Szia! Mivel ma nem tudunk talizni,
de holnap lesz Niky szülinapja, és
rendezünk egy kis bulit, átjöhetnél!
Puszi:BooBear ♥
Válaszom:
Szia! Máris van mára programom!:D
Szívesen átmegyek, de előtte feltétlen
beszélnünk kéne!
Puszi: Sára ♥
Elindultam az Oxford streetre, abban a reményben, hogy most oda is érek, és találok valamit Nikynek. Nem nagyon volt ötletem, mit adjak neki, hiszen mindene megvan.
És lássatok csodát: most sem jutottam el a bevásárlóutcába! Ugyanis Louis pont akkor válaszolt, amikor már csak 10 percre lehettem onnét, hogy van háromnegyed óra szünete, értem jön, csak írjam meg, hol vagyok. Így is tettem, és nemsokára egy ideges Louis kocsijába szálltam be villámgyorsan, bízva abban, hogy senki sem látott.
Louis szemszöge
Egész nap ideges voltam, ezt a többiek is megjegyezték. Nem tudtam, miért akar velem beszélni Sára. Fogalmam sincs. Lehet, hogy meggondolta magát? Bevallom, félek! És ettől nem tudok semmire sem figyelne, ezen kattog az agyam egyfolytában. Sokszor hallottam, hogy a 'Ha'-val kezdődő mondatokon nem érdemes rágódni, de egyszerűen ez fizikai képtelenség.
De mindennel ellentmondott, hogy mosolyogva szállt be a kocsiba. Nem, ilyen kegyetlen nem lehet, hogy vigyorogva hagyjon faképnél. De ahogy meglátta az ideges arcomat, feszült lett a hangulat.
-Helló!-köszöntem, miközben gyorsan elhajtottam, nehogy valaki felismerjen.
-Szia! Valami baj van?-kérdezte Sára.-Vagy csak a fotósok miatt idegeskedsz?
-Nincs semmi baj, csak a fotósok-hagytam rá.
Utána csendben de feszülten utaztunk, míg ki nem értünk mellékútra kifelé Londonból, és kevésbé kellett figyelnem az útra. Láttam, hogy Sára az arcomat fürkészi, és nem hisz az előző hazugságomnak.
-Lehet, hogy nem vagyok angol, de hülyének se nézz!-szólalt meg végül.-Látom, hogy van valami, ami bánt-mondta gyengédebb hangnemben. Nem válaszoltam semmit, néztem az utat továbbra is.-Figyelj, ha nem akarod elmondani nem kell, csak akkor legalább ne tagadd le! Rád van írva, hogy valami nincs rendben.
Erre se szóltam semmit, mire ő is elkezdte az utat bámulni.
Nem bírtam tovább a vezetésre koncentrálni, leálltam az út szélére.
-Még van fél órám megbeszélni amit akartál-mondtam végül. Valamit elárulhattam a hangommal, mert a következőket mondta:
-Ez a baj? Meggondoltad magad? Mégse menjek?-kérdezte. Nagyon ügyes vagyok, grat Lou!
Sára szemszöge
-Nem dehogy is!-ebben a pillanatban lehullott arcáról az ideges 'maszk', és fájdalom ült ki rá.
-Akkor mi a baj?-kérdezte, és felé nyúltam, hogy megfogjam a kezét. Attól tartottam, elhúzza előlem, de nem. Megfogta a kezem, és megszorította.
-Egész nap azon aggódtam, hogy mit akarsz velem megbeszélni. Rettenetesen féltem, hogy meggondoltad magad, és itt akarsz hagyni. Ezért az első adandó alkalommal amikor kaptunk egy kis szünetet, rohantam érted, hogy megnyugtass, hogy nem így van. De rettenetesen aggódok, hogy mi van, ha voltak, vannak alapjai a félelmemnek-törtek elő belőle a szavak.
Elmosolyodtam, és egy könnycsepp bújt ki a szememből.
-Na de most már itt vagyok, és amíg el nem küldesz, magamtól el nem megyek, soha.-Itt végre fölemelte a fejét, és reménykedve rám nézett.-Nyugodj meg! Nincs semmi baj! És pont ellenkező dolog miatt akartam beszélni veled: Holnap mit mondjunk magunkkal kapcsolatban a többieknek?-mondtam.
-Tényleg ezen idegeskedtem egész nap?-kérdezte most már mosolyogva.
-Úgy tűnik. Kis butus!-mondtam szeretettel.
-Hát jó-törődött bele.-Visszatérve az igazi kérdésre, Zayn és Niky már tudja, és ha ők észrevették, a többieknek is fel fog tűnni. És egy darabig, azt hiszem, nem lehet majd levakarni az arcomról a mosolyt, főleg ha te is ott vagy.
-Hát igazából csak Zaynnek tűnt fel, Niky tőlem tudja.-vallottam be, mire kérdőn nézett rám.-Mikor mentem Niall miatt hozzátok, az ajtóban megtorpantam, mikor szembe megláttalak, de ti akkor még jócskán veszekedtetek. Illetve Wendy és Jesy. És akkor muszáj volt elmondanom Nikynek... De ettől függetlenül, felőlem elmondhatjuk.-fejeztem be a mondókámat.
-Értem. És oké! Mondom, úgy se tudnám eltitkolni-vigyorgott.
-Akkor ezt megbeszéltük-mondtam.- Tudsz nekem még egy picit segíteni? De közbe indulhatunk vissza.
-Persze, miben?-kérdezte, miközben megfordult, és az előbbinél jóval lassabb elindult.
-Nem tudom, mit adjak Nikynek.
-Uhh, ez jó kérdés... De várj csak! Ha így alakultak a dolgok, akkor adhatjuk közösen is az ajándékot. Úgyis mindenki párban szokta!
-Az nagyon jó lenne, köszi!-könnyebbültem meg.
Lassan hazaértünk, és mindkettőnk megnyugodva, boldogan ment intézni a saját teendőit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése