt meg a szavam.
-Niall! Mostmár megnyugodhatsz, igazán ideje lenne.-mondta Loui a barátjának.-Szépen kérj bocsánatot Wendytől!
-Nos, hát ha tényleg így áll a helyzet...-fogott hozzá mondandójához az ír tag-Wendy, szeretnék bocsánatot kérni! Lehetetlenül viselkedtem! Nem tudom hogy történhetett ez!
-Nekem van egy tippem! Szimpán féltékeny voltál.-mosolygott Liam, úgy, hogy csak aki a közelében állt, az hallotta.
-Nagyon kérlek, ne haragudj!-fejezte be a bocsánatkérést Niall.
-Lehet rád haragudni?!-ugrott szerelme karjába Wendy, most már örömkönnyektől nedves arccal.
Niky is odaszaladt Liamhez, és minden pár megölelte egymást, Louval pedig egyedül maradtunk. De ő hamar feltalálta magát, és engem kapott a karjai közé.
-És egyszer nekem is van párom!-mondta nevetve. Rettenetesen igyekeznem kellett, hogy ne ájuljak el abban a pillanatban.
-Azt hiszem, valamit még nem mondtam el-sütöttem le a szemem, és közben alaposan elvörösödhettem. Szerencsére a többiek mind elvoltak foglalva a veszekedéssel, és senki nem vett észre minket.
-Oh, basszus.-esett le Nikynek.-Legalább Niall a 'szerencsés'?
-Nem-ráztam meg a fejem, még mindig a földet bámulva, és suttogtam:-Lou.
Azon törtem a feje, hogyan tűnhetnék innen el a lehető leghamarabb. Ám hirtelen kissé elvesztettem az egyensúlyom, és meg kellett kapaszkodnom az ajtóba. De az megnyikordult, és minden szempár rám szegeződött.
Most már tényleg itt az idő, hogy elrohanjak, amerre látok. Épp indultam volna, mikor megláttam Wendy kisírt, kétségbeesett szemeit, aki odarohant hozzánk, és zokogva a nyakunkba borult.
A srácok száját 'Ő meg ki?' és hasonló kérdések, felháborodások hagyták el.
-Megcsalsz, össze-vissza hazudsz, egy vadidegent behozol a házunkba, és a nyakába borulsz?!-üvöltötte Niall.
Ekkor Wendy elengedett, és én megpróbáltam egy 'Várj egy picit!' kérést intézni Niallhoz, de nem hatotta meg. Közben volt néhány másodpercem körbenézni. Valószínűleg a nappaliban állhattunk, de én inkább az arcokat keresgéltem. Velem szembe állt Niall, 'kissé' feldúlt lelkiállapotban. Mögötte balra Zayn és Perrie álltak egymás mellett, tőlük nem messze Liam. Nialltól jobbra állt Harry és Jesy, Lou közvetlen Niall mellett, Wendy és Niky pedig tőlem jobbra. 2 szempár kivételével mind rám szegeződött, ez a kettő pedig Jesy-é és Harryé volt, akik egymást nézték, és Jesy gondolom engem 'mutatott be' a barátjának. Egy röpke másodpercig átfutott az agyamon, hogy Lou egyedül áll. De hirtelen elhallgatott Niall, így nem gondolkodhattam ezen tovább, és nem is ezért vagyok itt. Ekkor megszólalt Loui:
-Hello! Én azt hiszem, sejtem a szitut. Te vagy Sára, Wendy új barátnője. Jól gondolom?-tapintott rá a lényegre.
-Sziasztok! Igen, így van-válaszoltam kissé remegő hangon.- Én vagyok Sára, tegnap költöztem ide, és ne haragudjatok, hogy csak úgy besétáltam a házatokba. Niky kért meg, hogy segítsek Wendy helyzetét tisztázni-nyílt meg a szavam.
-Niall! Mostmár megnyugodhatsz, igazán ideje lenne.-mondta Loui a barátjának.-Szépen kérj bocsánatot Wendytől!
-Nos, hát ha tényleg így áll a helyzet...-fogott hozzá mondandójához az ír tag-Wendy, szeretnék bocsánatot kérni! Lehetetlenül viselkedtem! Nem tudom hogy történhetett ez!
-Nekem van egy tippem! Szimpán féltékeny voltál.-mosolygott Liam, úgy, hogy csak aki a közelében állt, az hallotta.
-Nagyon kérlek, ne haragudj!-fejezte be a bocsánatkérést Niall.
-Lehet rád haragudni?!-ugrott szerelme karjába Wendy, most már örömkönnyektől nedves arccal.
Niky is odaszaladt Liamhez, és minden pár megölelte egymást, Louval pedig egyedül maradtunk. De ő hamar feltalálta magát, és engem kapott a karjai közé.
-És egyszer nekem is van párom!-mondta nevetve. Rettenetesen igyekeznem kellett, hogy ne ájuljak el abban a pillanatban.
2013. május 4., szombat
5. Rész Niall Horan
Fél egy körül a gyomrom korgására ébredtem. Úgy látszik, sikerült álomba sírni magam. Először is megmostam az arcom jó hideg vízzel, majd elindultam a legközelebbi boltba valami kajáért.
Vettem néhány kekszet ma ebédre, mert főzni se kedvem, se időm nem lett volna már, és bevásároltam a holnapi ebédhez. Úgy döntöttem, mákos tészta lesz, ez a kedvencem, talán majd jobb kedvre derít.
Haza felé amikor a házam közelébe értem, láttam, hogy valaki az ajtóm előtt toporzékol. Ahogy meglátott, elkezdett rohanni felém, így már láttam, hogy Niky az.
-Sára! Azonnal gyere velem! Segítened kell!-hadarta kétségbeesett arccal.
-Hello! Mi történt?-kérdeztem ilyedten.
-Wendy-nek kellene segítség.-válaszolta.
-Ugye nincs semmi komoly baja??-ijedtem meg. Igaz, még csak egy napja ismertem, de nagyon megkedveltem. Bár jelen esetben nem sokat segített a helyzetemen, hogy most már tudtam, igazából kik ők.
-Ha testi sérülésekre gondolsz, akkor nyugodj meg. Viszont csak te tudsz neki segíteni! Gyorsan dobd le a cuccod, útközben elmondom, mi a helyzet.-sürgetett.
Így is tettem, ha tényleg ez a helyzet, akkor segítenem kell, és nem hagyhatom cserben a tesóm, na jó, a Direction Familymet.
-Az a helyzet-kezdte-, hogy ugye tegnap nálad volt.-Rettenetesen megijedtem, hogy netán én mondtam valami rosszat, vagy ki tudja mit tettem.-De a barátja nem akarja elhinni, azt hiszi, hogy valaki fiúval találkozott.
-És mit tehetek én?-kérdeztem, miközben a házuk felé rohantunk.
-Beszélned kellene vele.-felelte.
Én hirtelen megtorpantam, átfutott az agyamon, hogy Niall Horanról van szó. Nem...nem...ilyen nincs... Nekem kellene beszélnem Niall Horannal? Még nagyon új volt nekem ez az egész 1D-s helyzet. Jóformán tegnap 'ismertem' meg őket, és ma rögtön meg kellene győznöm az egyik srácot, hogy nálam volt a barátnője, és nem egy másik pasinál?
-Mi a baj?-állt meg Niky is, és ijedség futott át az arcán.-Szóval már tudod-öntötte szavakba a helyzetet.
-Igen. Tegnap Wendy kérdezősködött, hogy ismerem-e őket...
-Ez már mindegy- folytotta belém a szót.-De segítened kell! Tudom, elég furcsa a helyzet, ideköltözöl Londonba, lesz három barátnőd, akikről kiderül hogy az 1D srácainak csajai, és személyesen Niall-t kell meggyőznöd, hogy nálad volt tegnap este a barátnője.-vázolta a helyzetemet Niky.
-Valami ilyesmi-mondtam.-De miért hinne nekem Niall?
-Hát épp ezért lett volna jó, ha nem vagy Directioner. Akkor azt hitted volna, hogy teljesen hétköznapi barátok-barátnők vagyunk, nem lettél volna annyira zavarba, és legrosszabb esetbe nem ájultál volna el.
-És honnan tudtátok, hogy nem voltam az?-használtam szándékosan múltidőt.
-Ezt majd máskor. Viszont most jönnöd kell! Tudod, nekem nagyon fontosak a barátnőim, és ők most az hiszik, hogy a vita miatt leléptem. Senki sem tudja, hogy hozzád jöttem.
-Értem-motyogtam. Ránézésre Nikyt nem sok választotta el attól, hogy térden állva kezdjen könyörögni. Láttam, hogy tényleg nagyon fontosak neki a barátnői, jelen esetben Wendy. Így lassan bólintottam, és elindultam a ház ajtaja felé.
Niky arcán átfutott a megkönnyebbülés, egy 'Köszönöm!'-öt suttogott, majd kinyitotta az ajtót.
De egy valamivel nem számoltam. Méghozzá azzal, hogy nem csak Niall Horan fogad benn a házban...
Vettem néhány kekszet ma ebédre, mert főzni se kedvem, se időm nem lett volna már, és bevásároltam a holnapi ebédhez. Úgy döntöttem, mákos tészta lesz, ez a kedvencem, talán majd jobb kedvre derít.
Haza felé amikor a házam közelébe értem, láttam, hogy valaki az ajtóm előtt toporzékol. Ahogy meglátott, elkezdett rohanni felém, így már láttam, hogy Niky az.
-Sára! Azonnal gyere velem! Segítened kell!-hadarta kétségbeesett arccal.
-Hello! Mi történt?-kérdeztem ilyedten.
-Wendy-nek kellene segítség.-válaszolta.
-Ugye nincs semmi komoly baja??-ijedtem meg. Igaz, még csak egy napja ismertem, de nagyon megkedveltem. Bár jelen esetben nem sokat segített a helyzetemen, hogy most már tudtam, igazából kik ők.
-Ha testi sérülésekre gondolsz, akkor nyugodj meg. Viszont csak te tudsz neki segíteni! Gyorsan dobd le a cuccod, útközben elmondom, mi a helyzet.-sürgetett.
Így is tettem, ha tényleg ez a helyzet, akkor segítenem kell, és nem hagyhatom cserben a tesóm, na jó, a Direction Familymet.
-Az a helyzet-kezdte-, hogy ugye tegnap nálad volt.-Rettenetesen megijedtem, hogy netán én mondtam valami rosszat, vagy ki tudja mit tettem.-De a barátja nem akarja elhinni, azt hiszi, hogy valaki fiúval találkozott.
-És mit tehetek én?-kérdeztem, miközben a házuk felé rohantunk.
-Beszélned kellene vele.-felelte.
Én hirtelen megtorpantam, átfutott az agyamon, hogy Niall Horanról van szó. Nem...nem...ilyen nincs... Nekem kellene beszélnem Niall Horannal? Még nagyon új volt nekem ez az egész 1D-s helyzet. Jóformán tegnap 'ismertem' meg őket, és ma rögtön meg kellene győznöm az egyik srácot, hogy nálam volt a barátnője, és nem egy másik pasinál?
-Mi a baj?-állt meg Niky is, és ijedség futott át az arcán.-Szóval már tudod-öntötte szavakba a helyzetet.
-Igen. Tegnap Wendy kérdezősködött, hogy ismerem-e őket...
-Ez már mindegy- folytotta belém a szót.-De segítened kell! Tudom, elég furcsa a helyzet, ideköltözöl Londonba, lesz három barátnőd, akikről kiderül hogy az 1D srácainak csajai, és személyesen Niall-t kell meggyőznöd, hogy nálad volt tegnap este a barátnője.-vázolta a helyzetemet Niky.
-Valami ilyesmi-mondtam.-De miért hinne nekem Niall?
-Hát épp ezért lett volna jó, ha nem vagy Directioner. Akkor azt hitted volna, hogy teljesen hétköznapi barátok-barátnők vagyunk, nem lettél volna annyira zavarba, és legrosszabb esetbe nem ájultál volna el.
-És honnan tudtátok, hogy nem voltam az?-használtam szándékosan múltidőt.
-Ezt majd máskor. Viszont most jönnöd kell! Tudod, nekem nagyon fontosak a barátnőim, és ők most az hiszik, hogy a vita miatt leléptem. Senki sem tudja, hogy hozzád jöttem.
-Értem-motyogtam. Ránézésre Nikyt nem sok választotta el attól, hogy térden állva kezdjen könyörögni. Láttam, hogy tényleg nagyon fontosak neki a barátnői, jelen esetben Wendy. Így lassan bólintottam, és elindultam a ház ajtaja felé.
Niky arcán átfutott a megkönnyebbülés, egy 'Köszönöm!'-öt suttogott, majd kinyitotta az ajtót.
De egy valamivel nem számoltam. Méghozzá azzal, hogy nem csak Niall Horan fogad benn a házban...
2013. május 2., csütörtök
4. Rész Louis Tomlinson
Reggel 9-kor ébredtem fel, ettem egyet a tegnapi szendvicseim közül, majd elhatározásomhoz híven elindultam az Oxford streetre. Eővettem a térképemet, és megkerestem az első metrómegállót. 20 perc utazás és még egy pici séta után megérkeztem, és életemben másodszor ott álltam az Oxford Street kellős közepén.
A rengeteg bolt közül véletlenszerűen kinéztem egyet magamnak, és ahogy beléptem, majdnem elájultam. A bolttal semmi gond nem volt, az eladó is mosolyogva köszönt-már ki tudja hányadszorra, mire magamhoz tértem, és visszaköszöntem-, majd ijedten kérdezte, hogy jól vagyok-e.
-Persze, semmi bajom!-próbáltam megnyugtatni vele együtt saját magamat is, és arcomra erőltettem egy halvány mosolyt.
Picit se nézett volna hülyének, ha megtudja, hogy egy tolltartótól lettem rosszul...pontosabban a tolltartón lévő sráctól...aki nem volt más, mint a One Direction egyik tagja...akibe nem mellesleg az első Londoni napon beleestem...és továbbgondolva, aki egy utcányira lakik tőlem!
Miután ezt hellyel-közzel felfogtam, gyorsan levettem a polcról a tolltartót, kifizettem. Úgy döntöttem, a vásárlást későbbre halasztom, most kizárt dolog, hogy eszembe jutna idejövetelem eredeti célja. Visszarohantam a metróállomáshoz, és 2 perc múlva múlva már a gondolataimba merülve utaztam. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a pillanatot, amikor először láttam. Legalább ötvenszer lejátszódott a fejemben, ahogy beül a kocsijába, és elhajt. Semmi másra nem tudtam gondolni.
Miután leszálltam a járműről, hazáig a maradék utat rohanva tettem meg. Mindenki megbámult, de nem törődtem vele, csak szorongattam a tolltartót, és futottam, hogy minél előbb netközelbe érjek. Otthon az ajtót be se zártam, csak hangosan bevágtam magam után, és rohantam be a szobámba. Éveket öregedtem, míg bekapcsolt a számítógépem, majd a Google-ba bepötyögtem a bűvös szavakat: One Direction
És igen, ugyanaz a csodálatos arc jött ki-természetesen négy másikkal együtt, de a szemem mindig csak egyre koncentrált-, mint ami a tolltartón, s emlékezetemben van.
És ahogy utánuk olvastam, kezdtek leesni a dolgok.
Mindenekelőtt megtudtam, hogy Louis William Tomlinson-ba sikerült beleesnem, "mint ló a gödörbe"- ahogy apa mondaná.
És jöttek a fájdalmasan tudatomba vésődő részletek:
Először is megláttam Liam Payn barátnőjét, akiben Niky-re ismertem. Gyorsan utána néztem a többi barátnőnek, és megtaláltam Wendy-t és Jesyt is, valamint Wendy testvérét, Perrie-t, aki a Little Mix tagja. Így értelmet nyert tegnap újdonsült barátnőm sejtelmes mosolygása, mikor az 1D-ről és a lm-ről kérdezett.
Istenem, csak egyszer hallgattam volna végig a tesómat, mikor róluk beszélt!
Hirtelen könnyezni kezdett a szemem. És onnantól már nem volt megállás. Csak bőgtem és bőgtem legalább egy órán keresztül. Ez a fiú soha nem lehet az enyém...
A rengeteg bolt közül véletlenszerűen kinéztem egyet magamnak, és ahogy beléptem, majdnem elájultam. A bolttal semmi gond nem volt, az eladó is mosolyogva köszönt-már ki tudja hányadszorra, mire magamhoz tértem, és visszaköszöntem-, majd ijedten kérdezte, hogy jól vagyok-e.
-Persze, semmi bajom!-próbáltam megnyugtatni vele együtt saját magamat is, és arcomra erőltettem egy halvány mosolyt.
Picit se nézett volna hülyének, ha megtudja, hogy egy tolltartótól lettem rosszul...pontosabban a tolltartón lévő sráctól...aki nem volt más, mint a One Direction egyik tagja...akibe nem mellesleg az első Londoni napon beleestem...és továbbgondolva, aki egy utcányira lakik tőlem!
Miután ezt hellyel-közzel felfogtam, gyorsan levettem a polcról a tolltartót, kifizettem. Úgy döntöttem, a vásárlást későbbre halasztom, most kizárt dolog, hogy eszembe jutna idejövetelem eredeti célja. Visszarohantam a metróállomáshoz, és 2 perc múlva múlva már a gondolataimba merülve utaztam. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a pillanatot, amikor először láttam. Legalább ötvenszer lejátszódott a fejemben, ahogy beül a kocsijába, és elhajt. Semmi másra nem tudtam gondolni.
Miután leszálltam a járműről, hazáig a maradék utat rohanva tettem meg. Mindenki megbámult, de nem törődtem vele, csak szorongattam a tolltartót, és futottam, hogy minél előbb netközelbe érjek. Otthon az ajtót be se zártam, csak hangosan bevágtam magam után, és rohantam be a szobámba. Éveket öregedtem, míg bekapcsolt a számítógépem, majd a Google-ba bepötyögtem a bűvös szavakat: One Direction
És igen, ugyanaz a csodálatos arc jött ki-természetesen négy másikkal együtt, de a szemem mindig csak egyre koncentrált-, mint ami a tolltartón, s emlékezetemben van.
És ahogy utánuk olvastam, kezdtek leesni a dolgok.
Mindenekelőtt megtudtam, hogy Louis William Tomlinson-ba sikerült beleesnem, "mint ló a gödörbe"- ahogy apa mondaná.
És jöttek a fájdalmasan tudatomba vésődő részletek:
Először is megláttam Liam Payn barátnőjét, akiben Niky-re ismertem. Gyorsan utána néztem a többi barátnőnek, és megtaláltam Wendy-t és Jesyt is, valamint Wendy testvérét, Perrie-t, aki a Little Mix tagja. Így értelmet nyert tegnap újdonsült barátnőm sejtelmes mosolygása, mikor az 1D-ről és a lm-ről kérdezett.
Istenem, csak egyszer hallgattam volna végig a tesómat, mikor róluk beszélt!
Hirtelen könnyezni kezdett a szemem. És onnantól már nem volt megállás. Csak bőgtem és bőgtem legalább egy órán keresztül. Ez a fiú soha nem lehet az enyém...
2013. május 1., szerda
3. Rész Wendy
Wendyvel leültünk a kanapéra, és nekiállt kifaggatni.
Mindenre készségesen válaszoltam, majd megkérdeztem, vele mi a helyzet:
-Hát mit mondjak magamról-kezdte-,van egy húgom, kis korunk óta itt élünk, most éppen a barátainkkal és a haverjaikkal élünk egy házban.
-A haverjaikkal?-csodálkoztam.- De Londont én is imádom, pedig csak másodjára vagyok itt.
-Igen-válaszolta.- Tudod, ők rendkívül jóban vannak, de ez egy hosszú történet. Majd egy más alkalommal talán elmesélem.- mondta.- De az látszik, hogy London is szeret téged-váltott témát-, ha ide költöztél, gondolom tudod, hogy itt csak ritkán van jó idő, és kész csoda, ha nem esik.
-Igen, tudom. Két esernyővel, egy gumicsizmával és egy esőkabáttal szerinted ki tudom húzni egy darabig?-kérdeztem.
-Hát talán egy-egy újabb darab vásárlásáig igen-nevetett Wendy.-És hogy állsz a zenehallgatással-kérdezte hirtelen. A One Directiont szereted?
-Nem nagyon szoktam zenét hallgatni, csak egy két szám van a telómon. Én inkább olvasni szeretek-válaszoltam, majd folytattam az 1D-s témával, akikről, hogy őszinte legyek, nem sokat tudtam.- Hát a One Directionnal az a helyzet, hogy nem igazán ismerem őket, ezért nem nagyon tudok róluk véleményt mondani. A tesóm viszont éjjel-nappal őket hallgatja-tettem hozzá, mer láttam, hogy egy hatalmas rajongóval állok szemben-, de ő mindig a szobájában gubbaszt. De két számuk megvan, amiket ő küldött át észrevétlenül a telómra, azok nagyon tetszenek.
-Értem-mondta Wendy sejtelmesen mosolyogva, amit nem tudtam mire vélni.-És hogy állsz a Little Mix-szel?-kérdezte ugyanazzal a titokzatossággal, ami látszott rajta, hogy el szeretné tüntetni az arcáról.
-Az ő számuk a Wings?-kérdeztem bátortalanul.
-Igen-mosolygott új barátnőm.
-Hát szeretem azt a számot is, de sokkal többet nem tudok róluk se-feleltem, és kezdtem picit kínosan érezni magam.-Azt hiszem, jobb lesz utánanéznem az angol együtteseknek!-próbáltam nevetni.
A kínos helyzetből anya telefonhívása mentett ki.
- Ne haragudj, ezt fel kell vennem! Anya az, és ahogy nézem, már 21-szer hívott, én meg itthon felejtettem a telefonomat.-szabadkoztam.
-Vedd fel nyugodtan, nekem már úgy is mennem kell!-mondta Wendy.
Gyorsan elköszöntünk, kikísértem, majd visszahívtam anyát.
-Szia anya, ne haragudj hogy nem vettem fel,-
-Semmi baj-vágott közbe-, a lényeg az hogy jól vagy. Tudod, hogy nem én aggódtam a legjobban, hanem a nagyszüleid, akik már szinte megőrültek! De egy telefont igazán megereszthettél volna, miután megérkeztél!
-Tudom, és ne haragudj! Viszont elmentem sétálni, kivételesen gyönyörű idő van! És már szereztem három új barátot is!-meséltem, amin anya őszintén meglepődött, bár erősen próbálta leplezni.
A telefonálás után körbenéztem a házban, hogy mivel lehetne feldobni, és elhatároztam, hogy reggeli után az első utam az Oxford streetre fog vezetni. Meg kellene majd mennem a Tescoba is valami kaját venni, bár még bőven maradtak szendvicsek az útról.
Kis bajlódás után az 'angol' csappal sikerült megfürödnöm, majd lefeküdtem aludni.
Mindenre készségesen válaszoltam, majd megkérdeztem, vele mi a helyzet:
-Hát mit mondjak magamról-kezdte-,van egy húgom, kis korunk óta itt élünk, most éppen a barátainkkal és a haverjaikkal élünk egy házban.
-A haverjaikkal?-csodálkoztam.- De Londont én is imádom, pedig csak másodjára vagyok itt.
-Igen-válaszolta.- Tudod, ők rendkívül jóban vannak, de ez egy hosszú történet. Majd egy más alkalommal talán elmesélem.- mondta.- De az látszik, hogy London is szeret téged-váltott témát-, ha ide költöztél, gondolom tudod, hogy itt csak ritkán van jó idő, és kész csoda, ha nem esik.
-Igen, tudom. Két esernyővel, egy gumicsizmával és egy esőkabáttal szerinted ki tudom húzni egy darabig?-kérdeztem.
-Hát talán egy-egy újabb darab vásárlásáig igen-nevetett Wendy.-És hogy állsz a zenehallgatással-kérdezte hirtelen. A One Directiont szereted?
-Nem nagyon szoktam zenét hallgatni, csak egy két szám van a telómon. Én inkább olvasni szeretek-válaszoltam, majd folytattam az 1D-s témával, akikről, hogy őszinte legyek, nem sokat tudtam.- Hát a One Directionnal az a helyzet, hogy nem igazán ismerem őket, ezért nem nagyon tudok róluk véleményt mondani. A tesóm viszont éjjel-nappal őket hallgatja-tettem hozzá, mer láttam, hogy egy hatalmas rajongóval állok szemben-, de ő mindig a szobájában gubbaszt. De két számuk megvan, amiket ő küldött át észrevétlenül a telómra, azok nagyon tetszenek.
-Értem-mondta Wendy sejtelmesen mosolyogva, amit nem tudtam mire vélni.-És hogy állsz a Little Mix-szel?-kérdezte ugyanazzal a titokzatossággal, ami látszott rajta, hogy el szeretné tüntetni az arcáról.
-Az ő számuk a Wings?-kérdeztem bátortalanul.
-Igen-mosolygott új barátnőm.
-Hát szeretem azt a számot is, de sokkal többet nem tudok róluk se-feleltem, és kezdtem picit kínosan érezni magam.-Azt hiszem, jobb lesz utánanéznem az angol együtteseknek!-próbáltam nevetni.
A kínos helyzetből anya telefonhívása mentett ki.
- Ne haragudj, ezt fel kell vennem! Anya az, és ahogy nézem, már 21-szer hívott, én meg itthon felejtettem a telefonomat.-szabadkoztam.
-Vedd fel nyugodtan, nekem már úgy is mennem kell!-mondta Wendy.
Gyorsan elköszöntünk, kikísértem, majd visszahívtam anyát.
-Szia anya, ne haragudj hogy nem vettem fel,-
-Semmi baj-vágott közbe-, a lényeg az hogy jól vagy. Tudod, hogy nem én aggódtam a legjobban, hanem a nagyszüleid, akik már szinte megőrültek! De egy telefont igazán megereszthettél volna, miután megérkeztél!
-Tudom, és ne haragudj! Viszont elmentem sétálni, kivételesen gyönyörű idő van! És már szereztem három új barátot is!-meséltem, amin anya őszintén meglepődött, bár erősen próbálta leplezni.
A telefonálás után körbenéztem a házban, hogy mivel lehetne feldobni, és elhatároztam, hogy reggeli után az első utam az Oxford streetre fog vezetni. Meg kellene majd mennem a Tescoba is valami kaját venni, bár még bőven maradtak szendvicsek az útról.
Kis bajlódás után az 'angol' csappal sikerült megfürödnöm, majd lefeküdtem aludni.
2. Rész Új barátnők
Szóval elindultam sétálni. Kivételesen jó idő volt, meg is lepődtem, de a biztonság kedvéért vittem magammal egy összecsukható esernyőt. A jó idő meglátszott az embereken is, egy mogorva üzletemberen kívül mindenki mosolygott, így rám is átragadt a jókedv.
Ahogy befordultam az első sarkon, egy ritka helyes srácot láttam beülni a kocsijába. Egy hatalmas ház elől hajtott el, úgyhogy valószínűleg nem egyedül lakik ott, ha egyáltalán ott lakik, és nem csak vendégségben volt. De ha így is van, akkor remélem sokszor látogatja meg azt a bizonyos valakit-gondolkodtam. Úr Isten!! Most költöztem ide, és máris belezúgtam egy srácba, ami otthon évek óta nem történt meg!!
Még ezen gondolkodva továbbsétáltam, szerencsére csak egyszer akartam eltévedni, de egy utcanévtábla kisegített, és rájöttem, hol vagyok. Séta közben még láttam három csajt egy pici huskyval és egy palotapincsivel sétálni, és eszembe jutott a három kutyusom otthon. Nagyon fognak hiányozni!!
Miután hazaértem és átöltöztem csöngettek. Fogalmam sem volt ki lehet az, egyedül Mrs Cullen jutott eszembe, hátha itt felejtett valamit.
Kinyitottam az ajtót, és a három kutyás lány állt velem szemben. Két magasabb, egyik barna(akinél a husky volt), másik sötétszőke hajú, és egy alacsonyabb (aki a palotapincsit sétáltatta).
-Szia! Én Wendy vagyok!-kezdte a szőke hajú- Ők pedig a barátnőim: Jesy (a pici, barna) és Niky (a magas, barna). Ők pedig a kutyáink: Hatchie és Loky- mutatott a palotapincsire, majd a kölyök huskyra.
-Sziasztok! Minek köszönhetem a látogatásotokat?-kérdeztem.
-Hát láttuk hogy most költöztél ide, és gondoltuk nem sok ismerősöd lehet, úgyhogy eljöttünk bemutatkozni-mondta Niky.
-Hát ezt jól gondoltátok-mosolyogtam rájuk szerényen.-Gyertek beljebb nyugodtan!
