28. Rész Esti séta

Louis beültetett a kocsijába, majd egy negyed órás utazás után megállt a Temze partján. Kiszálltunk, és kézen fogva elindultunk sétálni a folyó mellett. Megpróbáltam belőle kiszedni, hogy hova megyünk, de sajna elég kevés sikerrel.
Végül a Westminster Bridgen kötöttünk ki, ahonnan tökéletes kilátás nyílt kedvenc építményemre, a London Eyera, ami gyönyörű, kék színben pompázott. Ahogy sétáltunk végig a hídon, észrevettem egy aranyos kis kutyust kikötve a korláthoz. Jobban megnézve egy kölyök spániel volt, fekete színű, fehér nózival, és barna szemöldökkel. Természetesen leguggoltam hozzá kutyabolond létemre.
-Szia kutyus! Hát téged meg ki felejtett itt?-mondtam, miközben megsimogattam a buksiját. Felnéztem Loura, aki addig mosolyogva figyelt minket, és most ő is lehajolt hozzánk.
-Nagyon ari-simizte meg ő is a kis jószágot.
Még picit szeretgettem, beszéltem a kis csöppséghez, majd mikor épp álltam volna fel, hogy induljunk tovább, Loui megszólalt:
-Haza visszük?-kérdezte.
-Jó lenne. De lehet, hogy valakinek hiányozni fog-válaszoltam, majd a mondat végén bánatosan elmosolyodtam.
-Nem hinném-felelte titokzatos arckifejezéssel.
Először értetlenkedve néztem rá, majd megkérdeztem:-Te tudsz valamit erről a kutyusról, ugye?
-Hát, öhm, persze-vigyorodott el.-Tetszik?
-Nagyon édes! És ez komolyan az enyém?-kérdeztem, mire bólintott egyet.-De mi lesz Jankával?
-Hát őt láttam két napja egy aranyos kislánnyal. Odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy övé-e a kutyus, és mondta, hogy pár napja találta. Majd miután megtudta, hogy a miénk volt, nagy szemekkel rám nézett, és megkérdezte: "De ugye  megtarthatom?"
-És erre az én hatalmas szívű Boo Bear-em azt felelte, hogy: "Persze".-fejeztem be helyette a történetet, majd megöleltem.
-De ugye nem baj?-telt el kissé magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Dehogy is! Nagyon aranyos volt tőled! És az új kutyust pedig köszönöm szépen!! Rettentő édi!-mondtam, és ismét megsimiztem.-De nem féltél, hogy valaki más elviszi?
-Hmm, nem. Megvannak a módszereim-vigyorgott.-Na és mi lesz a neve?
-Először is lány vagy fiú?-kérdeztem vissza.
-Ha minden igaz, akkor kislány-vette az ölébe Loui.
-Lucia-hoz mit szólsz? Csak hogy a kezdőbetűd egyezzen a gazdidéval-mondtam a végét a kutyuskánknak.
-Nekem tetszik!-felelte Loui.- Na kedves Lucia, szeretnél egy fotót újdonsült gazdiddal, és a London Eye-jal?
-Természetesen!-feleltem a "kutyus hangján".
Miután elkészült a fotó, megkértünk egy emberkét, hogy csináljon rólunk egy másikat is, hogy Louis is rajta legyen.
Ezután egymáshoz bújva elindultunk visszafelé a kocsihoz, Lucia-t én vittem, Lou ragaszkodott hozzá.
Boldogan, de csendben sétáltunk, így volt időm gondolkodni.
Legelőször azt hittem, hogy Janka nagyon fog hiányozni, és nem lehet őt pótolni. De Louisra sem tudtam haragudni, amiért nekiadta a kislánynak. Ha jobban belegondolok, valószínűleg én is ezt tettem volna. És Lucia is nagyon édes, nem lehet nem szeretni. És Loutól nagyon figyelmes, kedves gesztus volt, hogy pótolni szeretné Jankát. Lehet, hogy sikerül is neki.
Így végül is megnyugodtam. Lassan megérkeztünk az autóhoz, és immár hazafelé vettük az irányt.

27. Rész Az első koncert

Így a vasárnap 'eleje' vásárlással telt. A koncertre néztünk magunknak ruhákat. A csajok már ezer koncerten voltak, de azt mondták, hogy a nekem elsőn mindenképp ott akarnak lenni.
Szóval hogy Loui ne csalódjon bennem, egy fekete-fehér csíkos tunikát választottam piros cicanacival.
Ezután elmentünk cipőket keresgélni, a lányok már profik voltak, így már a második boltban megtaláltam álmaim cipőjét.

-Sáraaa!! Gyere máááár!! Nem te fogsz fellépni, hanem Louis! De ha így folytatod, lemaradsz szegényről!-hallom Nikkyt a fürdő előtt kiabálni. Lehet, lassan indulni kéne kifelé... De az az egy tincs még mindig nem áll jól...
Meglehet, lassan másfél órája csücsükélek a fürdőben a tükörrel szemben. Azt sem volt könnyű kitalálni, hogy milyen hajam legyen, hát még azt megvalósítani! Ja, és persze a smink. Azzal is piszmogtam eleget. De talán most elfogadhatóan nézek ki.
-Megyek már!-szólok ki, és elindulok az ajtó felé, miközben Jessyt hallom:
-Csajok! Induljunk! Nem akarom lekésni Hazzust!
Nem értem, mi ez a a nagy sietség. Még csak fél 6 van, és a koncert fél 8-kor kezdődik. Az előzenekar meg úgyis csak előzenekar, és a fiúk az érdekesek.
-Nagyon szörnyű?-kérdezem a többieket az öltözékemről, mikor kilépek a fürdőből.
-Szörnyűűűű?!?'-néz rám Wendy nagy szemekkel.
-Jól érzed magad?-kérdezi aggódva Jessy.
-Ne hívjunk orvost? Nincs láza?-lép hozzám Nikky.
-Mi a baj?-nézek rájuk riadtan.
-Áá, várjatok, lehet hogy csak a tükör volt piszkos-mondja Perrie. Ha nem félnék ennyire, hogy mi történt, akkor lenne időm nem meglepődni, hogy Zayn nyomán Pezznek jutott eszébe a tükör. Mellesleg fogalmam sincs, hogy hogy jön az ide.
-Lehet, hogy csak egy szemüveg kéne-jött Nikky ötlete, aztán mindenki nevetésben tört ki, én pedig értetlenül néztem ki a fejemből.
-Ennyire rosszul nézek ki?-kezdtem kapizsgálni valamit.
-Mondom én, hogy valami nincs rendben nála-mondja Jessy a többieknek, amin szintén mindenki nevet, majd odalép hozzám, és megölel.-Rettentően csinos vagy! Komolyan! Lounak le fog esni az álla!
-Na nyugii!-ölel meg Wendy is.-Csodásan áll rajtad ez a ruci!
-És a hajad is szupi lett!-csatlakozik Perrie.
-Teljesen egyetértek a többiekkel!-mosolyog rám Nikky. Én egyenlőre nem tudok megszólalni, rendbe kell rakni a fejemben a dolgokat.
-Nagyon megijesztettünk?-kérdezi mosolyogva Wendy, miközben Perrie az ajtó felé húz a kezemnél fogva.
-Hát eléggé-vallom be.-De akkor ugye semmi baj a kinézésemmel?
-Dehogy is! Mondtuk már, gyönyörű vagy!-tuszkolnak be a kocsiba.
Az út még nagyrészt a megnyugtatásommal telik. Majd mikor odaérünk, megértem, hova ez a nagy sietség, hiszen hatalmas sor kigyózik a bejárat előtt. Mivel a csajokat ismerik és szeretik a Directionerek, kicsit sikerült turakodnunk, és egy óra múlva megközelítettük az ajtókat.
De milyen volt az az egy óra! A lányok már azon poénkodtak, hogy jobban izgulok, mint az 1D tagok összevéve. Bár lehet hogy igazuk volt, alig tudtam magam visszafogni, hogy ne sikítsak, mint a mellettem állók.
Hátranéztem, még utánunk is rengeteg ember érkezett. Aztán eszembe jutott valami, amit szóvá is tettem:
-Csajszik! Ti nem tudtatok volna bemenni valami hátsó ajtón, vagy valami?-nézek rájuk. Lehetetlen, hogy őket ne engednék be.
Mind elvigyorodnak.
-Ne már!-kezdek el nevetni.-De akkor miért kellet megvárni, míg ez a tömeg bejut?
-Azt akartuk, hogy olyan legyen az első koncert, mintha egy rendes Directioner lennél. Szóval nem Lou csaja.
-Jessy!!! Csendesebben! Túl sok ember van itt ahhoz, hogy nyugodtan ilyeneket üvöltözz!-szidta le Pezz.

Végre bejutottunk a terembe. Elcaplattunk az első sorig.. Az előzenekar levonult a színpadról... Kialudtak a fények.... Lement a kisfilm..... Megérkezett.....
...Liam...
...Harry...
...Niall...
...Zayn...
...majd Louis. Miközben szaladt be a színpadra, természetesen mosolygott, integetett a rajongóknak, de a tekintete állandóan visszatalált az első sorokba. Majd végül megtalált engem, és a szemembe nézett, én pedig az övébe. A csajok tekintetét magamon éreztem, de nem akartam elengedni PiciMacim pillantását. De sajna muszáj volt.
Ezek után a srácoknak volt egy nagy-ölelése-amit csak mi érthettünk- a veszekedések miatt, de a közönség ezt is lelkesen fogadta. Köszöntötték a Directionereket, majd jöttek a várva várt dalok. Az összes szuper volt. Természetesen csusszantak be hamis hangok, de nekünk ettől volt tökéletes.
Mikor Louis szólózott a Little Thingsben, és jött a második sor, azaz "Maybe that's the reason that you talk in your sleep". Itt rámpillantott, és szeretetteljesen elmosolyodott. Volt egy rossz érzésem, ami később be is bizonyosodott.
A számok között rengeteget bohóckodtak. Liam kézen illetve fejen állt, őt próbálta utánozni Niall kevesebb sikerrel, Zayn tánctudását villogtatta, Lounak és Harrynek pedig  rengeteg Larry pillanata volt.
És a rajongók tényleg olyanok voltak mint egy nagy család. Együtt nevettek, együtt sírtak (szó szerint!). Bebizonyosodott, hogy tényleg létezik a Directioner Family.
És elérkezett az utolsó szám. A They don't know about us. Eközben is elkaptam néhányszor Lou pillantását. Az utóbbi időben ez a dal nagyon vonatkozott ránk.
Meghajoltak, és nagy bánatunkra kimentek. A koncerten ez volt az egyetlen rossz pillanat, a többi csodálatos volt.
Ezután a tömegen át a csajok a backstage felé kezdtek ráncigálni.
-Még rengeteg koncertre fogsz menni, de ne feledd, mindig az első a legjobb!-súgta oda nekem Nikky.
Mire odaértünk a srácokhoz, ők már átöltözve vártak minket. Loui nem szólt semmit, csak megfogta a kezem, és az öltözője felé húzott.
-Köszönöm!-mondtam, és könnybe lábadt szemmel megöleltem.-Egyszerűen fantasztikusak voltatok!
-Örülök, hogy tetszett-felelte.-De arra senki nem tanított meg, hogy előadás közben nem illik elterelni az előadó figyelmét?-kérdezte játékosan vigyorogva.
-Ott volt az a rengeteg rajongó, és azt mondod, hogy én egyedül tereltem el a figyelmed?-húztam fel a szemöldökömet.
-Bizony! Gyönyörű vagy!-mondta, majd lágyan megcsókolt.
-Khm, lenne még egy kérdésem-húzódtam kicsit el tőle.-Little thingsben a szólódnál... hmm... direkt néztél rám?-néztem a szemébe.-Szóval tényleg beszélek álmomban?
-Hát ami azt illeti, igen-válaszolta félelmemet beigazolva.-Naa, mi a baj? Illetve éppen az, hogy ezzel semmi baj nincs! Nagyon aranyos szoktál lenni-tűrte el a kissé már szétjött hajamat a fülem mögé. És mivel látta, hogy ezzel nem győzött meg, még hozzátette:- Te csak azt  az egy sort értetted meg?-majd elkezdte énekelni a refrént, miközben én hozzábújtam.
Miután befejezte a dalt, megnézte az időt a telefonján, majd megkérdezte:
-Indulhatunk?-De volt egy olyan érzésem, hogy nem hazafelé szeretné venni az irányt.

26. Rész Imádlak!

Mi hárman azonnal elindultunk Janka keresésére, és a többiek is lassan megérkeztek. Mindannyian egyfolytában kérdezősködtek, nem lehetett őket leállítani. Ráadásul egy-egy elejtett szóból elég érdekes sztorik keletkeztek, mikor ők próbálták összerakni a történetet. Közben pedig hiába kutattuk a London hozzánk közeli részét, nem jutottunk az elveszett kutyus nyomára. Így úgy döntöttünk, hogy visszasétálunk a közös házhoz, és megbeszélünk mindent. Közben pedig reménykedünk, hogy Janka hazatalál.

Miután Niall elmesélt mindent a többieknek is, az elérzékenyült, könnyes szemű Wendyvel felmentek megbeszélni a dolgaikat, Kizártnak tartom, hogy ne békülnének ki ezek után. Talán végre mindenki mindenkivel jóban lesz. Kivéve engem és Niallt, aki ha épp nem Wendyvel van elfoglalva, az én bocsánatomért esedezik(amit habár nehéz a kutyus miatt szívvel, de már rég elnyert) Janka elvesztése miatt.

Így, hogy minden jóra fordult, Louival elindultunk hazafelé, közben egy utolsó kört téve a focipálya felé, ahol kutyuskámat találtam. De most sem jártam sikerrel.
-Nagyon hiányzik?-kérdezte Lou, bár csak pár órája tudtam az elveszéséről.
-Hát eléggé... És még hogy fog, ha nem kerül elő...-feleltem, mire Lou átölelt, és a fejem búbjára nyomott egy puszit.-Tudod, ő volt itt a legelső, akihez kötődtem.
-Nem is én?-próbálta enyhíteni szomorkás hangulatomat.
-Téged még nem is ismertelek!-nevetek rá.
-De ha jól emlékszem, azt mondtad, már első nap láttál-vakargatja a fejét, mintha erősen gondolkodna.
-Na várj csak! Az két külön dolog, hogy beleesel valakibe, vagy hogy kötődsz, ragaszkodsz hozzá-felelem kicsit komolyabbra fordítva a szót.
-Mert te nem ragaszkodtál volna hozzá, hogy összejöjj velem?-Annyira édes, ahogy próbál jókedvre deríteni! De nem is, rosszul fogalmaztam, nem csak próbál, hanem sikerül is neki. És közben újból rájövök, hogy mennyire szeretem.
-Hát mondhatnám, hogy de, de mellesleg elég gyáva lettem volna hozzá-vallom be nevetve.
-Akkor rajtam múlott (volna) minden?
-Hát eléggé úgy tűnik.
-Na, akkor már duplán jó, hogy vagyok-jelenti ki szintén vigyorogva. Miután kérdőn nézek rá, így folytatja:-Hát először, hogy vagyok neked, másodszor, hogy összehoztam magunkat.
-Hmm, egy pillanat. Közbe eszembe jutott, hogy mintha téged is kellet volna győzködni, hogy gyere át, nem jól emlékszem?-tettem fel a kérdést, mire ő rávágja, hogy ,,Nem!", és mindketten ismét nevetésben törünk ki.
Hasonlókon elviccelődve fel sem tűnik, milyen hamar hazaértünk.
Lefekvéskor szorosan hozzábújva aludtam el, és így is maradtunk reggelig.

Vasárnap volt, tehát ma van a srácok koncertje- jutott eszembe miután fölkeltünk. Természetesen ez Lounak is eszében volt, így miután végeztem a fürdőben, egy kocertjeggyel fogadott, én pedig a nyakába ugrottam.
-Nekem ma sajna próbám van, de beszéltem Liammel, a csajok mennek vásárolni, téged is beszerveztelek hozzájuk, ha nem baj.-mosolyog rám.
-Juuj, köszi mindent! Imádlak!-nézek a szemébe, és nem csak a jegy vagy a vásárlás miatt mondom, hanem komolyan is gondolom, bár ezt talán csak a szememben láthatja.

25. Rész 1D nnyomozóiroda

-Várjunk! De egyáltalán hol van Niall?-kérdezte Jesy.
-Wendy, fuss fel, nézd meg a szobájában!-mondta Perrie.
-Oké. De nem baj, ha itt hagylak benneteket?-torpant meg, miközben ránk nézett.
-Nem, menjél csak, beszéljétek meg ti is a dolgaitokat!-bíztattam. Ránk nézett mégegyszer, majd fölment.
-Na, akkor így minden ok?-kérdezte Harry.
-Úgy tűnik-mosolygott Lou.-Köszönjük, Hazza!
-Igen, köszi!-mondta egyszerre mindenki.
-Feltörök egy-két postafiókot, és még meg is köszönik! Ez tetszik!-nevetett Hazz.
-Na de komolyan, te békítettél ki mindenkit, a módszerektől most eltekintünk, úgyhogy köszi!-mondta Nikky.
-Nincs meg! Átnéztem az egész felső szintet!-szalad le sírva fakadva Wendy.
-Hívtad?-kérdezi Jesy aggódva.
-Csak párszázszor-szipogja Wendy.
-Na akkor nyomás megkeresni.-mondja Zayn, és beosztja, ki marad a házban, és ki merre megy a közeli utcákon, majd mindenki elindul a megadott irányba.
Miután már lejártuk a lábunkat, de még nem adtuk fel a keresgélést, Niall végre felvette Lounak a telefont.
-Niall! Na végre! Téged keres mindenki! Hova tűntél? Jól vagy?-hadarta Loui.-Milyen bo...? Mit kerestél te ott?!-nézett Louis értetlenül.-Miii?! Nem értem, légyszí előröl, és lassan!...Áá! Huh! És hány füzet lett tele?-itt már kezdtem teljességgel nem érteni a dolgokat.-Uhh, az nem semmi...És Niall, hol vagy most?...Miii?! Otthon hagytam?!...És ez másnak is feltűnt?! Na már mindegy, azonnal indulunk... Igen? Hmm, jó, legyen ahogy szeretnéd. De Sára hallotta a beszélgetést, nem baj?....Jó oké, akkor megyünk. Vigyázz magadra, szia!
-Mi van Niallal?-szögeztem neki BooBearnak azonnal a kérdést.
-Hát elég érdekes egy sztori. Útközben majd elmondom, de most nyomás haza, és ne szólj senkinek, hogy meg van Niall.-felelte.
-Mi van?! Miért megyünk haza, és miért ne szóljunk senkinek sem?-ez még mindig magas.
-Azért ne, mert Niall megkért rá, és mindjárt mindent megértesz.
-Oké-néztem rá várakozó tekintettel.
-Na szóval a közös házban hagytam a lakáskulcsunkat, ezt Niall korábban már észrevette, és mielőtt lelépett volna, felszaladt érte a szobámba. Utána pedig egy papírboltba ment-itt ilyen mi-a-francot-csinált-ott tekintettel nézhettem, mert Lou elmosolyodott rajta, de folytatta.-Pár füzetet és tollat vett, hogy leírjon mindent, ami a fejében volt, és rájöjjön, hol rontotta el, mit csinált rosszul, és hogy hozhatná helyre. Na és amíg keresgéltünk, másfél füzet betellt.
-Uhh. Kezdem megérteni. És akkor ezek szerint most nálunk van-jelentettem ki, inkább, minthogy kérdeztem volna.
-Pontosan-erősített meg Loui.-Ugye nem fogsz rá berágni?-kérdezte félve.
-Nem, ez eszembe sem jutott-nyugtattam meg.-De miért nem akarja, hogy szóljunk a többieknek? Szegények meddig rohangáljanak még föl alá?
-Ezt nem tudom. Gondolom át szeretne gondolni még egyszer mindent. De már mingyárt otthon vagyunk, ennyit még kibírnak.

Mikor megérkeztünk, egymás után Niall nyakába borultunk. Majd félősen rám nézett:
-Ne haragudj, hogy elloptam a kulcsotokat, és csak úgy besétáltam hozzátok, de nem volt más ötletem, hova mehetnék, és...
-Nyugi, semmi baj! Teljesen megértelek, és ha szükség van rá, gyere nyugodtan máskor is. Biztos jól elvoltál Jankával is-mosolyogtam rá bíztatóan.
-Úr Isten! Janka!
-Mi van vele?-néztem rá ijedten.
-Nem tudom hol van! Szerintem amikor bejöttem, kiszökött! Hogy lehetek ilyen hülye!-mondta, miközben hívta a többieket.-Hello srácok, egyben vagyok, ha ideértek elmondok mindent, de most folytatjuk a keresést, csak mást, és máshol keresünk!

24. Rész Átmentünk...

-Oké, menjünk, de elárulnád végre, mi a baj?-lérdezte, miközben elkezdünk öltözni.
-Már nincs más választásom, ugye?-kérdeztem reményt vesztve, majd útközben elmeséltem neki mindent.
-Uhh, ez tényleg elég durva-nézett nagyot..És most mit akarsz nekik mondani?
-Hát valahogy tudatni kéne velük, hogy ez tökéletesen hülyeség.
-És hogyan?
-Na látod, ez jó kérdés-álltunk meg az ajtó előtt.
-Akkor improvizálunk?-nézett rám, majd becsöngetett.
-Úgy tűnik-nevettem el magam.
Az ajtót Liam nyitotta ki, aki rögtön a nyakunkba borult.
-Loui, ez lehet hogy kislányos lesz, de hiányoztál!-nézett rám.
-Te is,
-Békülni jöttetek?-nézett ránk.
-Valami olyasmit terveztünk-szólalt meg Sára.
-Örülök neki! Talán most nem lesz olyan nehéz dolgotok. Gyertek beljebb!-invitált be tulajdonképpen a saját házamba.
Ahogy beértünk, mindenki a nappaliban ücsörgött. Wendy pityergett, Harry kérdőn nézett rá, a többiek pedig mind őket figyelték.
-Helló! Megzavartunk valamit?-kérdeztem félénken.
-Nem, pont jókor jöttetek-jelentette ki Harry, majd jelentőségteljesen Wendyre nézett, aki lehajtotta a fejét,, és tovább sírt. Mindenki ránk nézett, majd vissza az említettekre, de senki nem köszönt. Liam az egyik kanapén két üres helyre mutatott, majd helyetfoglaltunk. Csendben egymásranéztünk Sárával, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára.
-Nem akarjátok őket is beavatni a helyzetbe?-kérdezte csendesen Niall.
-De, persze-fogott hozzá Hazza.-Szóval elég illetlenül, de nagy nehezen, párszáz jelszó feltörése után sikerült belenéznem az e-mailjeitekbe...-erre mindenki ráemelte rezzenéstelenül a tekintetét.-És hát nem szép dolgokat olvastam, de nem a ti részetekről-nézett ránk Harry.-Sőt. És igen, bármilyen csúnya dolgot tettem, most elmondtam, hogy mindenki tudja, ki a hibás.-fordult vissza Wendy felé.-És most tartok a kis beszámolóm végénél. Gondolom, ti tudtok mindent-szólt hozzánk.
Én döbbenten néztem magam elé, majd lassan bólintottam.
-Ne haragudjatok rám.... tudom, ez szinte lehetetlen... egyszerűen nem tudom mi ütött belém.-szólalt meg végül Wendy.-Talán azt hittem, hogy így tökéletes a mi kis családunk, bár eleinte Sára szimpatikus volt, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy közénk tartozzon.
Aztán volt olyan gondolatom is, hogy csak egy fan, aki ki akarja használni Louit, és talán kicsit féltettem is ezért Lout.
És eközben teljesen rátelepedtem Niallre, lélegzetvételnyi szabadságot sem adva neki. Féltem, hogy ő is ilyen "hülyeséget" csinál, csak érdekesen sikeredett kifejeznem.
De Harry ráébresztett szörnyű tetteimre, és mélységesen megbántam mindent, és szörnyen utálom magam. Ezek után van még, aki hajlandó velem szóbaállni?-fejezte be ezzel a kérdéssel 'barátnőnk.'
Majd ismét mély hallgatás következett.
Volt miért haragudnom rá, de úgy gondoltam, ha a barátnőmet hajlandó elfogadni, meg tudok neki bocsájtani. Ezt végül szóvá is tettem:
-Részemről el van felejtve minden, amennyiben a viszonyunkat, és minket elfogadsz. De tudd, hogy elég sok megbánnivalód van, de azokkal számolj el te.
-Köszönöm Lou!-nézett rám hálásan.-És te, Sára?
-Én is csatlakozom Louishoz.
-Köszönöm! Hihetetlen jó emberek vagytok!-hálálkodott.
-Hát akkor ez is megoldódott-jelentette ki Zayn kissé unottan, de egy pici mosoly megjelent az arcán.
-Várjatok-szólalt meg halkan Sára.-Mi van Niallel?

