Louis még tovább kérdezősködött mindenféle hétköznapi dolgokról,mint például a szülinapom, a kedvenc színem, a kedvenc stb.-m. Aztán a gyomrom korgására lettünk figyelmesek.
-Mikor szoktál ebédelni?-kérdezte Lou.
-Délben- feleltem, és a telóm órájára pillantottam: lassan 2 óra lesz.
-Juj! Ne haragudj! Van ebéded?-kérdezte hirtelen, mosolyogva.
-Nincs-délelőtt akartam főzni, de jött Loui. Azt hiszem, így megéri éhezni!
-És van valami programod mára?
-Nincsen-igazából ezt egy olyan lustulásos napnak terveztem.
-Akkor elvihetlek ebédelni valahova?-nézett rám reménykedve, én pedig magamban majd kiugrottam a bőrömből.
-Persze!-vigyorogtam vissza, és próbáltam megnyugodni. De rögtön el is keseredtem, mert eszembe jutottak a következők, amit szóvá is tettem:-Várj Lou! Ez nem fog menni!-erre értetlen, elkeseredett arcot vágott.
-Miért?
-Nekem nem lenne vele semmi bajom, de valamire nem gondoltunk. Nem lesz ember, akinek nem fog feltűnni, hogy Louis Tomlinson egy csajjal megy ebédelni. Fél óra múlva mindenhol rólunk lesznek képek!
-Igazad van.-értett egyet.-Pedig már úgy beleéltem magam...
-Én is-mondtam, miközben vigasztalásképp megöleltem.
-Akkor mit szólnál, ha rendelnénk pizzát?-állt elő újabb ötlettel.
-Okéé!
-Főlhívod?-keresett ki a pizzafutár számát a telójából.-Csak hogy véletlen se bukjunk le.
-Aha! Milyet kérünk?
-Egy nagyot, vagy két picit kérjünk?
-Egy nagyot.
-Oké. A hawaiit szereted?
-Az a kedvencem!
-Akkor ezt megbeszéltük-mondta, és lediktálta a pizzafutár számát, aki egy fél órán belül megérkezett az ebédünkkel. Míg vártunk megetettem Jankát, akiről közben teljesen elfeledkeztünk.
Szépen megettük a pizzát, azaz hogy nem szépen. El nem tudtam volna eddig képzelni, hogy mit lehet egy szegény, ártatlan pizzával ennyit hülyéskedni, mint ahogy Loui tette.
Miután befejeztük az evést Louis ragaszkodott hozzá, hogy ő elmosogasson, és én semmit nem segíthettem. Bár így kissé lassabban lett kész, mint ahogy én lettem volna, és én hagytam volna a francba az egészet azutánra, mikor ő már elmegy, de ő mindenképpen segíteni akart. És ha lehet mosogatásra ilyet mondani, akkor kifejezetten aranyosan mosogatott.☺
-Holnapra van programod? Mert ha nem, sürgősen találj ki valamit, mert egész nap nem érek rá a próbák miatt a szombati koncertre, így nem tudok jönni, téged boldogítani!-mondta, miután a helyére került az összes tányér.
-Még nincsen. De akkor majd töröm a buksimat-feleltem, és a szombati koncertet elraktároztam a fejemben.
Még picit dumcsiztunk, majd sajnos el kellett mennie:
-Ne haragudj, nekem lassan lépnem kéne. Egyrészt, hogy ne legyen feltűnő, hogy eltűnök otthonról, meg ma nekem kell bevásárolnom. És téged sem akarlak feltartani.-mondta.
-Rendben-mondtam szomorkásan.
Lou megölelt, majd búcsúzásul adott egy puszit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése