22. Rész London Eye

-Mit szólnál hozzá, ha ma megnéznénk a London Eye-t?-állt elő az ötlettel Loui reggeli után.
-Jaj, az nagyon jó lenne!-csillant föl a szemem. Nem tudom, hogy meséltem-e neki, vagy csak egy spontán ötlet volt, de imádom a London Eye-t.
-Na akkor ezt megbeszéltük-jelentette ki.
-De várj egy picit, Lou! Tudod, hogy nem mehetünk!
-Nem érdekel! Én szeretlek annyira, hogy felvállaljam a kapcsolatunkat!
-Az lehet, és persze én is, de még akkor is várni kellene. Először béküljetek ki legalább!-kértem.
Ezen elgondolkodott, majd megszólalt:
-Pont azért fogunk odamenni. A veszekedés miatt.
-Na, azt meg pláne nem!-tiltakoztam.-Inkább akkor itthon maradunk a csinos kis popónkon!
-A-a! Elmegyünk! Láttam rajtad, hogy te is szeretnéd!-ellenkezett ő is.
-Igen, mert a London Eye-t szeretem, de nem csinálunk még nagyobb balhét!
-Mert ezzel miért csinálnánk?
-Így azt hinnék, hogy csak nekik akarod bebizonyítani.-Tekintetéből láttam, hogy ezt a vitát most kellene befejezni.-Na jó, Loui, én nem veszekszem veled, és nem megyek sehova.-mondtam határozottan.
Erre kissé csalódottan elvonult. Lehet, hogy megsértődött? Na, ügyi vagyok...Most vajon utána menjek, vagy várjam meg, amíg megnyugszik? Nem tudoooom!
Úgy döntöttem, először készítek limonádét, akkor egy kis ideje is lesz, de ez nem is tart sokáig.
Így hát mikor végeztem, két pohárral a kezembe néztem be a szobába. Louis az ágyon ült, a telefonját nyomkodta.
-Kérsz limonádét?-kérdeztem félénken.
-Nem-válaszolt röviden, és feszülten nézte tovább a mobilját.
-Rám haragszol, vagy van valami más is?-kérdezősködtem.
Kis halgatás után megkaptam a feleletet:-Is-is.
-Hajlandó vagy két szónál hosszabb mondatokat is mondani?
-Most el kell mennem-rohant ki dühösen az ajtón, én meg kis fáziskéséssel utána.
Ahogy kiértem, még ott állt az ajtóban, és a fejét szorította.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Majd. De most ráncigálj vissza a házba, mert különben egy pár ember nem jár jól...
Odaszaladtam hozzá, és óvatosan bekísértem a házba. Leültettem, majd a kezébe nyomtam egy pohár vizet. El nem tudtam képzelni, mi a baja, úgyhogy nagyon ideges voltam.
-Nagyon megijesztettelek?-kérdezte, miután összeszedte magát.
-Hát eléggé-vallottam be.
-Ne haragudj, csak tudod ki felbosszantott, kicsit jobban a kelleténél. És ne Voldemortra gondolj!-próbálta oldani a feszültséget.-És bocsánat hogy olyan rondán viselkedtem veled, mint mindig, teljesen igazad volt.
-Oké, semmi, de legközelebb ne hozd rám ennyire a frászt!
-Rendben, és még egyszer bocsi!