23. Rész Most már elég!

Louis szemszöge

-De azért elmondod, mi volt a baj?-kérdezte Sára kicsit később.
-Nem, ne haragudj, de ezt nem mondhatom el-válaszoltam. Hogy is tenném? Ez már túl ment minden határon.
-Nem mondHATOD, vagy nem monDOD?-hangsúlyozta a szavak végét.
-Nem monDOM-húztam félre a számat. Egyszerűen ezzel nem akarom idegesíteni.
-Értem. És azt tudhatom, hogy miért nem?
-Uhh-miért nem elég az, hogy nem...?-Mert ezt már nagyon nem kellett volna, és nem szeretném, hogy te is lásd.-válaszoltam végül.
Ez a levél már tényleg mindennek a teteje volt...

,,Kedves" Louis!

Már ennyire hülyének is nézel minket? Mindannyian ismerünk, hogy ezek után nem fogalmaznál ilyen szerényen... Nézz magadra! Saját lényedet hazudtolod meg miatta!  Legalább vállalnád fel, hogy hirtelen haragú típus vagy, minthogy az állítólagos barátnőd írjon helyetted üzit!!
Jaj, ne haragudj! Gondolhattam volna, hogy már ebbe sincs beleszólásod! Az SMS-eidet is ő fogadja? Vagy a telefonodat is ő veszi fel?
Loui, nézz magadra! Teljesen rád telepedett!  Az egyetlen célja veled az, hogy az 1D-t tönkretegye!
Még nem késő észhez térned! Mi itthon várunk rád, és megbocsájtunk neked! Még mindent rendbe hozhatsz, ha nem hagyod magad, és kiállsz az igazadért vele szemben!

Puszi!

Na, szóval ebből lett elegem, és rohantam volna át beverni a képüket...
-Oké, te tudod-mondta olyan majd-később-úgyis-kiszedem-belőled hangsúllyal.-De Wendyről van szó, ugye?
-Igen-feleltem vonakodva.
-És nagy körvonalakban sem árulsz el róla semmit?-faggatózott tovább.
-Hmm. Hát megint megvádolt egy teljesen lehetetlenséggel...-kezdtem akaratom ellenére megadni magam.
-Apa mindig azt mondta, hogy mindenki a saját hibáival vádolja meg a másikat...-mondta lassan.
-Ebben lehet valami-gondolkodtam el rajta.-Mindenesetre már rohadtul utálom ezt az egész veszekedést.-Ekkor hirtelen még az előzőről eszembe jutott valami.-Gyere picit! Ki akarok próbálni valamit. Felhívom Niallt-rejtett számon-, te csak figyelj,  jó?
-Jó, de ugye nem akarsz valami hülyeséget csinálni?
-Úgy ismersz?-néztem rá ártatlanul.
-Hát, igen-válaszolta, erre mindketten elkezdtünk nevetni. Majd megnyomtam a hívás gombot...