-Á, azt te nem szeretnéd!-nevetett Jesy.-Ha ez a két kutya beszabadul valahova, ott rend nem marad!
-Inkább most hazavisszük őket-vette át a szót Niky-, de egy másik alkalommal szívesen átjövünk. Úgyis itt lakunk a szomszéd utcában.
-Rendben-mondtam.- De csak két kutyus van, Wendy, te sem szeretnél bejönni?-invitáltam be újdonsült barátnőmet. Magam is meglepődtem a saját bátorságomon. És az is föltűnt, hogy már felszabadultan mosolygok.
-Hát nem is tudom. Szívesen bemegyek, de csak ha nem zavarok!-válaszolta.- Csajok, nem baj? Meglesztek nélkülem is, igaz?-fordult a többiekhez.
-Persze, menjél csak!-válaszolták neki, majd Wendy bejött, a többiek pedig elköszöntek, és hazasétáltak.
Míg besétáltunk a nappaliba, elgondolkodtam az elkövetkező éveken: Lehet, hogy lesz egy csomó barátnőm? Lehet, hogy minden megváltozik? Hogy egy vidámabb élet elé nézek?
Ahogy befordultam az első sarkon, egy ritka helyes srácot láttam beülni a kocsijába. Egy hatalmas ház elől hajtott el, úgyhogy valószínűleg nem egyedül lakik ott, ha egyáltalán ott lakik, és nem csak vendégségben volt. De ha így is van, akkor remélem sokszor látogatja meg azt a bizonyos valakit-gondolkodtam. Úr Isten!! Most költöztem ide, és máris belezúgtam egy srácba, ami otthon évek óta nem történt meg!!
Még ezen gondolkodva továbbsétáltam, szerencsére csak egyszer akartam eltévedni, de egy utcanévtábla kisegített, és rájöttem, hol vagyok. Séta közben még láttam három csajt egy pici huskyval és egy palotapincsivel sétálni, és eszembe jutott a három kutyusom otthon. Nagyon fognak hiányozni!!
Miután hazaértem és átöltöztem csöngettek. Fogalmam sem volt ki lehet az, egyedül Mrs Cullen jutott eszembe, hátha itt felejtett valamit.
Kinyitottam az ajtót, és a három kutyás lány állt velem szemben. Két magasabb, egyik barna(akinél a husky volt), másik sötétszőke hajú, és egy alacsonyabb (aki a palotapincsit sétáltatta).
-Szia! Én Wendy vagyok!-kezdte a szőke hajú- Ők pedig a barátnőim: Jesy (a pici, barna) és Niky (a magas, barna). Ők pedig a kutyáink: Hatchie és Loky- mutatott a palotapincsire, majd a kölyök huskyra.
-Sziasztok! Minek köszönhetem a látogatásotokat?-kérdeztem.
-Hát láttuk hogy most költöztél ide, és gondoltuk nem sok ismerősöd lehet, úgyhogy eljöttünk bemutatkozni-mondta Niky.
-Hát ezt jól gondoltátok-mosolyogtam rájuk szerényen.-Gyertek beljebb nyugodtan!
-Á, azt te nem szeretnéd!-nevetett Jesy.-Ha ez a két kutya beszabadul valahova, ott rend nem marad!
-Inkább most hazavisszük őket-vette át a szót Niky-, de egy másik alkalommal szívesen átjövünk. Úgyis itt lakunk a szomszéd utcában.
-Rendben-mondtam.- De csak két kutyus van, Wendy, te sem szeretnél bejönni?-invitáltam be újdonsült barátnőmet. Magam is meglepődtem a saját bátorságomon. És az is föltűnt, hogy már felszabadultan mosolygok.
-Hát nem is tudom. Szívesen bemegyek, de csak ha nem zavarok!-válaszolta.- Csajok, nem baj? Meglesztek nélkülem is, igaz?-fordult a többiekhez.
-Persze, menjél csak!-válaszolták neki, majd Wendy bejött, a többiek pedig elköszöntek, és hazasétáltak.
Míg besétáltunk a nappaliba, elgondolkodtam az elkövetkező éveken: Lehet, hogy lesz egy csomó barátnőm? Lehet, hogy minden megváltozik? Hogy egy vidámabb élet elé nézek?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)