-Hallo, ez Niall Horan telefonja, ha ön egy elvetemült fan, kérem felejtse el ezt a számot, ha pedig üzleti ügyben telefonál, kérem hívjon később, Niall épp nem ér rá-szólt bele a telefonba ki más, mint Wendy. Kinyomtam.
-És már megint igazad lett-néztem szerelmemre, és kényszeredetten el kezdtem nevetni.-Gyere, átmegyünk hozzájuk. Most már tényleg beszélnem kell velük.

22. Rész London Eye

-Mit szólnál hozzá, ha ma megnéznénk a London Eye-t?-állt elő az ötlettel Loui reggeli után.
-Jaj, az nagyon jó lenne!-csillant föl a szemem. Nem tudom, hogy meséltem-e neki, vagy csak egy spontán ötlet volt, de imádom a London Eye-t.
-Na akkor ezt megbeszéltük-jelentette ki.
-De várj egy picit, Lou! Tudod, hogy nem mehetünk!
-Nem érdekel! Én szeretlek annyira, hogy felvállaljam a kapcsolatunkat!
-Az lehet, és persze én is, de még akkor is várni kellene. Először béküljetek ki legalább!-kértem.
Ezen elgondolkodott, majd megszólalt:
-Pont azért fogunk odamenni. A veszekedés miatt.
-Na, azt meg pláne nem!-tiltakoztam.-Inkább akkor itthon maradunk a csinos kis popónkon!
-A-a! Elmegyünk! Láttam rajtad, hogy te is szeretnéd!-ellenkezett ő is.
-Igen, mert a London Eye-t szeretem, de nem csinálunk még nagyobb balhét!
-Mert ezzel miért csinálnánk?
-Így azt hinnék, hogy csak nekik akarod bebizonyítani.-Tekintetéből láttam, hogy ezt a vitát most kellene befejezni.-Na jó, Loui, én nem veszekszem veled, és nem megyek sehova.-mondtam határozottan.
Erre kissé csalódottan elvonult. Lehet, hogy megsértődött? Na, ügyi vagyok...Most vajon utána menjek, vagy várjam meg, amíg megnyugszik? Nem tudoooom!
Úgy döntöttem, először készítek limonádét, akkor egy kis ideje is lesz, de ez nem is tart sokáig.
Így hát mikor végeztem, két pohárral a kezembe néztem be a szobába. Louis az ágyon ült, a telefonját nyomkodta.
-Kérsz limonádét?-kérdeztem félénken.
-Nem-válaszolt röviden, és feszülten nézte tovább a mobilját.
-Rám haragszol, vagy van valami más is?-kérdezősködtem.
Kis halgatás után megkaptam a feleletet:-Is-is.
-Hajlandó vagy két szónál hosszabb mondatokat is mondani?
-Most el kell mennem-rohant ki dühösen az ajtón, én meg kis fáziskéséssel utána.
Ahogy kiértem, még ott állt az ajtóban, és a fejét szorította.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Majd. De most ráncigálj vissza a házba, mert különben egy pár ember nem jár jól...
Odaszaladtam hozzá, és óvatosan bekísértem a házba. Leültettem, majd a kezébe nyomtam egy pohár vizet. El nem tudtam képzelni, mi a baja, úgyhogy nagyon ideges voltam.
-Nagyon megijesztettelek?-kérdezte, miután összeszedte magát.
-Hát eléggé-vallottam be.
-Ne haragudj, csak tudod ki felbosszantott, kicsit jobban a kelleténél. És ne Voldemortra gondolj!-próbálta oldani a feszültséget.-És bocsánat hogy olyan rondán viselkedtem veled, mint mindig, teljesen igazad volt.
-Oké, semmi, de legközelebb ne hozd rám ennyire a frászt!
-Rendben, és még egyszer bocsi!